A Zenész is idősebb mint én. Egy 10-12 évvel.
Azt hinné az ember, hogy ha felnőtt férfival kezd, az jó, mert ők érettebbek, normálisabbak... Aztán ott vagyunk, hogy tökre nem, sőt, a lehető legostobábbak és hasznavehetetlenek.
Persze, bennem is van hiba. Egy nagyon tapasztalatlan, fiatal lány vagyok aki próbálja megélni a szexualitását és feszegeti a saját határait. De sosem árulok zsákbamacskát, mindig elmondom, hogy s mint gondolom a dolgokat és azt is mindig elmondom, hogy egy-két dologgal kapcsolatban bizonytalan vagyok. Attól, hogy nem ezt a benyomást keltem talán, még így van.
Sokat beszélgettünk a Zenésszel. Zenéről és szexről, többnyire. Előbbiről kevesebbet.
Megmutattam neki a +18-as blogomat, beszélgettünk vágyakról, arról, ki mit szeret. Az volt az érzésem, hogy nagyon felvillanyozta, hogy egy ilyen ízlésű lánnyal ismerkedett meg, sőt, mondta is, hogy mennyire örül ennek, és megbeszéltünk egy találkozót. Úgy készültem én is, hogy szobára megyek, de persze mindig bennem van az, hogy mi lesz, ha nem tetszünk egymásnak, ha megijeszt, ha nem is olyan, mint amilyennek tűnik. Nekem tök egyértelmű, hogy ez is benne van a pakliban, de másoknak ezek szerint nem...
Öltönyben jelent meg, megfogta a kezem és teázni vitt. Nem beszélt velem, csak hallgatott és megfigyelt. Nem szeretem az ilyet, a zárkózott embereken sosem találom a fogást. Feszélyezett ez a helyzet, de érdekelt is, hogy mit titkol.
Felmentem hozzá. Volt arról is szó, hogy meghallgatja, hogyan énekelek. Van egy együttese, ahova énekest keresnek és úgy nézett ki, stílusra pont illenék hozzájuk. Mondta, hogy a zene neki fontosabb, mint a szex. Nem tudtam még, hogy reagálnék arra, ha kezdeményezne, de nem tűnt megbízhatatlannak, én meg sajnos bízom a megérzéseimben. Akkor még nem tudtam, mi vár rám.
Megmutatta a zeneszobát. Rengeteg hangszere van. Leültem a zongorához, nyomogattam pár billentyűt, döbbenet, hogy nem maradt meg semmi 6 év zongoratanulásból.
Leült a mögöttem lévő székbe és továbbra sem mondott semmit, csak mosolyogva nézett. Tetszett a viselkedése, ugyanakkor összezavart és nyomasztott is.
Azt mondta, vett nekem ajándékot, de csak akkor adja oda, ha levetkőzöm. Teljesen ledöbbentem és visszakoztam, de csak ült mosolyogva.
"Nagyon drága volt."
Utólag már nem tudok nem cinikusan írni arról, ami történt. Ott és akkor nem tűnt annyira rossz ötletnek, belementem, de nem kellett volna. El is futhattam volna, de mintha nem is lett volna más választásom.
Azt mondta, álljak terpeszbe. Megcsókolt és alám nyúlt. Az első gondolatom az volt, hogy vajon mosott-e kezet... Kiküldött az előszobába az ajándékaimért.
Nyakörvet kaptam, dildot, szembekötőt, bilincset... Dolgokat, amik izgatnak, de csak ha olyan emberrel vagyok, akit ismerek és akiben megbízom. Azt hittem, ez nem annyira fontos, pedig de. Bekötötte a szemem, összekötötte a kezem és a hátamra fektetett. Lassan kezdte, tényleg nem féltem, de nem éreztem jól magam a helyzetben. Mintha muszáj lett volna élveznem a dolgot, de én nem akartam. Még azt sem tudtam, hogy tetszik-e nekem ennyire ez a fiú, nem hogy ez... ?
Félúton kérdezte, hogy élvezem-e; tudom, hogy ő is zavarban volt. Azt mondtam, nem tudom. Tényleg nem tudtam. Próbáltam elengedni magam, tudtam, hogy nem lesz bántódásom, de végig Marcira gondoltam, arra, hogy ez vele mennyivel jobb lenne. Nem arról van szó, hogy jól csinálta-e vagy sem, érzelmileg nem voltam erre készen. Örültem volna, ha ez felmerül benne is, mielőtt ilyet csinál, de hát...
Kértem, hogy kösse ki a szemem és engedje el a kezem. Amikor felfogta végre hogy ez sok lesz, teljesen máshogy kezdett viselkedni, befejezte ezt az idióta játszadozást és egyenrangú félként kezelt. Úgy, ahogy az elejétől kezdve kellett volna.
Nagyon sokat beszélgettünk utána. Mesélt arról, hogy mennyire várta már, hogy találkozzunk, hogy valami új élményt akart adni nekem, aztán az életéről, egy-két apróságról, ami nekem fontos. Nevetgéltünk és végre el tudtam engedni magam. Ezeknek a beszélgetéseknek szex előtt kellett volna megtörténnie, bár, most már abban sem vagyok biztos, hogy akkor jobban alakultak volna a dolgok.
Sokat gondolkoztam ezen itthon. Megkedveltem, határozottan, egész sikerült megnyílnia olyan..hajnali négy körül. De ez a szex...Ez lényegesen túlnyúlt a határaimon. Nem tudom, kinél volt a hiba. Nálam, mert belementem? Magamat kezdtem emiatt hibáztatni, pedig nem kellett volna. Nem kellene.
Ma leültem vele beszélgetni, elhívtam egy kávéra. Elmondtam neki, hogy utólag is soknak éreztem azt, ami történt és nem szeretnék amúgy sem most egy ilyen jellegű kapcsolatra energiát fordítani. Próbáltam úgy mondani, hogy ne kezdje el hibáztatni magát, pedig ettől nem kellett volna tartanom. Laza kettő órán keresztül arról beszéltünk, pontosabban, azzal támadott, hogy én köszönhetem ezt az egészet magamnak. Hiszen én beszéltem vele ilyenekről, én megmutattam neki a blogomat. Ő kielégíteni akarja a nőket és ő értem tette azt, amit tett, egyáltalán nem magáért. Azért csinálta, mert én akartam. A végén már ott tartottunk, hogy biztos Marci dumálta tele a fejemet, meg különben is, őt az ilyen beszélgetések végtelenül untatják.
Annyira ledöbbentem a reakcióján, hogy nem is igazán tudtam összeveszni vele. Amikor még azt is beböfögte, hogy amúgy neki van barátnője, aki azt mondta neki, hogy azt csinál, amit akar, végleg kiégtem. Kérdeztem, hogy szerinte erről nem kellett volna szólnia? Reakció: Nem tartozik rád.
Nem tudom, mit gondoljak. Szerintem ha beszélek a szexről, beszélek arról, hogy mit szeretek, az nem egyenlő azzal, hogy mindezt meg is teszem egy vadidegennel, főleg első alkalommal, amikor találkozunk. Szerintem nagyon nem engem kellett volna felelősségre vonnia, bennem keltenie rossz érzést. Persze biztos nem esik neki jól, nekem sem esik jól, amikor elutasítanak, de engem hibáztatni...? Fel van háborodva, hogy nem adok ennek lehetőséget arra, hogy működjön. Őszintén szólva nincs kedvem. Nem akarok vele többször lefeküdni, mert rossz érzés van bennem emiatt az egész miatt és ezért nem vagyok hajlandó sajnálkozni. Ez van. Ahogy én érzek, az szerinte hülyeség, bullshit, csak azért, mert ő nem érti ezt. És persze megint megkaptam, hogy ez azért van, mert nő vagyok és játszmákat játszom.
Én. Játszmákat.
Ja, meg különben is, jófej volt és előre szólt, hogy a nyitott kapcsolat hosszútávon nem működik.
Hát, kösz haver, de megvagyok a tippjeid nélkül is.
Valahogy, nem tudom hogy, de megbeszéltük, hogy ezt nem hozzuk fel többet, mert nem fogunk dűlőre jutni. Azt mondta, el tudja fogadni, ha én is, és ettől még zenélhetünk együtt, ha úgy van. Nem tudom, el fogom-e tudni engedni ezt a beszélgetést, nagyon a lelkembe tiport és zavar, hogy nem hajlandó elfogadni azt, ahogy érzek. Mert szerinte azzal, hogy utána jól éreztük magunkat, fel kellett volna oldódnia bennem a rossz érzésnek...
Azért is érintett most ez ilyen mélyen, mert elkezdtem beszélgetni egy másik, látszólag normális sráccal, aki átváltott idiótába, csak mert vele is beszélgettem a szexről. Mintha az, hogy nyitott vagyok ilyen jellegű beszélgetésekre azt jelentené, hogy bármikor meg lehet dugni. Frusztrál, nagyon. És még azon a beszélgetésen is nehezen teszem túl magam. Tényleg játsszam az elérhetetlent, a naivát, akkor majd nem követelik rajtam a szexet? Vagy azért, mert van valakim, engem már csak megdugni lehet? Tudom, igen, de TÉNYLEG ennyire nem lehet máshogy gondolkozni? Rettenetesen hülyén érzem most magam, amiért én elhittem, hogy ha őszinte vagyok, majd meghallják azt is, amit mondok.
Megismertem valakit, nem ezekről a társkeresőkről, hanem máshol és annyira máshogy viszonyul hozzám. Látom a kontrasztot a pojácák és közte. Emberszámba vesz, érdeklődik, bármiről elbeszélget velem és nem a fasza után megy. Meg ma is találkoztam valakivel, akinek már régóta ígérgettem. Ő is annyival normálisabb volt, annyival kedvesebb...
Tényleg nem fogok már beszélni a szexről. Eddig nem voltak bennem gátlások, de mostanra már lettek.
Félek a férfiaktól. Konkrétan.
Azt hinné az ember, hogy ha felnőtt férfival kezd, az jó, mert ők érettebbek, normálisabbak... Aztán ott vagyunk, hogy tökre nem, sőt, a lehető legostobábbak és hasznavehetetlenek.
Persze, bennem is van hiba. Egy nagyon tapasztalatlan, fiatal lány vagyok aki próbálja megélni a szexualitását és feszegeti a saját határait. De sosem árulok zsákbamacskát, mindig elmondom, hogy s mint gondolom a dolgokat és azt is mindig elmondom, hogy egy-két dologgal kapcsolatban bizonytalan vagyok. Attól, hogy nem ezt a benyomást keltem talán, még így van.
Sokat beszélgettünk a Zenésszel. Zenéről és szexről, többnyire. Előbbiről kevesebbet.
Megmutattam neki a +18-as blogomat, beszélgettünk vágyakról, arról, ki mit szeret. Az volt az érzésem, hogy nagyon felvillanyozta, hogy egy ilyen ízlésű lánnyal ismerkedett meg, sőt, mondta is, hogy mennyire örül ennek, és megbeszéltünk egy találkozót. Úgy készültem én is, hogy szobára megyek, de persze mindig bennem van az, hogy mi lesz, ha nem tetszünk egymásnak, ha megijeszt, ha nem is olyan, mint amilyennek tűnik. Nekem tök egyértelmű, hogy ez is benne van a pakliban, de másoknak ezek szerint nem...
Öltönyben jelent meg, megfogta a kezem és teázni vitt. Nem beszélt velem, csak hallgatott és megfigyelt. Nem szeretem az ilyet, a zárkózott embereken sosem találom a fogást. Feszélyezett ez a helyzet, de érdekelt is, hogy mit titkol.
Felmentem hozzá. Volt arról is szó, hogy meghallgatja, hogyan énekelek. Van egy együttese, ahova énekest keresnek és úgy nézett ki, stílusra pont illenék hozzájuk. Mondta, hogy a zene neki fontosabb, mint a szex. Nem tudtam még, hogy reagálnék arra, ha kezdeményezne, de nem tűnt megbízhatatlannak, én meg sajnos bízom a megérzéseimben. Akkor még nem tudtam, mi vár rám.
Megmutatta a zeneszobát. Rengeteg hangszere van. Leültem a zongorához, nyomogattam pár billentyűt, döbbenet, hogy nem maradt meg semmi 6 év zongoratanulásból.
Leült a mögöttem lévő székbe és továbbra sem mondott semmit, csak mosolyogva nézett. Tetszett a viselkedése, ugyanakkor összezavart és nyomasztott is.
Azt mondta, vett nekem ajándékot, de csak akkor adja oda, ha levetkőzöm. Teljesen ledöbbentem és visszakoztam, de csak ült mosolyogva.
"Nagyon drága volt."
Utólag már nem tudok nem cinikusan írni arról, ami történt. Ott és akkor nem tűnt annyira rossz ötletnek, belementem, de nem kellett volna. El is futhattam volna, de mintha nem is lett volna más választásom.
Azt mondta, álljak terpeszbe. Megcsókolt és alám nyúlt. Az első gondolatom az volt, hogy vajon mosott-e kezet... Kiküldött az előszobába az ajándékaimért.
Nyakörvet kaptam, dildot, szembekötőt, bilincset... Dolgokat, amik izgatnak, de csak ha olyan emberrel vagyok, akit ismerek és akiben megbízom. Azt hittem, ez nem annyira fontos, pedig de. Bekötötte a szemem, összekötötte a kezem és a hátamra fektetett. Lassan kezdte, tényleg nem féltem, de nem éreztem jól magam a helyzetben. Mintha muszáj lett volna élveznem a dolgot, de én nem akartam. Még azt sem tudtam, hogy tetszik-e nekem ennyire ez a fiú, nem hogy ez... ?
Félúton kérdezte, hogy élvezem-e; tudom, hogy ő is zavarban volt. Azt mondtam, nem tudom. Tényleg nem tudtam. Próbáltam elengedni magam, tudtam, hogy nem lesz bántódásom, de végig Marcira gondoltam, arra, hogy ez vele mennyivel jobb lenne. Nem arról van szó, hogy jól csinálta-e vagy sem, érzelmileg nem voltam erre készen. Örültem volna, ha ez felmerül benne is, mielőtt ilyet csinál, de hát...
Kértem, hogy kösse ki a szemem és engedje el a kezem. Amikor felfogta végre hogy ez sok lesz, teljesen máshogy kezdett viselkedni, befejezte ezt az idióta játszadozást és egyenrangú félként kezelt. Úgy, ahogy az elejétől kezdve kellett volna.
Nagyon sokat beszélgettünk utána. Mesélt arról, hogy mennyire várta már, hogy találkozzunk, hogy valami új élményt akart adni nekem, aztán az életéről, egy-két apróságról, ami nekem fontos. Nevetgéltünk és végre el tudtam engedni magam. Ezeknek a beszélgetéseknek szex előtt kellett volna megtörténnie, bár, most már abban sem vagyok biztos, hogy akkor jobban alakultak volna a dolgok.
Sokat gondolkoztam ezen itthon. Megkedveltem, határozottan, egész sikerült megnyílnia olyan..hajnali négy körül. De ez a szex...Ez lényegesen túlnyúlt a határaimon. Nem tudom, kinél volt a hiba. Nálam, mert belementem? Magamat kezdtem emiatt hibáztatni, pedig nem kellett volna. Nem kellene.
Ma leültem vele beszélgetni, elhívtam egy kávéra. Elmondtam neki, hogy utólag is soknak éreztem azt, ami történt és nem szeretnék amúgy sem most egy ilyen jellegű kapcsolatra energiát fordítani. Próbáltam úgy mondani, hogy ne kezdje el hibáztatni magát, pedig ettől nem kellett volna tartanom. Laza kettő órán keresztül arról beszéltünk, pontosabban, azzal támadott, hogy én köszönhetem ezt az egészet magamnak. Hiszen én beszéltem vele ilyenekről, én megmutattam neki a blogomat. Ő kielégíteni akarja a nőket és ő értem tette azt, amit tett, egyáltalán nem magáért. Azért csinálta, mert én akartam. A végén már ott tartottunk, hogy biztos Marci dumálta tele a fejemet, meg különben is, őt az ilyen beszélgetések végtelenül untatják.
Annyira ledöbbentem a reakcióján, hogy nem is igazán tudtam összeveszni vele. Amikor még azt is beböfögte, hogy amúgy neki van barátnője, aki azt mondta neki, hogy azt csinál, amit akar, végleg kiégtem. Kérdeztem, hogy szerinte erről nem kellett volna szólnia? Reakció: Nem tartozik rád.
Nem tudom, mit gondoljak. Szerintem ha beszélek a szexről, beszélek arról, hogy mit szeretek, az nem egyenlő azzal, hogy mindezt meg is teszem egy vadidegennel, főleg első alkalommal, amikor találkozunk. Szerintem nagyon nem engem kellett volna felelősségre vonnia, bennem keltenie rossz érzést. Persze biztos nem esik neki jól, nekem sem esik jól, amikor elutasítanak, de engem hibáztatni...? Fel van háborodva, hogy nem adok ennek lehetőséget arra, hogy működjön. Őszintén szólva nincs kedvem. Nem akarok vele többször lefeküdni, mert rossz érzés van bennem emiatt az egész miatt és ezért nem vagyok hajlandó sajnálkozni. Ez van. Ahogy én érzek, az szerinte hülyeség, bullshit, csak azért, mert ő nem érti ezt. És persze megint megkaptam, hogy ez azért van, mert nő vagyok és játszmákat játszom.
Én. Játszmákat.
Ja, meg különben is, jófej volt és előre szólt, hogy a nyitott kapcsolat hosszútávon nem működik.
Hát, kösz haver, de megvagyok a tippjeid nélkül is.
Valahogy, nem tudom hogy, de megbeszéltük, hogy ezt nem hozzuk fel többet, mert nem fogunk dűlőre jutni. Azt mondta, el tudja fogadni, ha én is, és ettől még zenélhetünk együtt, ha úgy van. Nem tudom, el fogom-e tudni engedni ezt a beszélgetést, nagyon a lelkembe tiport és zavar, hogy nem hajlandó elfogadni azt, ahogy érzek. Mert szerinte azzal, hogy utána jól éreztük magunkat, fel kellett volna oldódnia bennem a rossz érzésnek...
Azért is érintett most ez ilyen mélyen, mert elkezdtem beszélgetni egy másik, látszólag normális sráccal, aki átváltott idiótába, csak mert vele is beszélgettem a szexről. Mintha az, hogy nyitott vagyok ilyen jellegű beszélgetésekre azt jelentené, hogy bármikor meg lehet dugni. Frusztrál, nagyon. És még azon a beszélgetésen is nehezen teszem túl magam. Tényleg játsszam az elérhetetlent, a naivát, akkor majd nem követelik rajtam a szexet? Vagy azért, mert van valakim, engem már csak megdugni lehet? Tudom, igen, de TÉNYLEG ennyire nem lehet máshogy gondolkozni? Rettenetesen hülyén érzem most magam, amiért én elhittem, hogy ha őszinte vagyok, majd meghallják azt is, amit mondok.
Megismertem valakit, nem ezekről a társkeresőkről, hanem máshol és annyira máshogy viszonyul hozzám. Látom a kontrasztot a pojácák és közte. Emberszámba vesz, érdeklődik, bármiről elbeszélget velem és nem a fasza után megy. Meg ma is találkoztam valakivel, akinek már régóta ígérgettem. Ő is annyival normálisabb volt, annyival kedvesebb...
Tényleg nem fogok már beszélni a szexről. Eddig nem voltak bennem gátlások, de mostanra már lettek.
Félek a férfiaktól. Konkrétan.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése