bizonytalan. És kattog.
Nekem is volt már ilyen, kettő is, ismerem az érzést. Ugyanaz a fő kérdés: tényleg olyan jók vagyunk-e, mint gondoljuk, vagy csak bebeszéljük magunknak? Az én hibám is, de az övé is. Túltoltuk a bringát. Azt mondja, nem érzi úgy, hogy tetszeni akarok neki, hogy elhagyom magam... Úgy érzem, csak próbál okot találni, de ő sem igazán tudja. Összetett dolog ez. Ördögi kör. Kevés az időnk egymásra és nem is vagyunk elég türelmesek sem. Néha csak feleslegesen öljük egymást és csak távolabb kerülünk. Jó lenne, ha működne megint a szex közöttünk, sok feszültséget feloldana.
Én itt leszek neki, nem fogom feladni. Kitartok mellette, ő is kitartott mellettem. Ezért vagyunk itt egymásnak. Nem csak a jó időszakokért.
Azt mondta, ha jobban leszünk, folytathatjuk a nyitott kapcsolatot. Nem tudom igazából... Úgy, hogy nekem ennyire nem jött össze ez az egész, nem lenne fair, csak még nyugtalanabbá tenne. Viszont ha tényleg komolyan gondolom vele a dolgokat, márpedig komolyan gondolom, lehet nem kellene megint kockáztatni. Nem könnyű. Még mindig élhető útnak tartom, de nem könnyű. Úgy érzem, én még mindig tudom többfelé osztani a szeretetemet és ezt továbbra sem érzem rossznak. Attól félek kicsit, hogy mostantól lazábban veszem a határokat és belemegyek olyanba, amibe nem kellene. De bízom benne, hogy a továbbiakban is meg fogunk tudni beszélni mindent.
Nem, nem bántam meg, hogy elkezdtük, mert kellett haladnunk valamerre. Sokan szeretik az állóvizet, de én nem vagyok az a fajta. Örülök minden egyes embernek, akiket megismerhettem, egy teljesen új énemet fedeztem fel és sok önbizalmat adott. Egész máshogy látom most már az embereket. Láttam őket gyengének, magamat gyengének, éreztem sok mindent, megéltem fellángolást, mély érzelmeket, kétségbeesést és felhőtlen boldogságot.
Minden rendben lesz.
Hiányzik Marci. Hiányzunk. Akik voltunk. Vissza akarom kapni. Rá akarok koncentrálni.
Nekem is volt már ilyen, kettő is, ismerem az érzést. Ugyanaz a fő kérdés: tényleg olyan jók vagyunk-e, mint gondoljuk, vagy csak bebeszéljük magunknak? Az én hibám is, de az övé is. Túltoltuk a bringát. Azt mondja, nem érzi úgy, hogy tetszeni akarok neki, hogy elhagyom magam... Úgy érzem, csak próbál okot találni, de ő sem igazán tudja. Összetett dolog ez. Ördögi kör. Kevés az időnk egymásra és nem is vagyunk elég türelmesek sem. Néha csak feleslegesen öljük egymást és csak távolabb kerülünk. Jó lenne, ha működne megint a szex közöttünk, sok feszültséget feloldana.
Én itt leszek neki, nem fogom feladni. Kitartok mellette, ő is kitartott mellettem. Ezért vagyunk itt egymásnak. Nem csak a jó időszakokért.
Azt mondta, ha jobban leszünk, folytathatjuk a nyitott kapcsolatot. Nem tudom igazából... Úgy, hogy nekem ennyire nem jött össze ez az egész, nem lenne fair, csak még nyugtalanabbá tenne. Viszont ha tényleg komolyan gondolom vele a dolgokat, márpedig komolyan gondolom, lehet nem kellene megint kockáztatni. Nem könnyű. Még mindig élhető útnak tartom, de nem könnyű. Úgy érzem, én még mindig tudom többfelé osztani a szeretetemet és ezt továbbra sem érzem rossznak. Attól félek kicsit, hogy mostantól lazábban veszem a határokat és belemegyek olyanba, amibe nem kellene. De bízom benne, hogy a továbbiakban is meg fogunk tudni beszélni mindent.
Nem, nem bántam meg, hogy elkezdtük, mert kellett haladnunk valamerre. Sokan szeretik az állóvizet, de én nem vagyok az a fajta. Örülök minden egyes embernek, akiket megismerhettem, egy teljesen új énemet fedeztem fel és sok önbizalmat adott. Egész máshogy látom most már az embereket. Láttam őket gyengének, magamat gyengének, éreztem sok mindent, megéltem fellángolást, mély érzelmeket, kétségbeesést és felhőtlen boldogságot.
Minden rendben lesz.
Hiányzik Marci. Hiányzunk. Akik voltunk. Vissza akarom kapni. Rá akarok koncentrálni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése