Ugrás a fő tartalomra

Valami változik

Rengeteg időt töltök mostanában anyuékkal. Korábban kerültem a társaságukat, igyekeztem minél ritkábban hazajárni, telefonálni, de mostanában nem olyan terhes velük lenni, mint régen. Nem tudom pontosan, mi változott, csak tippelni tudok. Amióta jobban átlátom, hogy működnek ők, hogy működöm én, mi a szándékos és mi a minta, kicsit minden beszólás, minden piszkálódás, minden veszekedés más szájízt hagy maga után.
Sosem nevettem még ennyit velük talán. Sosem álltam ki magamért ennyire még velük szemben. És talán soha nem tekintettek még olyan felnőttnek, mint most. Keresik a gyengepontjaimat, keresik, hol lehet belém rúgni, de valahogy nem megy. Ideges leszek, de szomorú nem. Inkább csak nevetek és hagyom a francba az egészet, amíg meg nem nyugszanak.
Talán soha nem számíthattam rájuk ennyire, mint most. Vagy nem akartam számítani rájuk. Sokat segítenek, anyagilag főleg; ez a fő eszközük, nincs nagyon más a tárban; jó fegyver is: pénzért cserébe szeretnek elvárni tőlem dolgokat, amiket természetesen nem teszek meg, vagy nem az elvárás miatt teszek meg... Sok a feszkó, de hamar oldódik. Nem tart napokig. Elfogadják, elfogadom. Move on.

Sosem éreztem még ennyire egésznek magam. Felívelő szakaszban vagyok, ami miatt nem merek ismerkedni, mert attól félek, megint elveszítem az irányítást. Szóval jogos lenne a kérdés, hogy ez valóban felívelő szakasz-e, vagy csak egyre ügyesebben zárkózom el megint... De azért jobb, mint volt. Tisztább a kép, hogy mit szeretnék, azt meg pláne jobban tudom most, hogy mit nem szeretnék. Nem vagyok egyszerű eset és ezt tudom, de szeretem, hogy ilyen vagyok. Sokkal inkább érzem magaménak, mint azt, amilyen voltam. Ami voltam, és ami kapcsolatban vagyok, az önmagam árnyéka. Az az örök szorongó, mindenkinek megfelelni vágyó, mindenkit megmentő és védelmező, közben kétségbeesetten magányos lány már a múlté. Csak figyelnem kell arra, hogy ez így is maradjon...

Egyre jobban szeretem azokat a dolgokat is magamban, amikért nem kell küzdenem, ami csak van, ami csakúgy jön. Szeretem, ahogy forog az agyam, amilyen gyorsan átlátok bizonyos helyzeteket, amilyen könnyedén rezonálok másokkal, amilyen magabiztosan ki tudok állni a véleményem mellett, amilyen agilis és törekvő vagyok...meg vicces, okos, szellemes... Szeretnivaló. Régen, ha ezt leírtam volna, nagyképűnek gondoltam volna magam. Mert az, aki szereti magát, az csak egoista lehet. Pedig ezek tények. Ezek a visszajelzések. Mások is látják, és szeretnek ezekért a dolgokért, szerződést kötnek velem ezekért a dolgokért, és kikérik a véleményemet is miattuk. Rossz helyen kerestem a visszaigazolást; folyton csak egyre jobban akartam csinálni mindent, de csak úgy éreztem egyre kevesebb vagyok. Törékeny vagyok, érzékeny, ami rendben van addig, amíg nem élnek vissza vele. Nem azzal volt a baj, hogy nem fogadtam el a kritikát, hanem hogy olyan dolgokért tettek engem felelőssé, amiket ők követtek el.

Ha visszagondolok a Petivel töltött időszakomra, olyan érzés, mintha akkor egy pici dobozban éltem volna. Fullasztó és sötét, olyan kicsit, hogy a lábamat sem tudnám kinyújtani. Most olyan, mintha az egész világ az enyém lenne. És az enyém is. Nagyon-nagyon sok meló áll előttem még, de stabilabb vagyok, mint valaha. Innen könnyű lendületet venni. És ide mindig vissza tudok jönni.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

I’ve been thinking a lot since our last conversation, and I’ve come to the conclusion that the best thing for me right now is to stop keeping in touch. I feel that you – understandably, no shade – can’t give me the stability I need at the moment. I’ve been holding on very tightly to what we had, and if I keep doing that, I feel like I’ll be taking away the chance for us to possibly find our way back to each other in the future. I’d be happy to see you when you’re back in Prague and if you feel stable enough to continue what we had, but until then, it’s better for both of us to focus on what lies ahead. Take care, lindo! Whatever will happen, I’ll always cherish our time together, and I truly hope life gives you everything you’re hoping for – you deserve that and so much more. ❤️ ____________ Thank you for understanding! Yes, our perspective is very different: I’m not going through the most traumatic and challenging time of my life, all I know is that I miss you and I want to see you ag...

Játék

"Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, tudom, hogy nehéz ilyenekről beszélni, és örülök, hogy nekem el szeretted volna mondani." Nem hagy nyugodni a gondolat: más filmet néztem végig? Ezért szorongok ennyire, mert nem akarom látni, hogy mi a valóság? Lehet, hogy ez tényleg csak szex. Lehet, hogy amit ebben az egy hónapban építgettünk, azt most kijátszottuk, és így kifulladt az egész. Lehet. Minden lehetséges. Az is lehet, hogy csak egyszerűen éli az életét, fut, úszik, dolgozik, most síel, aztán majd pár napon belül megint küld pár hangüzit, és folytatódik az egész tovább.  Vagy nem.  Nem tudom.  "Nagyon különleges, ahogy leírod a dolgokat és az érzéseket, ahogy használod a szavakat." Egyszer így látom a dolgokat, egyszer úgy. Nem beszélgetünk, eddig is így volt. Hetente küldtünk egymásnak hangüzenteket, de ennyi. Alapvetően azt gondolnám, hogy ez normális. Nem akarnék folyamatosan dumálni, nyomasztó lenne. Mégis, az együtt töltött éjszakák után most azt várnám, ho...
Tele vagyok szorongással. Most éppen jobb, de ha nem figyelek, nem tudatosítok, újra meg újra befeszít. Amikor megismerkedem valakivel, aki tetszik, úgy érzem, hogy nem lehetek önmagam. Önmagam vagyok, de valahogy mégsem érzem erre feljogosítottnak magam. Olyan, mintha az, aki tetszik, az, akinek tetszeni akarok folyamatosan figyelne. Folyamatosan figyelnénk egymást. A körül forognak a gondolataim, hogy milyennek lát. Milyennek hall. Lát-e egyáltalán. Mikor látja meg a rossz oldalam? Ő is olyan rondának lát-e profilból, mint én magamat? Akkor is erre gondolok, amikor egyedül vagyok. Akkor is velem van a szobában. Mint egy rossz isten, akinek meg kell felelnem.  Az elején azt hittem, hogy ő nem nyomkodja a piros gombjaimat, aztán most itt vagyunk. Egy óceánnal arrébb nem tudom éppen, mit csinál, de így is teljes testtel nyomja őket. Egy nagy piros gomb vagyok. Van időm, de még sincs. Szabad vagyok, de nem vagyok az. Gúzsba kötöm saját magam. Mérgez a saját elmém.  Ma volt az el...