Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2018

Sokadszorra

Ez azt hiszem a harmadik levelem, és ígérem egyben utolsó is. Persze továbbra sem kell elolvasnod, ez nekem kell, de ez most nem olyan durva, mint a legutóbbi, talán majd egyszer még hasznát is veszed. Még jó, hogy zömében írásban beszélgettünk, mert így legalább át tudtam rajta magam rágni párszor azután is, hogy lenyugodtam. Valóban nagy nyomást gyakoroltam rád, elismerem, hogy én sem örültem volna egy ilyen reakciónak, de fordított esetben te is így éreztél volna. Tényleg hidegzuhanyként ért. Volt valami nagyon fura kettőssége az egész kapcsolatunknak. Voltak a szavak, a dolgok, amiket megbeszéltünk, de közben a dinamikánk valahogy egészen máshogy alakult. Nem hiába éreztem magam azt hiszem összezavarodva. Olyan váratlanul ért ez a vallomás annak ellenére, hogy már napok óta éreztem, hogy leblokkoltam. De aztán csak összeállt a kép. Azért éreztem magam elképesztően butának és kihasználtnak, mert bár nem voltunk együtt papíron, érzelmileg nagyonis kapcsolódtunk egymáshoz. Úgy ala...