Amikor egy filmben be akarják mutatni, hogy valaki mennyire magányos és szomorú, beültetik középre egy székre, és miközben őt valós időben mutatják, körülötte felgyorsítják az embereket. Hősünk csak néz a kamerába kifejezéstelen arccal, mellette pedig csakúgy szaladnak az emberek és a napok. Valahogy így érzem magam mostanában. Biztos a sok eső, ez a taknyos idő, a sok egyedül töltött nap, a kutya lapos pislogása, meg a rengeteg Netflix teszi, de mégis valódi szomorúságot érzek. Alig tudom magam rávenni a munkára. Egy sétára. Egy Messenger válaszra. Már kiültem a kanapé bal oldalát; ami közelebb van a TV-hez. Hamarosan a Jóbarátok utolsó évadának a végéhez érek. Lassan három hónapnyi munkát nem számláztam még ki a legnagyobb ügyfelemnek. Összesen vagy 60 ezerrel lógok a barátaimnak. Nem szexeltem három hónapja, pedig eskü mindent megtettem azért, hogy legalább egy éjszakára megfektessen valaki. A moratóriummal rengeteg állami támogatást vesztettem, a vírussal pedig sok ügyfelet is, akiket most nagy nehezen visszaszereztem... de valahogy mégsem érdekel.
Apátiában vagyok és nem tudok kikászálódni belőle. Szeretnék sírni, de közben még arra is sajnálom az energiát. Inkább beteszek még egy sorozatrészt, meg keverek egy kakaót. Várom, hogy hazamenjek, ott legalább meleg van, meg van kaja, és semmiért sem kell fizetni. Amilyen büszke vagyok az önállóságomra, olyan gyerekesen viselkedem az elmúlt hónapokban. Féltékeny vagyok, mert körülöttem mindenkinek halad előre az élete. Pontosan tudom, hogy milyen jó nekem, hogy igazából milyen szerencsés vagyok, meg mennyi lehetőségem van, de mégsem érdekel.
Nézem, ahogy egyre többen körülöttem egyre többet kapnak vissza, egyre jobban megtérül az életükbe, a kapcsolataikba fektetett energia, egyre magabiztosabbak magukban, a döntéseikben, az érzéseikben... És valahogy most nagyon nehezen örülök nekik... Rettenetesen érzem magam ettől, és nem csak azért, mert tudom, hogy ők fordított esetben örülnének nekem, hanem azért is, mert olyan, mintha megint 16 lennék. És én nem voltam egy boldog tinédzser.
Dacos vagyok és zavarodott, egyre jobban halogatok, egyre kevésbé igyekszem. Mondhatnám, hogy elfáradtam, de nem egészen erről van szó, mert nagyon-nagyon régóta nem dolgozom rendesen. Bár, rengeteget stresszelek a késések miatt, az is fárasztó tud lenni...
Nagyon hiányzik az a valaki az életemből. Nagyon hiányzik az összetartozás érzése és élménye. Úgy érzem, hogy egyre több mindent lennék hajlandó feladni magamból azért, hogy valaki szeressen... Rengeteget melóztam azon, hogy megismerjem magamat, hogy szeressek dolgokat magamban, hogy összeálljon, hogy ki is az a Zsófi, és úgy érzem, hogy amennyire lehet, kiforrott a személyiségem. Nem vagyok már az a megfelelési kényszeres, szorongó kislány, aki megdöglene egy jó szóért, hanem egy erős, határozott nő vagyok, aki képes a kompromisszumra, de azt is tudja, hogy mit akar. És azt gondoltam, hogy ez szerethető. Úgy igazán. De nem. Egyre több a visszautasítás. 2020 elejétől kezdve úgy álltam a randizáshoz, hogy most már szeretnék valaki tartósat, hogy készen vagyok rá, de mindenki csak eltűnik mindenféle magyarázat nélkül és magamra hagy a kétségeimmel. Én meg fejlődök vissza.
Megint egyre többször érzem, hogy igazából nem tudom, mit keresek itt: a Földön, Budapesten, a Karcag 70-ben, a családomban, a barátaim között, a Tinderen... Egyre kevesebb értelme van az egésznek, és egyre jobban szakadok el a valóságtól. Nem figyelek magamra, nem szedem a gyógyszereim, nem megyek emberek közé, csak ülök itthon és egy olyan életet tervezgetek, ami nem az enyém.
Megint kezdek úgy gondolni magamra, mint akinek csak az után kezdődhetne a boldogság, hogy lefogyott, de egyébként nem teszek ezért semmit. Hónapok óta kerülöm saját magam, kerülöm az érzéseimet, kerülöm az írást, kerülöm a saját életem és egyre nehezebb. Bekerültem egy loop-ba és megint nem tudom, hol a kiút. Ahogy jött a korona és leállt a világ, kényelmes volt nekem is behúzni a kéziféket, de most egyre nehezebb egy helyen állni, pedig menni se tudok sehova. Visszamenekültem az álmodozásba, az élet meg megy el mellettem.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése