Rengeteg időt töltök mostanában anyuékkal. Korábban kerültem a társaságukat, igyekeztem minél ritkábban hazajárni, telefonálni, de mostanában nem olyan terhes velük lenni, mint régen. Nem tudom pontosan, mi változott, csak tippelni tudok. Amióta jobban átlátom, hogy működnek ők, hogy működöm én, mi a szándékos és mi a minta, kicsit minden beszólás, minden piszkálódás, minden veszekedés más szájízt hagy maga után.
Sosem nevettem még ennyit velük talán. Sosem álltam ki magamért ennyire még velük szemben. És talán soha nem tekintettek még olyan felnőttnek, mint most. Keresik a gyengepontjaimat, keresik, hol lehet belém rúgni, de valahogy nem megy. Ideges leszek, de szomorú nem. Inkább csak nevetek és hagyom a francba az egészet, amíg meg nem nyugszanak.
Talán soha nem számíthattam rájuk ennyire, mint most. Vagy nem akartam számítani rájuk. Sokat segítenek, anyagilag főleg; ez a fő eszközük, nincs nagyon más a tárban; jó fegyver is: pénzért cserébe szeretnek elvárni tőlem dolgokat, amiket természetesen nem teszek meg, vagy nem az elvárás miatt teszek meg... Sok a feszkó, de hamar oldódik. Nem tart napokig. Elfogadják, elfogadom. Move on.
Sosem éreztem még ennyire egésznek magam. Felívelő szakaszban vagyok, ami miatt nem merek ismerkedni, mert attól félek, megint elveszítem az irányítást. Szóval jogos lenne a kérdés, hogy ez valóban felívelő szakasz-e, vagy csak egyre ügyesebben zárkózom el megint... De azért jobb, mint volt. Tisztább a kép, hogy mit szeretnék, azt meg pláne jobban tudom most, hogy mit nem szeretnék. Nem vagyok egyszerű eset és ezt tudom, de szeretem, hogy ilyen vagyok. Sokkal inkább érzem magaménak, mint azt, amilyen voltam. Ami voltam, és ami kapcsolatban vagyok, az önmagam árnyéka. Az az örök szorongó, mindenkinek megfelelni vágyó, mindenkit megmentő és védelmező, közben kétségbeesetten magányos lány már a múlté. Csak figyelnem kell arra, hogy ez így is maradjon...
Egyre jobban szeretem azokat a dolgokat is magamban, amikért nem kell küzdenem, ami csak van, ami csakúgy jön. Szeretem, ahogy forog az agyam, amilyen gyorsan átlátok bizonyos helyzeteket, amilyen könnyedén rezonálok másokkal, amilyen magabiztosan ki tudok állni a véleményem mellett, amilyen agilis és törekvő vagyok...meg vicces, okos, szellemes... Szeretnivaló. Régen, ha ezt leírtam volna, nagyképűnek gondoltam volna magam. Mert az, aki szereti magát, az csak egoista lehet. Pedig ezek tények. Ezek a visszajelzések. Mások is látják, és szeretnek ezekért a dolgokért, szerződést kötnek velem ezekért a dolgokért, és kikérik a véleményemet is miattuk. Rossz helyen kerestem a visszaigazolást; folyton csak egyre jobban akartam csinálni mindent, de csak úgy éreztem egyre kevesebb vagyok. Törékeny vagyok, érzékeny, ami rendben van addig, amíg nem élnek vissza vele. Nem azzal volt a baj, hogy nem fogadtam el a kritikát, hanem hogy olyan dolgokért tettek engem felelőssé, amiket ők követtek el.
Ha visszagondolok a Petivel töltött időszakomra, olyan érzés, mintha akkor egy pici dobozban éltem volna. Fullasztó és sötét, olyan kicsit, hogy a lábamat sem tudnám kinyújtani. Most olyan, mintha az egész világ az enyém lenne. És az enyém is. Nagyon-nagyon sok meló áll előttem még, de stabilabb vagyok, mint valaha. Innen könnyű lendületet venni. És ide mindig vissza tudok jönni.
Sosem nevettem még ennyit velük talán. Sosem álltam ki magamért ennyire még velük szemben. És talán soha nem tekintettek még olyan felnőttnek, mint most. Keresik a gyengepontjaimat, keresik, hol lehet belém rúgni, de valahogy nem megy. Ideges leszek, de szomorú nem. Inkább csak nevetek és hagyom a francba az egészet, amíg meg nem nyugszanak.
Talán soha nem számíthattam rájuk ennyire, mint most. Vagy nem akartam számítani rájuk. Sokat segítenek, anyagilag főleg; ez a fő eszközük, nincs nagyon más a tárban; jó fegyver is: pénzért cserébe szeretnek elvárni tőlem dolgokat, amiket természetesen nem teszek meg, vagy nem az elvárás miatt teszek meg... Sok a feszkó, de hamar oldódik. Nem tart napokig. Elfogadják, elfogadom. Move on.
Sosem éreztem még ennyire egésznek magam. Felívelő szakaszban vagyok, ami miatt nem merek ismerkedni, mert attól félek, megint elveszítem az irányítást. Szóval jogos lenne a kérdés, hogy ez valóban felívelő szakasz-e, vagy csak egyre ügyesebben zárkózom el megint... De azért jobb, mint volt. Tisztább a kép, hogy mit szeretnék, azt meg pláne jobban tudom most, hogy mit nem szeretnék. Nem vagyok egyszerű eset és ezt tudom, de szeretem, hogy ilyen vagyok. Sokkal inkább érzem magaménak, mint azt, amilyen voltam. Ami voltam, és ami kapcsolatban vagyok, az önmagam árnyéka. Az az örök szorongó, mindenkinek megfelelni vágyó, mindenkit megmentő és védelmező, közben kétségbeesetten magányos lány már a múlté. Csak figyelnem kell arra, hogy ez így is maradjon...
Egyre jobban szeretem azokat a dolgokat is magamban, amikért nem kell küzdenem, ami csak van, ami csakúgy jön. Szeretem, ahogy forog az agyam, amilyen gyorsan átlátok bizonyos helyzeteket, amilyen könnyedén rezonálok másokkal, amilyen magabiztosan ki tudok állni a véleményem mellett, amilyen agilis és törekvő vagyok...meg vicces, okos, szellemes... Szeretnivaló. Régen, ha ezt leírtam volna, nagyképűnek gondoltam volna magam. Mert az, aki szereti magát, az csak egoista lehet. Pedig ezek tények. Ezek a visszajelzések. Mások is látják, és szeretnek ezekért a dolgokért, szerződést kötnek velem ezekért a dolgokért, és kikérik a véleményemet is miattuk. Rossz helyen kerestem a visszaigazolást; folyton csak egyre jobban akartam csinálni mindent, de csak úgy éreztem egyre kevesebb vagyok. Törékeny vagyok, érzékeny, ami rendben van addig, amíg nem élnek vissza vele. Nem azzal volt a baj, hogy nem fogadtam el a kritikát, hanem hogy olyan dolgokért tettek engem felelőssé, amiket ők követtek el.
Ha visszagondolok a Petivel töltött időszakomra, olyan érzés, mintha akkor egy pici dobozban éltem volna. Fullasztó és sötét, olyan kicsit, hogy a lábamat sem tudnám kinyújtani. Most olyan, mintha az egész világ az enyém lenne. És az enyém is. Nagyon-nagyon sok meló áll előttem még, de stabilabb vagyok, mint valaha. Innen könnyű lendületet venni. És ide mindig vissza tudok jönni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése