Kell ez nekem?

Hetek óta bennem van az érzés, hogy valami nincs rendben. Minden szavamra úgy figyel, mintha hazugságon akarna kapni, pedig soha nem hazudtam neki, sőt. Gondoltam fél, hogy elveszít, hogy valami olyan jön, amivel nem tud megbirkózni. Fél, hogy hazudok neki és kiderült, hogy az egész nem is olyan szép és jó, mint amilyennek tűnik.

Annyit veszekedtünk. Napokig tartott. De akármit mondtam, az lett a vége, hogy "csak szépítek". Bármit magyaráztam, falra hányt borsó. Mindenkire úgy reagált, mintha potenciális vetélytárs lenne, mintha bárkivel lefeküdnék, aki szembe jön. Bármit mondtam, csak minden még rosszabb lett. Kész terror. A kákán is a csomót. 

Folyamatosan azon gondolkoztam, mit csinálok rosszul. Mit fogalmazok meg olyan félreérthetően, hogy folyamatosan ez lesz belőle. Mi van velünk, pár hete még jól megértettük egymást... Távolságtartónak éreztem, mintha nem is akarna velem annyit beszélgetni. Nem is kíván annyiszor talán, mintha zavar lenne a dologban. Azt mondja, neki nincs senki, nem volt semmi. Láttam, hogy el van rakva pár cuccom, de azt mondta, csak pakolt. 

- Ugye tudod, hogy még az a policy, hogy szólunk, ha volt valaki? 

- Persze tudom, de nem volt senki. 

Kifejezetten távolságtartó. Ott sincs, folyton a telefonját nyomkodja. Rám se néz, különösképpen nem is érdekli, mit mondok. Mondja, hogy szeret, de valahogy olyan megszokott az egész. Három hónap alatt sikerült idáig eljutni? Hol a hiba? 

Másfél hónapja nagyon csúnyán összevesztünk. Kávézni vitte a másik lányt, pedig voltak már együtt. Akkor minek kávéztatni? Elnyomtam, pedig irtózatosan zavart. Aztán amikor robbant, nagyot szólt. Főleg amúgy magamra haragudtam, amiért nem álltam ki magamért, pedig már tudom, hogy kell. A reakció lehangoló volt. 

- Hát, senki sem örül a korlátoknak. 

- Akkor minek vagy kapcsolatban? - kérdeztem én. 

Tudomásul vette, állítólag. Nincs randizgatás, nincs dumálgatás. Ha szex van, szex van, de nem visszük el kapcsolat-irányba a dolgot. Azt mondta, megértette, de én nem bíztam benne. Nem volt empátia a részéről, csak hisztinek vette a kérést. Tisztán éreztem, hogy hülyének vagyok nézve. De mit tudok csinálni, ennyit tud. 

Ott motoszkált folyton az érzés. Ha engedném, minden este mással kefélne? Azt hiszi nem lenne semmilyen hatással ránk? Ha nem veszi komolyan, mivel bántott meg, vajon folytatja majd, csak titokban? Remekül tudja úgy alakítani a dolgokat, hogy neki legyen a legjobb. Ragaszkodik a jófiú imidzséhez, közben hazudik a szexért, és még meg is győzi magát arról, hogy így mindenkinek jobb. Még sosem bukott le, pedig talán egyszer, ha hűséges maradt. Rengeteg nő volt előttem és lesz utánam is - tudtam, elfogadtam, de csak úgy, ha betartjuk a játékszabályokat. De ő nem az a megbízható fajta. 

Összesen 16 szabályunk van, ebből egyet közösen, hármat én hoztam meg. Az egyik az, hogy ha kérdezzük, őszintén válaszolunk, a másik az, hogy nincs randizgatás, dumálgatás a mézesmadzag elhúzása után, a harmadik pedig az, hogy nincs együttalvás. Én elég egyszerű szabályoknak érzem ezeket, és bár továbbra sem éreztem, hogy komolyan vette volna őket, bíztam abban, hogy ennyi azért menni fog. Persze ismerve a múltját, sokszor elkapott a szorongás. 

- Nem bízom abban, hogy nem fogsz nekem hazudni. Szereted úgy értelmezni a dolgokat, ahogy az épp neked jó. 

- De miért hazudnék, ha lehet? Nincs értelme. 

Folyton abban voltam, hogy ez az én szarom. Átvertek, ezért úgy gondolom, megint meg fogják tenni. Nem akartam más felelőtlensége miatt elvinni a balhét megint, de ettől még nincs más választásom, muszáj bíznom abban, hogy működni fog a dolog. 

Pedzegette, miért fontos tudnom róla, miért fontos, milyen gyakran van, ha úgysem érzem. 

- Nekem fontos. 

- Elfogadom persze, csak azért kérdezem, mert nekem megalapozatlannak tűnik. 

- Mert nem kényelmes? 

Dehogy, dehogy, neki aztán halál mindegy, értette, csak megkérdezte. Aztán az elmúlt hetekben eltávolodtunk. Kérdeztem is, hogy minden rendben van-e, fura csöndet éreztem. Gondolkoztam hogy azért van-e, mert nem voltam még olyan kapcsolatban, ahol nincs rám utalva a másik, vagy hogy azért keresem-e a hibát, mert nincs. Monitoroztam az érzést, de nem jutottam a végére. Folyamatosan azt éreztem, hogy hülyének vagyok névze az érzéseim miatt. 

A szülinapján pont műtöttek. Rossz érzés volt, de gondoltam, túléljük. De ahelyett, hogy értem aggódott volna, azt sajnálta jobban, hogy pont a szülinapján történik. Előtte is, utána is volt pár olyan húzása, amit nem tudtam hová tenni. Lány az ölében, indokolatlan telefonnyomkodás, folyton fáradt, kitérő válaszok, szemforgatás... Egyedül éreztem magam a kapcsolatban. A sok veszekedés pedig nem segített. Kérdeztem, minden rendben van-e köztünk. Azt mondta, persze, a kérdést sem érti. Hát, jó...

Tegnap egész nap programunk volt; együtt keltünk, együtt feküdtünk. Jövő héten elutazom, gondoltam legyünk együtt kicsit, de a hétvégét mégsem együtt töltjük. Furcsálltam, mondtam is neki, nem értem, miért pont most vágyik külön időre, amikor elmegyek, de azt mondta, szerinte eleget voltunk együtt... Továbbra is távolinak éreztem, de gondoltam, csak egy hullám. Sok a munka, ő többet akarna játszani, majd dolgozunk rajta és jobb lesz. Este főztünk, takarítottunk, aztán készültünk lefeküdni. Nyomkodtam a telefonom, kitettem pár Insta sztorit, róla is. Nem szoktam megnézni, kik nézik, de most valamiért végigpörgettem. Egyszer csak egy ismerős arc: a másik lány végignézte őket. Ő nem tud a létezésemről. Szóltam a barátomnak, nyugtáztuk. Éreztem, hogy ideges, sosem bukott le, de úgy voltam vele, ő hazugsága, ő szarja, majd elintézi. 

Reggelre két hívás várta, meg egy tonnányi Messenger üzenet. Vagy két órán keresztül néztem, ahogy magyarázkodik. Nem értettem, minek, elvileg nem ígért semmit, nem is nagyon beszélnek, vagy másfél hónapja nem találkoztak, hát akkor meg mit kell ezen magyarázni? Megkérdezte tőlem, szar alak-e, én meg nem tudtam, mit válaszoljak. Szerintem igen, és szerintem is sok, amit csinált, de nem az én felelősségem. Elvileg az én szabályaim be vannak tartva, innentől nem érdekel. 

Jöttem hazafelé amikor észrevettem, hogy a másik lány még éjszaka küldött pár screenshotot. Hetek óta bujkál bennem a kisördög, nem tudtam nem megnézni őket. Onnantól más lett a helyzet. 

"Alig várom a holnapot!" "Majd főzök valami finomat." "Kapsz sok csókot." "Rég éreztem ilyet." 

Ezeket nekem szokta mondani.

Úgy elkezdtem remegni, hogy majdnem kiesett a telefon a kezemből. Ráadásul szinte mindezt pénteken, amikor végig együtt voltunk. 

Nem gondolja komolyan, persze, csak azért csinálja, hogy bejusson a bugyijába. Azt mondja, amit hallani akar... De mi a garancia akkor arra, hogy nálam mást jelentenek ezek? Minek így hazudni? Ilyen mélyre kell süllyedni egy kúrásért? Miért volt fontos emiatt a krézi picsa miatt hazudozni? Könnyű volt kielégíteni? Kihasználni? Nem hiszem, hogy csak azért, mert jó a szex, oké lenne idáig elmenni. Pláne úgy, hogy szóltam, hogy úgy érzem kettőnk között nincs rendben valami. 

Két nagy hullámban söpört rajtam végig ez az egész, alaposan össze is vesztünk. A másodikban derült csak ki, hogy az elmúlt másfél hónapban találkoztak (persze arra nem emlékszik, mikor), sőt, telefonon is beszéltek. Van egy olyan érzésem, hogy találkozóból sem csak egy volt. A screenshoton láttam, hogy a másik lány konkrétan megkérdezte, mit érez iránta, gyakorlatilag az összejövés kiskapujáig tolta a szerencsétlent. Váltig állítja, hogy azon a hétvégén amikor találkoztak, kimenőt kapott és nem is kérdeztem, együtt voltak-e, de annyiszor megkérdeztem azóta, volt-e valami, bármi, de mindig nem volt a válasz... Miért kellett hazudni? Komolyan nem fér a fejembe. Azért, mert neki nem jelent semmit, nekem még fontos. Ezt hogy nem lehet megérteni? 

Úgy éreztem, ugyanazt csinálja velem, mint a többi lánnyal, és be is igazolódott. Folyton az volt az érzésem, hogy lavíroz. Nem volt őszinte, éreztem, hogy sunyít. Adta a jófiút, közben két nőt vert át párhuzamosan – pont, mint régen. Mondogatta, amiket eddig is, de nem volt mögötte komolyság. Azt hitte, nem veszem észre. Most is azt hiszi. 

Éreztem, hogy játszik, csak nem tudtam megmondani, miért. Arról volt szó, hogy neki így rendben vannak a dolgok. Aztán kiderül, hogy mégsem...?

Azt hitte, jobban tudja, mi jó nekem, mint én. Hogy majd helyettem meghoz minden döntést, mert látta, hogy bizonytalan vagyok - ami azért volt, mert nem bíztam benne. Úgy gondolta, biztonságosabb, ha úgy játszik, ahogy eddig, mert eddig szerinte nem sérült senki, meg mert neki úgy kényelmes. Majd ő azt csinál, amit akar, ne szóljak csak bele, jobban tudja, hogy megy ez. Észre sem vette, mennyire eltávolodtam tőle, milyen bizalmatlan vagyok. Pörgött a saját kis világában, mintha minden szuper lenne és minden ugyanolyan jól működne, mint az elején. A felelősséget ignorálta, a bűntudatát meg áttolta rám.

Annnnyira tudtam, hogy ez lesz, pontosan éreztem, hogy mi zajlik, de sehogy sem tudtam belátásra bírni. Folyamatosan támadt, én meg kénytelen voltam védekezni. Minden veszekedésünk olyan volt, mint egy kút, amibe egyre mélyebben és mélyebben esel bele. Nem az én dolgom tudni, mit miért, hogyan csinál, nem várhatom meg, hogy minden hibát elkövessen, hogy megtanulja, hol vannak a határok. Részben mák, hogy nálam bukott le először, ráadásul ennyire a kapcsolat elején, de ezek szerint tényleg halál feleslegesen tépem a szám és próbálok kiállni az érzéseimért és az igényeimért. Ha full ignore-ban van minden, amit én mondok és érzek, akkor mi a faszért erőltetjük? Ha jobban tudja, engem mi tesz boldoggá, akkor én minek vagyok benne ebben a kapcsolatban? 

Tényleg elgondolkoztam azon, hogy kell-e ez nekem. Minek öljek valakibe energiát, aki nem tud velem őszinte lenni, sőt, még a saját bűntudatát is rám akarja nyomni. Amikor faggatott, hogy miért fontos nekem, milyen gyakran találkozik másokkal, olyan érzés volt, mintha utólag akarná magát validálni. Nála félszavakon múlik az igazság, nem hiába volt ilyen szigorú velem is. Meggyőzte magát, hogy rendben van az, amit csinál, pedig kurvára nem volt rendben. De amiről nem tudok, az nem fáj. 

Nem értem, hogy ilyen csekély szabályokat hogy nem lehet betartani. Nem értem, hogy nem volt képes mérlegelni. Azt sem értem, mit várt, mi lesz ennek a vége. Minden volt barátnőjét féltékeny őrültnek állította be, pedig pontosan lehet rajta érezni, ha valaki más van éppen terítéken. Nem akart szabályok szerint játszani, és ezt nem csak ő, de én is alaposan megszívtam. Rohadt kellemetlen ez az egész, és nem tudom mi fog még kiderülni. 

Azt hitte, tényleg mindent megkaphat kompromisszumok nélkül, de a való életben vagy a káposzta marad meg, vagy a kecske lakik jól. Nincs win-win, az élet nem igazságos. Reméltem, hogy érettebben áll a kérdéshez, de semmibe vette azt, ami nekem fontos. Tényleg az basz fel a legjobban, hogy a háromból azt a két szabályt szegte meg, amelyeket én hoztam. Vagy tudja fene, mennyit. Állítólag nem hiányzik neki semmi a kapcsolatunkból, mégis kellett neki, hogy körülrajongják? Még nekem is hazudott azért, hogy ezt megkaphassa...? Kinek akart bizonyítani?

Tök véletlenül derült ki, hogy volt IKEA-zni, vásárolgatni, azt mondja, egyedül. Ruhákat vett, poharakat, mindenfélét. Mintha ez nála így működne. Szólt volna róla, ha egyedül megy. Küldözgetett volna képeket, hogy ez milyen, az milyen. Utána nap találkoztunk, együtt is mehettünk volna. Terveztük is, hogy majd rosszalkodunk a próbafülkében. Lehet megtette, csak nélkülem. Vagy onnan jött, rosszalkodásból. Gondolom egyre több lett a hazugság, azt hitte nem érzem, és jól belesüllyedt, amit most nem mer bevallani, talán még magának sem... 

Nem így viselkedsz, ha valakit szeretsz és valakivel komolyan gondolod. Nem játszod így el a bizalmát. Nem hiszem el, hogy ennyi veszekedés és beszélgetés után ezzel kell szembesüljek. Nem vagyok egy kibaszott játékszer, akit úgy használhat és akkor, amikor kedve tartja. 

Befagyasztjuk a nyitott kapcsolatot, ő ajánlotta fel; szerencsére volt benne ennyi. Nem vette komolyan, ennyit tudott mondani... „Nem éreztem megcsalásnak.” Vajon mit nem vett még elég komolyan? Ő aztán tudja, mit miért csinál, ő makulátlan. Kivéve addig, amíg elfelejti, hogy van barátnője. 

A legjobb az egészben hogy kb másfél hónapja fáj a fülem, két hete pedig be is van gyulladva. Az elmúlt három napban azt hittem, megőrülök, úgy fájt, mára meg már kb fele akkorára van csak dagadva, mint tegnap. Mindig ez a kurva pszichoszomatizáció. Nem akartam meghallani, hogy hazudik, nem akartam elhinni, hogy képes lenne erre. Háttérbe szorítottam az érzéseimet olyasvalakiért, aki az enyémekre nem volt tekintettel. Napok óta csak eszek. Hogy nem vettem észre már megint? 

Ez volt az első és az utolsó. Ilyen kaliberű hazugság ha még egyszer kiderül, ott lett vége a dolognak. Már rég rossz, ha ilyen ultimátum szintjén működik a dolog, de nem tudom ezt most hova tegyem. Gyűlölöm őt, amiért képes volt erre, pláne, mert én képtelen lennék ilyet csinálni vele. Gyűlölöm, hogy azon pörgök már megint, hogy miben hazudhatott még, mit nem mer elmondani azért, hogy megtartson. Nem tudom, akarok-e várni még egy hazugságig. Minden bizalmam elveszett...

Nagyon szeretném azt hinni, hogy valami van a viselkedése mögött. Hogy oka volt arra, hogy ezt csinálta. Talán megnyugtatta, hogy visszabújt a régi bőrébe, hogy egyszerű volt ennyire az ujja köré csavarni valakit, hogy úgy érezze, ő irányít. Tudom, hogy kínlódik a múltjával, hogy az apja miatt ő sem érzi magát elégnek, így hát keresett valakit, akinek nem kell megfelelni. Azt is tudom, hogy nagyon küzd azzal, hogy ugyanolyan jogom van félremenni, mint neki. 

Szeretném azt hinni, hogy nem azért épít falat maga köré, mert nem meri bevallani, hogy nem akar velem lenni... Azt valamiért nem vonom kétségbe, hogy szeret-e, pedig ez után kézenfekvő lenne azt gondolni, hogy csak azért kellek én, mert mellettem - papíron - megteheti azt, amit eddig más mellett nem. Abban volt, hogy csak azt kell csinálnia, amit eddig, pedig az sem, így ez sem volt rendben. Megúszta eddig...

Talán azért rombolta a korábbi kapcsolatait is, mert belül fél, hogy előbb jönnek rá arra, hogy nem is olyan tökéletes, mint hogy kiszállhasson. Nem szereti, ha az egóját piszkálják, ezt többször is megtapasztaltam a bőrömön. Talán fél, és így védekezik.  

Annyira indokolatlan ez az egész... Mire volt ez jó? Miért kellett kockáztatni egy olyan felállásban, amit nagyrészt személyre szabtunk, és amibe beleegyezett? 

De a legfontosabb kérdés: miért megint nekem kell megszívnom, hogy valaki más pszichésen retardált?