Felülíró

Mitől félek?  Csak pár dologtól:  Hogy rájön, hogy igazából unalmas vagyok.  Hogy elmúlik az újdonság ereje és ellaposodik az egész.  Hogy bekapcsolnak nála a régi mintázatok, és valami toxikusabb után néz.  Rájön, hogy nem áll készen egy kapcsolatra, nem tudja még, mit akar valójában.  Túl sok lesz neki a személyiségem.  Igazából nem tetszik neki a testem.  Elleszünk egy darabig, de nem fogunk fejlődni sehová.  Jobban fogom én őt szeretni, mint ő engem.  Nem fogok már neki kelleni, ha valami nehézségem, vagy rossz időszakom lesz.  Hogy rájön, hogy én az egészséges választás vagyok, de nem egy nagy szerelem.  Hogy egyszer csak el fog tűnni az életemből, mintha mi sem történt volna.  Tudom, honnan jönnek ezek a félelmek. Tudom, hogy ezek csak szorongások, az agyam keresi a hibákat, hogy megvédjen. Tudom, hogy a korábbi tapasztalataimat nem szabad belevinnem az új kapcsolatba. Tudom, hogy még csak két hónapja ismerjük egymás...

I wanted to tell you so many things when we meet, but it seems that will never happen. So I don’t really have another choice but to talk about my feelings to a phone, again. Maybe you’ll listen, maybe you won’t — it doesn’t really matter at this point. I just wanted to put it out there before my birthday. You know, starting with a clean slate, or something like that.  Cutting contact with you was one of the hardest things I’ve ever done. I cared about you deeply. I worried about you all the time. But after you went back in April, slowly but surely, it started to feel like there wasn’t really space for me in your life anymore. And that’s okay — it was a very messed-up situation, you needed space, and I wanted to support you. But in the end, I felt like my needs and feelings weren’t really considered anymore. That since you didn’t need me as much, it was somehow okay to be careless with me. Having that closeness, curiosity, reciprocity, and consistency in the beginning meant the worl...

Every time we spoke you seemed different. You tried to be there for me, you told me things I wanted to hear, but the follow-through was more and more delayed, or sometimes it just felt like you forgot about me. I understood why, but at the same time it felt like I had less and less space in your life. And it was hard: having that closeness, curiosity, consistency meant the world to me, but it started to fade. So I decided to care for you from a distance. Since I saw how overwhelmed and confused you were, how many things you had to handle at once, I didn’t want to add to your struggles with my feelings. At the same time, I started to realise that if I kept myself in the situation as it unfolded, I knew I’d start to push you to come back, to show up for me, to say something you were not ready for, or to make promises you couldn’t keep. It felt like you didn’t necessarily have the capacity to be there for me, so I stepped back with the hope that when you’re ready, you’ll come back to me. ...

Volt egy barátnőm az oviban, Ivett. Már nagyon fiatalon is odáig volt a fiúkért. Én is, de én csak titkon, csendben. Zsolti volt a leghelyesebb fiú a csoportban. Megkért, hogy legyek a barátnője. Olyan boldog voltam... Aztán kiderült, hogy ugyanezt kérte Ivettől is. Teljesen összezavart, nem értettem, hogy ennek mi az értelme. Miért kell játszani ezt a játékot? Miért kell megbántani másokat, akik nem érdemlik meg...? Nem emlékszem, hogy Ivettel beszéltünk-e a dologról. Nagyon közeli barátnők voltunk, egy ideig azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé. Borzasztó korán elkezdett érdekelni a szex és a szexualitás, el is indultunk ebbe az irányba. Így visszanézve csak közelségkeresés volt, de ijesztő belegondolni, hogy ennyire át akartam lépni ezt a határt.  Ez a mintázat az egész életemet végigkísérte. Sok fiú tetszett, de sosem történt velem semmi ezen a területen. Mindig a barátnőimet választották, őket akarták. Én pedig félreálltam. Ha valaki nem engem akar, hát legyen, ha a barátaim...

Olyan 9 éves lehettem, amikor először voltam szerelmes. Márkkal azóta is barátok vagyunk. Ezek még azok a nyarak voltak, amikor reggel bringára pattantunk és napnyugtáig haza se szagoltunk. Egy egész nyári szünetet együtt töltöttünk. Az egyik barátunk háza mögötti susnyában játszottunk sokat; már nem tudom miért, de egy domb oldalába lyukakat ástunk, ez volt a szórakozásunk. Nagyon falusi, tudom. Halálosa szerelmes voltam. Márk sem volt teljesen közömbös, de valahogy mindig inkább barátként tekintett rám. Elmondtam anyukámnak, aki ismerte az egész családot. Amikor felhúztuk a házunk melletti apartmant, azt mondta, hogy majd itt fogunk lakni Márkkal, miután összeházasodtunk. Több hullámban jött elő bennem a Márk-dolog. Már idősebbek voltunk, akkor is sokat lógtunk együtt. Egyik este üres volt a ház, filmeztünk, nevetgéltünk, ügyetlenül flörtöltünk egymással. Megengedtem, hogy benyúljon a melltartómba. A mellemet fogta, úgy néztük a TV-t. Azt hittem, ez jelent valamit. Ő egy évvel időseb...

I’m mad at you. Very mad. I was so understanding with your situation I didn’t realize how shit I was feeling because of it. And you didn’t care. I feel used. So much. I was in this from the beginning, with my whole heart. I was a very good support for you, and in exchange, you ditched me.  I was making so many excuses for you, while you just started ignoring me. It’s okay if you don’t have the capacity to care for other people, but why didn’t you say something? Anything? Why keep me in the dark? I didn’t deserve that. I really didn’t.   I went from feeling seen to being overlooked real quick. You knew you wouldn’t come back within a few months. I asked how long this process would be, and you told me you didn’t know. I asked for a time interval, and you told me a month. But you knew it wouldn’t be just a month. I knew too. I asked, Will this take six months? You told me: No way! You’ll be back soon! It seemed we’d be able to keep this thing alive, but you stopped talking t...

Július van. Másfél hónapja egy szót sem beszéltünk. És nem tudom, még meddig nem fogunk. Néha azt érzem, hogy bármelyik percben megszólalhat a telefonom, máskor pedig azt, hogy a nyáron már nem fogok róla hallani. De az is lehet, hogy soha többé nem fogom látni.  Ettől félek a legjobban, hogy itt fogok maradni ezzel a sok nehéz érzéssel, és igazából sosem fogom tudni rendesen lezárni, mert nem tudom, mi történik vagy történt valójában. Előfordul az is, hogy magamat hibáztatom emiatt, végül is, én intéztem el, hogy ne legyen köztünk kommunikáció. Ha nem lennék ilyen hiperérzékeny, ha egy kicsit erősebb tudtam volna maradni, akkor legalább tudnám, hogy mi van. Aztán visszakérdezek magamnak: tudnám, hogy mi van? Ő sem tudja, hogy mi van, akkor én honnan tudnám?  Én nem vagyok olyan jó a lebegésben, mint ő. Pillanatok alatt beszorongok egy-egy gondolattól. Bár ő a legerősebb indikátor, nem csak a brazil miatt. Ahogy változik az anyámékkal a kapcsolatom, ahogy leér az, hogy tényleg...

Olyan érzés, mintha a legalapvetőbb hitrendszerem omlana össze. Mintha bújnék ki a régi bőrömből úgy, hogy még nincs kész az új. Még vékony, érzékeny, ég. Instabil. Nehéz. Fullaszt. Olyan vagyok, mint egy reaktív kutya, vissza akarok kapni, harapni, karmolni. Tele vagyok szorongással, de nem új ez az érzés. Eddig is velem volt, csak elnyomtam. Intellektualizáltam. Nagyon régóta építem magam újra, építem magam át, de úgy dolgoztam eddig, hogy közben nem néztem oda. Vakon csináltam. Aggyal, nem érzéssel. És most elért az érzés. Válok le anyámról, elköltöztem az országból, újrakezdtem sok mindent, ezekkel együtt pedig hátrahagyom a régi megküzdéseket, és most minden nagyon bizonytalannak tűnik. Nyirkos. Huzatos. Kellemetlen.  Volt egy terapeutám, akivel állandóan vizualizálnom kellett. A kis Zsófit mindig valamilyen börtönszerű helyen képzeltem el. A saját börtönömben, ezek szerint. Költői. Nincs út se be, se ki. Mindig egyedül. Magányosan. Nem fair. Mérges vagyok. Talán ez az az érzé...

Szeretném elterelni a figyelmemet. Nézegetem az randiappokat, szeretnék más férfiakkal beszélgetni, hogy elmúljon ez a feszítő érzés a gyomromban. Szeretném, ha valaki éreztetné velem, hogy kellek neki. Úgy érzem, hogy erre van szükségem, közben pedig nem akarok senkivel sem beszélgetni. Vele sem. Szeretetet akarok. Miért érzem úgy, hogy mindig a következő férfi az utolsó, akivel együtt kellene lennem? Hogy ő az utolsó esélyem? Hogy ha ő sem választ engem, akkor megszűnök létezni...? Ez függés, nem szerelem. És együtt kell ülnöm ezzel az érzéssel.  Ha érzelmileg elérhetetlen partnereket választunk, valójában mi is azok vagyunk. Szorongó típusnak lenni azt jelenti, hogy annyira félek megmutatni magam, az érzéseimet, a valódi gondolataimat, hogy végül én in elérhetetlen leszek. Vágyom arra, hogy lássanak, mégsem mutatom meg magam. Nem engedem be a másikat. Tutira akarok menni, azt akarom, hogy ők legyenek először szerelmesek belém, hogy aztán én is beleengedhessem magam a dologba. De...

Lassan egy hónapja nem beszéltünk. És még ugyanennyi hátra van. Ha még beszélünk valaha egyáltalán.  Még mindig gyártom a különböző forgatókönyveket a fejemben. Van, hogy csak addig jutok el, hogy meglátlak és megölellek. Van, hogy azt képzelem el, hogy kedvesen elmondod, hogy le akarod zárni a dolgokat végleg. Néha pedig csak annyit akarok, hogy érezzem a bőröd a bőrömön. De nem tudom elképzelni, milyen lenne az, ha újra közel kerülnénk egymáshoz. Ha megtörténne az, amire minden porcikám vágyik: hogy nem csak Prágába, de hozzám is visszatérsz. Hogy konzisztens leszel. Hogy megnyílsz. Hogy újra és újra bebizonyítod, hogy akarod, hogy az életedben legyek. Hogy akarsz engem. Hogy látsz engem. És engeded, hogy én is lássalak.  Az a gondolat, hogy nekem egyszer lesz egy intim párkapcsolatom halálra rémít. Rettenetesen félek attól, hogy kinyitom a szívemet, hogy ott leszek valaki előtt meztelenül, és az a valaki egyszer csak elfordul tőlem. Nem akarok egy ilyen mély és ijesztő fájd...

Cutting contact was the bravest thing I've ever done. First I thought it's insignificant, it's a small step I made but I have still a long way to go. Then I was proud. I did something for myself, because I felt I hade the right to feel what I'm feeling. For a whole day it felt like I'm finally able to breathe. But then the guilt creeped in. What if this thing I did will drive you away from me for good? What if this makes me untrustworthy in your eyes? What if I left someone behind who relied on me? Who needed me. I felt bad. Real bad. And a few days passed. I finally had energy again. I enjoyed the small moments. I felt closer to my friends. I'm closer to myself, again. It feels good to be myself again.  I'm thinking about what I did a lot. Why does it feel so bold? Today it kicked in: I showed you the  consequence of your actions. And I couldn't not do it. I had to do it, I didn't have an other choice. It was an act of self-love. Something I don...

Some people are ready for a connection, but not for a relationship.  I don't know if you are ready. You don't know that either I guess. Sometimes it feels like you are, sometimes it feels like you aren't. In my opinion, I'll only get my answers if we spend some time together again. I want to give you the chance to show up. To be there, be available, emotionally too. I want to give this time. I want to trust the process . I saw the person I want in my life in you and I want to be sure if he's in you or not anymore. I repeat the words of our last conversations in my head all the time, you tried to tell me that I shouldn't expect much. That you don't have the answers. But you don't have to have the answers I'm looking for, I just want to know if you are still open to try. To see where things go. If you already decided that you don't want to commit, that's fine, but why do I feel like you are still holding onto me? That you want this too? Do I gi...

I’ve been thinking a lot since our last conversation, and I’ve come to the conclusion that the best thing for me right now is to stop keeping in touch. I feel that you – understandably, no shade – can’t give me the stability I need at the moment. I’ve been holding on very tightly to what we had, and if I keep doing that, I feel like I’ll be taking away the chance for us to possibly find our way back to each other in the future. I’d be happy to see you when you’re back in Prague and if you feel stable enough to continue what we had, but until then, it’s better for both of us to focus on what lies ahead. Take care, lindo! Whatever will happen, I’ll always cherish our time together, and I truly hope life gives you everything you’re hoping for – you deserve that and so much more. ❤️ ____________ Thank you for understanding! Yes, our perspective is very different: I’m not going through the most traumatic and challenging time of my life, all I know is that I miss you and I want to see you ag...

I think I fell in love with you. And now I have to keep it to myself.  When I think about meeting you again, I don't know what I would say. I feel sick of this thought. You standing there, waiting for me to come back to you, to be light, to be fun, to be what I was to you, but I won't be able to. I'll stand there, in front of you, the person I was waiting for not only for months but for my whole life, and I won't be able to say a world. I have this wall inside me, this heaviness, resentment, tears and this fucking knot in my stomach, I'm messy, I'm full with questions, with feelings, but still, all I want to know is if you will be able to come back to me. To create that closeness, trust, happiness again. Will we be able to talk our truth? Or do I have to act like nothing happened?  Every time we talk I feel you are a different person. In the past 4 weeks there was not one minute when I felt the closeness we've had before. Before you went back. Until that ti...

No revenge, because I know you needed the love I gave you.  A legjobb barátnőm már otthon húzza a lóbőrt, én mégis szeretem őt. Egy másik barátnőm éppen krízisben pörög, el van veszve, mégis szeretem. A harmadikkal fél éve egy szót sem beszéltem, mégis ott van az a meleg érzés a szívemben, ha rá gondolok. A kutyámmal csak a baj van, tök nagy meló, minden nap, mégsem tudom elképzelni nélküle az életem. Úgy is tudok szeretni embereket, hogy éppen nincsenek mellettem. Hogy éppen nem beszélek velük. Hogy nem tudom, mit csinálnak, mi van bennük, hol tartanak éppen, mit gondolnak rólam. Szeretni lehet messziről is. Szeretni egyszerű. Könnyű azt gondolni, hogy ha valaki nem úgy szeret bennünket éppen, ahogy nekünk arra szükségünk van, akkor az nem is szeretet. Azt érezni, hogy igazából nem is szeret bennünket a másik. Pedig a szeretet ennyi. Érezni azt a kedves kis melegséget a mellkasunkban, amikor arra az emberre gondolunk.  Egész életemben ezzel küzdöttem: mérleggel mértem a sze...

Tele vagyok szorongással. Most éppen jobb, de ha nem figyelek, nem tudatosítok, újra meg újra befeszít. Amikor megismerkedem valakivel, aki tetszik, úgy érzem, hogy nem lehetek önmagam. Önmagam vagyok, de valahogy mégsem érzem erre feljogosítottnak magam. Olyan, mintha az, aki tetszik, az, akinek tetszeni akarok folyamatosan figyelne. Folyamatosan figyelnénk egymást. A körül forognak a gondolataim, hogy milyennek lát. Milyennek hall. Lát-e egyáltalán. Mikor látja meg a rossz oldalam? Ő is olyan rondának lát-e profilból, mint én magamat? Akkor is erre gondolok, amikor egyedül vagyok. Akkor is velem van a szobában. Mint egy rossz isten, akinek meg kell felelnem.  Az elején azt hittem, hogy ő nem nyomkodja a piros gombjaimat, aztán most itt vagyunk. Egy óceánnal arrébb nem tudom éppen, mit csinál, de így is teljes testtel nyomja őket. Egy nagy piros gomb vagyok. Van időm, de még sincs. Szabad vagyok, de nem vagyok az. Gúzsba kötöm saját magam. Mérgez a saját elmém.  Ma volt az el...