Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július, 2014

Marci

bizonytalan. És kattog. Nekem is volt már ilyen, kettő is, ismerem az érzést. Ugyanaz a fő kérdés: tényleg olyan jók vagyunk-e, mint gondoljuk, vagy csak bebeszéljük magunknak? Az én hibám is, de az övé is. Túltoltuk a bringát. Azt mondja, nem érzi úgy, hogy tetszeni akarok neki, hogy elhagyom magam... Úgy érzem, csak próbál okot találni, de ő sem igazán tudja. Összetett dolog ez. Ördögi kör. Kevés az időnk egymásra és nem is vagyunk elég türelmesek sem. Néha csak feleslegesen öljük egymást és csak távolabb kerülünk. Jó lenne, ha működne megint a szex közöttünk, sok feszültséget feloldana. Én itt leszek neki, nem fogom feladni. Kitartok mellette, ő is kitartott mellettem. Ezért vagyunk itt egymásnak. Nem csak a jó időszakokért. Azt mondta, ha jobban leszünk, folytathatjuk a nyitott kapcsolatot. Nem tudom igazából... Úgy, hogy nekem ennyire nem jött össze ez az egész, nem lenne fair, csak még nyugtalanabbá tenne. Viszont ha tényleg komolyan gondolom vele a dolgokat, márpedig komolyan...

Nem is tudom igazából,

mi hiányzik. Talán az érzés, amit adott. Elég rövidre sikerült a kapcsolatunk, nem tudom, pontosan mi is az, ami hiányzik, de az nagyon. Tudja, hogy nézem a blogját és én is tudom, hogy ő nézi az enyémet. Mindig találok apró utalásokat, névtelen üzeneteket, amik nekem szólhatnak. Akár. Kikészülök. Vásárolt a barátnőjével annál a cégnél, ahol dolgoztam, vettek egy cipőt. Pont az a barátnőm dolgozott, akit még én vittem oda és akit biztosan felismert, mert rengeteg képemen rajta van. Ő is adta el nekik a cipőt, azt mondja, a Tanár végig mosolygott rá... Merész. Nem tudom, miattam van-e, de mielőtt megismerkedtünk, nem ismerte ezt a márkát. Kapott tőlem egy apró ajándékot, amin rajta van a logo, lehet látta a barátnője és... Nem, nem szabad kattognom. Nem akarok. Már mindegy. Minden mindegy. Annyit veszekszünk Marcival... Annyira jó lenne a közeljövőben összeköltözni, de egyszerűen nem tudjuk megoldani. Vagyis maximum úgy, ha odaköltözöm, de anyóssal-nagymamával egy házban... Nincs ...

Sok lesz.

Egy héten belül elvesztettem a Tanárt, a munkámat, kiderült, hogy beteg vagyok és nem biztos, hogy lehet gyerekem és a határán vagyok annak, hogy elveszítsem a hitemet Bennünk és a hitemet saját magamban. Próbálok jól lenni, de nem megy. Időről időre újra összezuhanok.
"You’ll always be fond of me. I represent the sins you never had the courage to commit." Oscar Wilde Én neki. A legszarabb a beteljesületlen érzés. Biztos oka van annak, hogy így történt, lehet, túl messzire mentünk volna és csak mindent tönkreteszünk. Mintha nem változnának az érzéseim, ugyanúgy hiányzik, mégis erősebbnek érzem már magam. Nagyon elgyengített, veszélyes játék volt. Hamarosan le fogom tudni zárni. Remélem.

Hiányzik.

Szeretném tudni, hogy jól van-e, hogy jól alakulnak-e a dolgok, hogy én is hiányzom-e neki... Olvasgattam régi üzeneteket, nem is tudom igazából, mit érzek. Tényleg jó, hogy ilyen hamar vége lett: aggyal tudom, de szívvel nem. Nem akarok távolabb kerülni Marcitól. Ő a mindenem, nem veszíthetem el...

Igazából

már nem nagyon érdekel, mert nincs mi érdekelhetne. Ha látnám, talán fel sem fognám, vagy lesütném a szemem és sétálnék tovább. Még mindig nem ejtettem egy könnycseppet sem, pedig szeretném lezárni. Egyre mélyebbeket szívok a cigibe, bár nem is érzek már semmit. Üres maradt a róla szóló fejezet; kicsit utálom is, amiért ilyen döntésképtelen volt, pedig tudta, hogy nekem is sokat számított, amink volt. Az a legrosszabb, hogy úgy kell elfelejtenünk egymást, hogy igazából egyikünk sem akarja. Azt hiszem. Próbálok Marcira koncentrálni, türelemre lenne szükségünk mindkettőnknek, csak most valamiért kicsit nehéz. Rengeteget beszélgetünk és érzem, hogy fejlődünk. Megoldjuk. Mindent megoldunk.

Nagyon nehezen engedem el a Tanárt,

pedig most Marcira kellene koncentrálnom. Ugyanolyan elbizonytalanodásban van, mint én is voltam már kétszer, csak én nagyobb cirkuszt csináltam belőle. Mellette kell lennem, meg kell mutatnom, hogy kitartok mellette és hogy bízhat bennem. Minden rendben lesz. Utolsó beszélgetésem a Tanárral: Én: Ne csináld ezt, beszélj hozzám. Utálom, hogy nem tudom, mi van a fejedben. Találkozhatnánk valamikor? Csak egyszer. Nem fair, hogy csak szavakat kaptam, de nem történt semmi. Üresnek érzem magam. Ő: Nem fogok veled találkozni, mert az megcsalás lenne. Kísérleteztünk a nyitott kapcsolattal, de megbukott. Nem fogom kockáztatni a barátnőm elvesztését és nem fogom bántani, szeretem őt. Nem fog történni semmi köztünk, nem lehetünk barátok és nem maradhatunk kapcsolatban. Sajnálom, ha igazságtalannak tűnik, de a barátnőm mindig az első lesz. Fáj, kicsit megalázó, de teljesen érthető. Nem haragszom senkire, talán csak magamra, hogy elhittem, hogy megkaphatom azt, amit szerettem volna. Sokat vá...

This is the End.

Írt, hogy nem fog eljönni holnap, nem tudja megcsalni a barátnőjét, túlságosan szereti. És megint itt tartunk, úgy, ahogy voltam, ki lettem törölve. Válaszoltam volna, hogy vajon a barátnőjének ez átfutott-e az agyán, amikor megcsalta. Vagy megkérdeztem volna, hogy miért a saját maga ellensége. Tudja, hogy mit akar, csak fél tőle. Aztán írtam egy mézes-mázas sok szerencsét szép életet  választ, de mire elküldtem, törölte magát. Azt írta ki a tumblr, hogy There's nothing here. Whatever you were looking for doesn't currently exist ... Lefagytam. Most már dühös is vagyok. Erre az egészre. Hogy megint elhittem, hogy megkapom, amit akarok és megadhatom, amit akarok. Hiába fogja most elfojtani, Pandora szelencéje kinyílt és akarja azt, ami benne van. Nem arra vagyok mérges, hogy nem velem tette meg az első lépést, hanem arra, hogy feleslegesen szórakozik. Hogy gyáva bevallani, amit akar. Kedveltem őt, talán túlságosan is és aggódom érte. Hiába már, ha most megjelenne, nem tudnék...

Visszajött

Ő: Gyűlölöm magam ezért, de találkozzunk. Én: Holnap? Ő: Nem jó, jön egy angol barátom, kedden viszont szabad vagyok. Én: Mikor, hol? Ő: 11-kor nálatok. (Most kell azt mondanod, hogy tűnjek el, ne legyek ennyire ostoba, hogy ne legyek egy hazug csaló, mondd, hogy nem éri meg. Mondd, hogy gyűlölsz és a barátnőmmel kell maradnom.) Én: Tűnj el, ne legyél ilyen ostoba, nem éri meg, a barátnőddel kell maradnod. De. Ott leszek, van addig időd, gondold át, mit akarsz. Kell. Azt akarom, hogy ott legyen. Innentől az ő döntése, én nem vállalok ezért felelősséget. Ha ott lesz, nem elég neki a barátnője, ha nem, akkor mindketten lezárhatjuk ezt az egészet és továbbléphetünk. Ezt vártam, ezt akartam. Nem hibáztatom, a célegyenesben állították választás elé. Itt az ideje, hogy magára is gondoljon. Én pedig magamra.

Tökéletes időzítés

A Holland megint beköszönt. Marci jó mérges rám, mert megígértem neki, hogy elhajtom a francba, ha megint megkeres. Most viszont kell egy kis zizi, mert becsavarodok. Újat nem akarok keresni, nem vagyok olyan állapotban, a Holland meg legalább szép. :D Teljesen máshogy állok hozzá. A Tanárhoz és Marcihoz képest ő annyira semmilyen, annyira gyerekes és tudatlan... Nem várok tőle sokat, én viszont sokat adhatok neki, tekintve, hogy úgy tűnik, én vagyok a tapasztaltabb. Meglátjuk, komolyan szeretne-e velem találkozni. Kicsit zavar, hogy pipál. Ezt meg ezt nem csináltam még, ezt meg ezt akarom kipróbálni... Mintha listát vezetne az eddigi eredményeiről. Meglátjuk, mit hozok ki belőle. Szeretném neki megmutatni, milyen az, amikor valaki érettebb és nyitott szexuálisan, nem úgy mint az eddigi kind-of-girlfriendjei... Tudom, hogy ezt igényli, de mivel egy megbízhatatlan, szar alak, nem tud kiépíteni senkivel ilyen kapcsolatot. Én meg élvezem, ha újat mutathatok. Egy dologgal nem vagyok m...