Szeretném elterelni a figyelmemet. Nézegetem az randiappokat, szeretnék más férfiakkal beszélgetni, hogy elmúljon ez a feszítő érzés a gyomromban. Szeretném, ha valaki éreztetné velem, hogy kellek neki. Úgy érzem, hogy erre van szükségem, közben pedig nem akarok senkivel sem beszélgetni. Vele sem. Szeretetet akarok. Miért érzem úgy, hogy mindig a következő férfi az utolsó, akivel együtt kellene lennem? Hogy ő az utolsó esélyem? Hogy ha ő sem választ engem, akkor megszűnök létezni...?

Ez függés, nem szerelem. És együtt kell ülnöm ezzel az érzéssel. 

Ha érzelmileg elérhetetlen partnereket választunk, valójában mi is azok vagyunk. Szorongó típusnak lenni azt jelenti, hogy annyira félek megmutatni magam, az érzéseimet, a valódi gondolataimat, hogy végül én in elérhetetlen leszek. Vágyom arra, hogy lássanak, mégsem mutatom meg magam. Nem engedem be a másikat. Tutira akarok menni, azt akarom, hogy ők legyenek először szerelmesek belém, hogy aztán én is beleengedhessem magam a dologba. De egy valódi kapcsolódás mindkét félen múlik. Nem várhatom meg, amíg a másik kapcsolódik hozzám, ha én képtelen vagyok kapcsolódni hozzá. 

Olyan erőtlennek érzem magam. Árnyéka vagyok önmagamnak. Egy kétségbeesett, törékeny kislány vagyok tele kérdésekkel. "Fogsz szeretni? Engem fogsz választani? Ki fogsz használni?" Egy kis 7 éves lány kérdései, aki egész életében olyanná próbálta formálni magát, hogy szerethető legyen, csak közben az egyetlen dologról feledkezett meg: önmagáról. 

Szét kell választanom az embert a triggertől. Az érzéseim nem a brazilhoz kötnek, hanem a gyerekkoromhoz. A mintámhoz. Próbálom ezen a fiún keresztül megérteni magam, szeretni magam, de nem tudom. Nem lehet. A lehetetlent várom el magamtól. Tök mindegy, hogy mi lesz vele, rendben leszek. Nincs más választásom. Nem tudom, hogy mi lesz, elképzelésem sincs, hogy fognak a dolgok alakulni kettőnk között. De nem tehetem ettől függővé magam semmilyen formán. Reménykedhetek, bízhatok a jó kimenetelben, de valójában nem múlik ezen semmi. Ezen a ponton még semmi. 

Változom. Látható akarok lenni. Érezni akarok. És akkor is lépni mindig egyet előre, ha ijesztő. Őszinte akarok lenni azzal kapcsolatban, amit szeretnék, amire vágyom, aki vagyok. Gyógyulni akarok, olyan ember mellett, aki meg tud tartani. Ha ez a brazil, akkor legyen úgy, de ha nem, akkor majd más lesz mellettem. A barátaim. Én. Én, saját magam mellett. És majd egyszer megismerek egy fiút, aki olyannak fog szeretni, amilyen vagyok. Nehéz lesz, de meg fog történni. Nem azért, mert megérdemlem, - bár, tényleg megérdemlem ,- hanem azért, mert ilyen az élet. Ilyen embernek lenni. Szeretni akarunk és szeretve lenni. Hét évesen, 31 és 60 évesen is. Meg fog történni. Csak bíznom kell benne.