December eleje óta folyamatosan beteg vagyok. Olyan erővel nyomtam le a Q4 nagy részét, hogy literálisan beleroppantam. Mindig arról beszélünk terápián, hogy hogyan vegyem észre, amikor megint bekap az ékszíj, amikor megfeledkezem a saját halandóságomról, de hiába érzem, hogy kezdek visszacsúszni a régi mintáimba, még ebben az állapotban is képes vagyok a teljes kép helyett arra az egy négyzetcentire fókuszálni, ami az orrom előtt van. És ha elég közelről nézel valamit, találsz benne hibát. Szétestem. Megint. Kétszer. Az elsőt nem hittem el, épp, hogy képes voltam arra, hogy kiszálljak a mókuskerékből. Aztán nagy nehezen vége lett az évnek, a karácsonyt külföldön töltöttem anyával, megéreztem Madrid lüktetését, visszajöttem, találkoztam emberekkel, akiket szeretek, élveztem a várost, ahol élek, és hagytam, hogy a világ megmutassa, mit tud adni nekem. 30-án a Budapest Parkban csúsztam a jégen, az agyam még mindig a tegnapi resetből épült fel, amikor hirtelen elöntötte a hideg a mel...