Felülíró

"Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, tudom, hogy nehéz ilyenekről beszélni, és örülök, hogy nekem el szeretted volna mondani." Nem hagy nyugodni a gondolat: más filmet néztem végig? Ezért szorongok ennyire, mert nem akarom látni, hogy mi a valóság? Lehet, hogy ez tényleg csak szex. Lehet, hogy amit ebben az egy hónapban építgettünk, azt most kijátszottuk, és így kifulladt az egész. Lehet. Minden lehetséges. Az is lehet, hogy csak egyszerűen éli az életét, fut, úszik, dolgozik, most síel, aztán majd pár napon belül megint küld pár hangüzit, és folytatódik az egész tovább.  Vagy nem.  Nem tudom.  "Nagyon különleges, ahogy leírod a dolgokat és az érzéseket, ahogy használod a szavakat." Egyszer így látom a dolgokat, egyszer úgy. Nem beszélgetünk, eddig is így volt. Hetente küldtünk egymásnak hangüzenteket, de ennyi. Alapvetően azt gondolnám, hogy ez normális. Nem akarnék folyamatosan dumálni, nyomasztó lenne. Mégis, az együtt töltött éjszakák után most azt várnám, ho...

A napokon keresztül tartó szorongást felváltotta a hideg gyász. Szélsőséges skálán élem meg az érzéseket és hiába érzem úgy, hogy tudom, mikről van szó, felkészületlennek érzem magam rájuk. Minden pillanatot játszok vissza a fejemben, próbálok értelmet találni minden mozdulat, arckifejezés, gesztus és mondat mögött. Ki akarom találni, hogy mi van a fejében, hogy mit érez, mit tervez, hogy lát engem... Kontrollálni akarom a szituációt és szinte elviselhetetlen érzés az, hogy nem tudom, mi lesz.  Voltam már itt, nem is egyszer, ez az érzés nem új. Ha úgy látom, hogy a másik elhúzódik, hogy csendben van, elkezdem felhúzni a falaimat, és igyekszem nagyon gyorsan meggyőzni magam arról, hogy amúgy nem is volt ez olyan jó, hogy nem azt kaptam, amit vártam, és nem baj, ha most vége lesz. Sőt, legyen is vége. Egyszerűbb lesz úgy, hiszen most még nem fájna annyira...  Mindent grammra pontosan ki akarok számolni. Mielőtt most hétvégén találkoztunk volna, úgy éreztem, egyenlő a mérleg köz...

Megismertem valakit és szorongok. Rengeteget. Szexszel indult az egész, de beszivárgott valami valódi is közénk, körénk. Nem tudtam eddig, hogy ez milyen. Rengeteg emberrel találkoztam az elmúlt években, de a vége mindig az lett, hogy ezek az emberek nem nekem valók. Sok vagyok nekik, túl komplex, túl nagy személyiség túl magas elvárásokkal. És ez rendben van. Nem vagyok kompatibilis mindenkivel, sőt. Elkezdtem berendezni egy életet, amiben nincs helye a szerelemnek. És jó életem van, nagyon is! Olyan emberek vesznek körbe, akik szeretnek, akikkel önmagam lehetek. Hatalmas tempóban távolodom a családomtól most már érzelmileg is, nem csak fizikailag, és olyan, mintha végre kapnék levegőt. Minden jó most, és ezért nagyon büszke vagyok magamra, mert én, csakis én építettem ezt az életet.  De most veszem csak észre, hogy annyira meggyőztem magam arról, hogy nem fogom megtalálni az emberem, hogy már annak a lehetőségével sem számoltam, hogy egyszer talán megismerek valakit. Hogy egyszer...