Felülíró

I wanted to tell you so many things when we meet, but it seems that will never happen. So I don’t really have another choice but to talk about my feelings to a phone, again. Maybe you’ll listen, maybe you won’t — it doesn’t really matter at this point. I just wanted to put it out there before my birthday. You know, starting with a clean slate, or something like that.  Cutting contact with you was one of the hardest things I’ve ever done. I cared about you deeply. I worried about you all the time. But after you went back in April, slowly but surely, it started to feel like there wasn’t really space for me in your life anymore. And that’s okay — it was a very messed-up situation, you needed space, and I wanted to support you. But in the end, I felt like my needs and feelings weren’t really considered anymore. That since you didn’t need me as much, it was somehow okay to be careless with me. Having that closeness, curiosity, reciprocity, and consistency in the beginning meant the worl...

Every time we spoke you seemed different. You tried to be there for me, you told me things I wanted to hear, but the follow-through was more and more delayed, or sometimes it just felt like you forgot about me. I understood why, but at the same time it felt like I had less and less space in your life. And it was hard: having that closeness, curiosity, consistency meant the world to me, but it started to fade. So I decided to care for you from a distance. Since I saw how overwhelmed and confused you were, how many things you had to handle at once, I didn’t want to add to your struggles with my feelings. At the same time, I started to realise that if I kept myself in the situation as it unfolded, I knew I’d start to push you to come back, to show up for me, to say something you were not ready for, or to make promises you couldn’t keep. It felt like you didn’t necessarily have the capacity to be there for me, so I stepped back with the hope that when you’re ready, you’ll come back to me. ...

Volt egy barátnőm az oviban, Ivett. Már nagyon fiatalon is odáig volt a fiúkért. Én is, de én csak titkon, csendben. Zsolti volt a leghelyesebb fiú a csoportban. Megkért, hogy legyek a barátnője. Olyan boldog voltam... Aztán kiderült, hogy ugyanezt kérte Ivettől is. Teljesen összezavart, nem értettem, hogy ennek mi az értelme. Miért kell játszani ezt a játékot? Miért kell megbántani másokat, akik nem érdemlik meg...? Nem emlékszem, hogy Ivettel beszéltünk-e a dologról. Nagyon közeli barátnők voltunk, egy ideig azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé. Borzasztó korán elkezdett érdekelni a szex és a szexualitás, el is indultunk ebbe az irányba. Így visszanézve csak közelségkeresés volt, de ijesztő belegondolni, hogy ennyire át akartam lépni ezt a határt.  Ez a mintázat az egész életemet végigkísérte. Sok fiú tetszett, de sosem történt velem semmi ezen a területen. Mindig a barátnőimet választották, őket akarták. Én pedig félreálltam. Ha valaki nem engem akar, hát legyen, ha a barátaim...

Olyan 9 éves lehettem, amikor először voltam szerelmes. Márkkal azóta is barátok vagyunk. Ezek még azok a nyarak voltak, amikor reggel bringára pattantunk és napnyugtáig haza se szagoltunk. Egy egész nyári szünetet együtt töltöttünk. Az egyik barátunk háza mögötti susnyában játszottunk sokat; már nem tudom miért, de egy domb oldalába lyukakat ástunk, ez volt a szórakozásunk. Nagyon falusi, tudom. Halálosa szerelmes voltam. Márk sem volt teljesen közömbös, de valahogy mindig inkább barátként tekintett rám. Elmondtam anyukámnak, aki ismerte az egész családot. Amikor felhúztuk a házunk melletti apartmant, azt mondta, hogy majd itt fogunk lakni Márkkal, miután összeházasodtunk. Több hullámban jött elő bennem a Márk-dolog. Már idősebbek voltunk, akkor is sokat lógtunk együtt. Egyik este üres volt a ház, filmeztünk, nevetgéltünk, ügyetlenül flörtöltünk egymással. Megengedtem, hogy benyúljon a melltartómba. A mellemet fogta, úgy néztük a TV-t. Azt hittem, ez jelent valamit. Ő egy évvel időseb...

I’m mad at you. Very mad. I was so understanding with your situation I didn’t realize how shit I was feeling because of it. And you didn’t care. I feel used. So much. I was in this from the beginning, with my whole heart. I was a very good support for you, and in exchange, you ditched me.  I was making so many excuses for you, while you just started ignoring me. It’s okay if you don’t have the capacity to care for other people, but why didn’t you say something? Anything? Why keep me in the dark? I didn’t deserve that. I really didn’t.   I went from feeling seen to being overlooked real quick. You knew you wouldn’t come back within a few months. I asked how long this process would be, and you told me you didn’t know. I asked for a time interval, and you told me a month. But you knew it wouldn’t be just a month. I knew too. I asked, Will this take six months? You told me: No way! You’ll be back soon! It seemed we’d be able to keep this thing alive, but you stopped talking t...

Július van. Másfél hónapja egy szót sem beszéltünk. És nem tudom, még meddig nem fogunk. Néha azt érzem, hogy bármelyik percben megszólalhat a telefonom, máskor pedig azt, hogy a nyáron már nem fogok róla hallani. De az is lehet, hogy soha többé nem fogom látni.  Ettől félek a legjobban, hogy itt fogok maradni ezzel a sok nehéz érzéssel, és igazából sosem fogom tudni rendesen lezárni, mert nem tudom, mi történik vagy történt valójában. Előfordul az is, hogy magamat hibáztatom emiatt, végül is, én intéztem el, hogy ne legyen köztünk kommunikáció. Ha nem lennék ilyen hiperérzékeny, ha egy kicsit erősebb tudtam volna maradni, akkor legalább tudnám, hogy mi van. Aztán visszakérdezek magamnak: tudnám, hogy mi van? Ő sem tudja, hogy mi van, akkor én honnan tudnám?  Én nem vagyok olyan jó a lebegésben, mint ő. Pillanatok alatt beszorongok egy-egy gondolattól. Bár ő a legerősebb indikátor, nem csak a brazil miatt. Ahogy változik az anyámékkal a kapcsolatom, ahogy leér az, hogy tényleg...