Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2016

Komplexusok 3 felvonásban

1. felvonás Aki nem kell A Szépfiú egyik pillanatról a másikra történt. Elkezdtünk beszélgetni, jó volt. Találkoztunk, hazamentünk, szexeltünk, jó volt. Aztán újra. És újra. És észre sem vettem, már nyakig benne voltam. Az Újfiúval azóta sem beszéltem. Úgy döntött, ignorál, én pedig az első próbálkozás után feladtam. Amúgy sem lett volna mondanivalóm. Mit mondhattam volna? Fáj kicsit, mert ha beszélünk, más is lehetett volna. Utólag okos az ember lánya, ugye. Ha beszélek, ha rábírom, hogy beszéljen, megszabadítom magunkat egy rakat kíntól és nehezteléstől. De már mindegy. Tanultam belőle. Szóval jött ez a gyönyörű, magányos, nagyon fura fiú és beszélt. És figyelt. Figyelt. Éreztem rajta, hogy igénye van a beszélgetésre. Hogy tartozzon valakihez. Valaki mellett akart lenni. És rám esett a választás. Úgy, ahogy nekem az Újfiú, úgy neki is volt egy lány, akit nevezzünk Dórinak. Dóri volt egyszer pár hónapig, aztán szünet, utána pedig levezetésnek még pár hónapig. Dóri még volt, am...