Ez azt hiszem a harmadik levelem, és ígérem egyben utolsó is. Persze továbbra sem kell elolvasnod, ez nekem kell, de ez most nem olyan durva, mint a legutóbbi, talán majd egyszer még hasznát is veszed.
Még jó, hogy zömében írásban beszélgettünk, mert így legalább át tudtam rajta magam rágni párszor azután is, hogy lenyugodtam. Valóban nagy nyomást gyakoroltam rád, elismerem, hogy én sem örültem volna egy ilyen reakciónak, de fordított esetben te is így éreztél volna. Tényleg hidegzuhanyként ért.
Volt valami nagyon fura kettőssége az egész kapcsolatunknak. Voltak a szavak, a dolgok, amiket megbeszéltünk, de közben a dinamikánk valahogy egészen máshogy alakult. Nem hiába éreztem magam azt hiszem összezavarodva. Olyan váratlanul ért ez a vallomás annak ellenére, hogy már napok óta éreztem, hogy leblokkoltam. De aztán csak összeállt a kép.
Azért éreztem magam elképesztően butának és kihasználtnak, mert bár nem voltunk együtt papíron, érzelmileg nagyonis kapcsolódtunk egymáshoz. Úgy alakultak a dolgok, ahogy az főleg neked kényelmes volt. Amikor rosszul voltál, felhívhattál, átjöhettél, de egyébként nem kellett velem foglalkoznod. Mindig kimondtuk, hogy nem járunk, de közben pár hete még azt mondogattad szex közben, hogy őrülten szeretsz. Velem akarsz lenni, de mégsem, össze akarsz velem költözni, de mégsem, számíthatok rád, de mégsem. Valahogy sikerült mindig abban a hajszálvékony mezsgyében maradnunk, amiből akármi lehet; és ami számodra lehetővé teszi az azonnali katapultálást. Elvégre, nem várunk egymásra.
Ügyesen használtad a szavakat, utólag be kell látnom, hogy ezt borzasztóan benéztem. Azért, hogy ne veszíts el, azt mondtad mindig, amit hallani szeretnék. Majd ha jobban leszünk, még meglátjuk, persze. Már sokkal korábban eldöntötted, hogy nem akarod ezt csinálni, csak nem mertél kilépni, mert akkor egyedül maradtál volna magaddal. Csak arra vártál, hogy megunjam, hogy “szép lehessen a vége”. Valahogy mindenből te jöttél ki áldozatnak, vagy borzasztóan elutasítóan és arrogánsan viselkedtél, vagy teljesen alámmentél a bűntudatra hivatkozva. Pedig ez is csak eszköz volt arra, hogy ne kelljen valós felelősséget vállalnod értem és a kapcsolatunkért.
Valahogy Lilla is hasonlóképpen érezhette magát, mint most én. Egy zátonyra futott kapcsolat után visszakaphatott téged egy kicsit, kapaszkodhatott még egy kicsit, aztán egyik pillanatról a másikra jött valaki, akivel jobb beszélgetni... Mindig is tudtam, hogy van egyfajta kapcsolatfüggőséged, de én esküszöm elhittem neked, hogy más vagyok. Két és fél éven keresztül epekedve vártam, hogy dobj egy szeretetmorzsát, amit mindig akkor kaptam aztán meg, amikor a legjobban szükséged volt arra, hogy melletted legyek.
Mintha visszautaztunk volna az időben. Úgy értelmezed még a pszichológus szavait is, hogy azokkal magadat védd, hogy ne kelljen őszintének lenned. Az a bizonyos határ, ami most hirtelen ilyen fontos lett, a lány neve, azt is úgy érzem inkább azért tartottad meg magadnak, nehogy neki is írjak, én, az őrült exbarátnő, hogy aztán fény derülhessen esetleg valamilyen turpisságra... El akartad mondani, csak nem merted.
Valamiért fontos volt neked, hogy ne váljunk el csúnyán, talán hogy érzelmi backupnak ott lehessek, ha úgy alakul, vagy azért mert tényleg volt vaj a füled mögött, de ezt nyilván csak te tudhatod.
Tényleg belekattantam ebbe az egészbe. Ez az éveken keresztül tartó kettősség egyszerűen az agyamra ment. Talán még soha senki annyit nem hazudott nekem, mint te, én mégis azt hittem, hogy a világon velem vagy a legőszintébb. Most pedig valaki máson van a sor.
Múlt szombaton magadra voltál mérges, nem rám. Pontosan tudod te is, hogy nem voltál korrekt, és azt is tudod, hogy csak menekülsz a bűntudatod elől. Elindult valami, de aztán visszavonulót fújtál. Amiket rám mondtál, azokat magadra értetted. A benned lévő kisgyerek annyira éhezi a szeretet, hogy bármit megtesz, csak valaki szeresse őt, méghozzá feltétel nélkül. Ő valami egészen mást akar, mint amit te.
Jó, hogy ezt leírhattam. Remélem, hamar túl leszünk ezeken, hogy hamarosan kikerülsz a mintádból és lassan elkezded élni a saját életed. Nagyon nehéz szembesülni a valósággal, sok idő is, de ha próbálkozunk, előbb-utóbb jó lesz minden.
No hard feelings!
Ölellek,
Zsófi
Még jó, hogy zömében írásban beszélgettünk, mert így legalább át tudtam rajta magam rágni párszor azután is, hogy lenyugodtam. Valóban nagy nyomást gyakoroltam rád, elismerem, hogy én sem örültem volna egy ilyen reakciónak, de fordított esetben te is így éreztél volna. Tényleg hidegzuhanyként ért.
Volt valami nagyon fura kettőssége az egész kapcsolatunknak. Voltak a szavak, a dolgok, amiket megbeszéltünk, de közben a dinamikánk valahogy egészen máshogy alakult. Nem hiába éreztem magam azt hiszem összezavarodva. Olyan váratlanul ért ez a vallomás annak ellenére, hogy már napok óta éreztem, hogy leblokkoltam. De aztán csak összeállt a kép.
Azért éreztem magam elképesztően butának és kihasználtnak, mert bár nem voltunk együtt papíron, érzelmileg nagyonis kapcsolódtunk egymáshoz. Úgy alakultak a dolgok, ahogy az főleg neked kényelmes volt. Amikor rosszul voltál, felhívhattál, átjöhettél, de egyébként nem kellett velem foglalkoznod. Mindig kimondtuk, hogy nem járunk, de közben pár hete még azt mondogattad szex közben, hogy őrülten szeretsz. Velem akarsz lenni, de mégsem, össze akarsz velem költözni, de mégsem, számíthatok rád, de mégsem. Valahogy sikerült mindig abban a hajszálvékony mezsgyében maradnunk, amiből akármi lehet; és ami számodra lehetővé teszi az azonnali katapultálást. Elvégre, nem várunk egymásra.
Ügyesen használtad a szavakat, utólag be kell látnom, hogy ezt borzasztóan benéztem. Azért, hogy ne veszíts el, azt mondtad mindig, amit hallani szeretnék. Majd ha jobban leszünk, még meglátjuk, persze. Már sokkal korábban eldöntötted, hogy nem akarod ezt csinálni, csak nem mertél kilépni, mert akkor egyedül maradtál volna magaddal. Csak arra vártál, hogy megunjam, hogy “szép lehessen a vége”. Valahogy mindenből te jöttél ki áldozatnak, vagy borzasztóan elutasítóan és arrogánsan viselkedtél, vagy teljesen alámmentél a bűntudatra hivatkozva. Pedig ez is csak eszköz volt arra, hogy ne kelljen valós felelősséget vállalnod értem és a kapcsolatunkért.
Valahogy Lilla is hasonlóképpen érezhette magát, mint most én. Egy zátonyra futott kapcsolat után visszakaphatott téged egy kicsit, kapaszkodhatott még egy kicsit, aztán egyik pillanatról a másikra jött valaki, akivel jobb beszélgetni... Mindig is tudtam, hogy van egyfajta kapcsolatfüggőséged, de én esküszöm elhittem neked, hogy más vagyok. Két és fél éven keresztül epekedve vártam, hogy dobj egy szeretetmorzsát, amit mindig akkor kaptam aztán meg, amikor a legjobban szükséged volt arra, hogy melletted legyek.
Mintha visszautaztunk volna az időben. Úgy értelmezed még a pszichológus szavait is, hogy azokkal magadat védd, hogy ne kelljen őszintének lenned. Az a bizonyos határ, ami most hirtelen ilyen fontos lett, a lány neve, azt is úgy érzem inkább azért tartottad meg magadnak, nehogy neki is írjak, én, az őrült exbarátnő, hogy aztán fény derülhessen esetleg valamilyen turpisságra... El akartad mondani, csak nem merted.
Valamiért fontos volt neked, hogy ne váljunk el csúnyán, talán hogy érzelmi backupnak ott lehessek, ha úgy alakul, vagy azért mert tényleg volt vaj a füled mögött, de ezt nyilván csak te tudhatod.
Tényleg belekattantam ebbe az egészbe. Ez az éveken keresztül tartó kettősség egyszerűen az agyamra ment. Talán még soha senki annyit nem hazudott nekem, mint te, én mégis azt hittem, hogy a világon velem vagy a legőszintébb. Most pedig valaki máson van a sor.
Múlt szombaton magadra voltál mérges, nem rám. Pontosan tudod te is, hogy nem voltál korrekt, és azt is tudod, hogy csak menekülsz a bűntudatod elől. Elindult valami, de aztán visszavonulót fújtál. Amiket rám mondtál, azokat magadra értetted. A benned lévő kisgyerek annyira éhezi a szeretet, hogy bármit megtesz, csak valaki szeresse őt, méghozzá feltétel nélkül. Ő valami egészen mást akar, mint amit te.
Jó, hogy ezt leírhattam. Remélem, hamar túl leszünk ezeken, hogy hamarosan kikerülsz a mintádból és lassan elkezded élni a saját életed. Nagyon nehéz szembesülni a valósággal, sok idő is, de ha próbálkozunk, előbb-utóbb jó lesz minden.
No hard feelings!
Ölellek,
Zsófi
Megjegyzések
Megjegyzés küldése