Rengeteg időt töltök mostanában anyuékkal. Korábban kerültem a társaságukat, igyekeztem minél ritkábban hazajárni, telefonálni, de mostanában nem olyan terhes velük lenni, mint régen. Nem tudom pontosan, mi változott, csak tippelni tudok. Amióta jobban átlátom, hogy működnek ők, hogy működöm én, mi a szándékos és mi a minta, kicsit minden beszólás, minden piszkálódás, minden veszekedés más szájízt hagy maga után. Sosem nevettem még ennyit velük talán. Sosem álltam ki magamért ennyire még velük szemben. És talán soha nem tekintettek még olyan felnőttnek, mint most. Keresik a gyengepontjaimat, keresik, hol lehet belém rúgni, de valahogy nem megy. Ideges leszek, de szomorú nem. Inkább csak nevetek és hagyom a francba az egészet, amíg meg nem nyugszanak. Talán soha nem számíthattam rájuk ennyire, mint most. Vagy nem akartam számítani rájuk. Sokat segítenek, anyagilag főleg; ez a fő eszközük, nincs nagyon más a tárban; jó fegyver is: pénzért cserébe szeretnek elvárni tőlem dolgokat, amike...