Egy hete tudom, mi zajlott a hátam mögött, de csak három napja lett enyém a fájdalom. Azt hittem, felül tudok emelkedni a sértettségemen, de nem, sőt, mélyebbre taszított ez az egész, mint gondoltam volna.
Az elején megértő voltam. Kérdezgettem tőle mindenfélét, egész nap pötyögtem neki. Én így dolgozom fel a fájdalmat, mondom, ami a csövön kifér. Mindenre kaptam választ. Volt, ami teljesen kiakasztott, amitől ő is teljesen kiakadt... Volt, hogy tele voltam indulattal, de az idő zömében csak próbáltam megérteni ezt az egészet.
"Miért beszélsz még velem?"
Nem érti, miért vagyok még most is ilyen rohadtul megértő. Szerintem már idegesíti is, hogy nem az volt a reakcióm, amire számított. Nem volt felkészülve arra a verzióra, hogy nem rohanok el és zárom ki őt az életemből azon nyomban.
Olyan vagyok, mint egy csap, akit megnyitottak. Amúgy is rohadt sokat panaszkodtam a kapcsolatomról, utálom is magam miatta, de most szerencsétlen emberek a közelemben... Hát nem egyszerű most velem, na. Fullba nyomom a kretént.
Elindultam a lejtőn. Eleinte csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, aztán ki-kirajzolódtak az érzéseim. Folyton pötyögtem, jegyzeteltem a telefonomba. Összeírtam, mit érzek, és hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy - ne folytassuk, hanem - újrakezdjük ezt az egészet. Nem hagyott nyugodni, hogy igazából az elmúlt két év olyan volt, mintha el sem kezdődött volna ez a kapcsolat. Legalábbis a részéről, én szenvedtem, mint a kutya. De ezt a részét én basztam el. A sarkamra kellett volna állnom. Nem szabadott volna elnyomnom az igényeimet. Ilyet soha többé nem szeretnék csinálni.
Összeírtam egy listát és elküldtem neki. Mondtam, hogy gondolja át, mérlegelje, képes-e ezeket megtenni, és beszéljünk újév után. Belement, én meg tök büszke voltam magamra. Micsoda asszertív, önálló, és erős nő. Oh boy, de benéztem.
Nem hagytak nyugodni a gondolatok, egyre nehezebben másztam ki a saját fejemből. Egész nap csak néztem bután, és próbáltam levegőt venni, de alig tudtam. Szép kis karácsony. Percről percre egyre több fájdalmat éreztem, aztán egyszer csak nem bírtam tovább. Úgy zokogtam, mint akinek a szívét kitépték.
Hajnali két órakor megint elkezdtem pötyögni. Irtózatos düh szabadult fel bennem. Újra és újra olvastam a sorokat, és minden betűvel egyre mélyebben éreztem a fájdalmat. Összetört a szívem. Mivel tudom, ki a csaj, megnéztem a képeit. Nagyon szexi. Vörös. Őt is annyira gyűlölöm. Hogy tehet valaki ilyet? Nem tudja, micsoda fájdalmat okoz? Soha nem lennék ilyenre képes, senki sem érdemli ezt. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, ahogy az, aki azt hittem, csak engem csókol, csak velem fekszik le, őt csókolja, és vele fekszik le.
A Szépfiú sosem mutatta ki az érzéseit. Sosem fogta meg a kezem az utcán, sosem csókolt meg, pláne nem mások előtt. Vele biztosan csókolózott nyilvánosan is. Együtt mentek fel a lány lakására. Mialatt ült a BKV-n, hogy nem jutottam eszébe? Amikor az első körben gumit húzott, azt miattam tette. Miért nem állt meg? Őrülten fájdalmas kérdések, azt hittem, tényleg szétszakadok. Ha az első után rosszul érezte magát, miért találkozott továbbra is a lánnyal? Miért mondott el nekem mindent róla? Aztán az jutott eszembe, hogy biztos az kellett neki, hogy olyannal szexelhessen, akinek nincsenek elvárásai. Nem bírta elviselni sohasem, hogy nekem nem jó minden úgy, ahogy van. Maga mellett tartott valakit, akinek nem kellett megfelelnie sem az életben, sem az ágyban. Biztos könnyen elmegy, nem olyan nehéz eset, mint én. Nem igényel sok munkát.
Reggelig vártam, és elküldtem neki mindent. Nem válaszolt. Egyre dühösebb lettem. Miért nem akar megnyugtatni? Miért nem próbálkozik? Miért nem ad válaszokat? Azt mondta, összeszedi a gondolatait, nem akar hirtelen cselekedni. Ez végül is, tiszta sor. A hirtelen döntéseivel eddig csak a baj volt.
Megint nézem a csaj profilját. Olyan szép. Megkérdezem, hányszor feküdtek le. Tudni akarom, hogy igazat mondott-e. Egyszerűen kezdek: Szia! Csak azt szeretném tudni, hogy az elmúlt másfél évben hányszor feküdtetek le? Örülnék, ha őszintén válaszolnál. Csak hogy tisztán lássak.
Remeg a kezem. Ha többet mond, mind három, soha többé nem állnék vele szóba, az tuti. Válaszol. Háromra emlékszik. "Akkor erről beszéltetek ezek szerint." Fura, én biztos szóltam volna neki, hogy elmondtam... Visszafogom magam, csak annyit írok, hogy köszi, és hogy BUÉK. Nem válaszol, biztos tudja, hogy szívem szerint megölném. Kíváncsi vagyok, elmondja-e a Szépfiúnak, hogy írtam neki. Vagy lehet már előtte egyeztették, mit fognak hazudni? Ki tudja...?
Visszakerestem az első estét, amikor megcsalt. Elolvastam, mit beszéltünk akkor. Mindenre emlékszem. Együtt mentünk egy barátom szülinapjára, de ő előbb elment, hogy ezzel a lánnyal találkozzon. Éreztem rajta, hogy mennyire nem akar ott lenni, velem lenni, mert ez egy kötelező program... Inkább mondtam, hogy menjen el. Azt mondta, nem alszik nálam, mert az apja reggel elutazik valahova, ő pedig szeretne tőle elköszönni. Az utolsó mondatom azt volt, hogy ha esetleg mégsem megy haza, az ajtót nyitva hagyom, nyugodtan jöjjön át hozzám.
Aztán másnap is lett volna egy szülinap, egy másik barátomé. Elaludt, az utolsó pillanatban lemondta, meg különben is, dolgoznia kell. Leeshetett volna a tantusz. Annyira megsértődtem rá, hogy nem vettem fel neki a telefont. Azt írta, szeret, és fontos vagyok neki. Istenem, mekkora kamu volt.
A másodikról nem tudok semmit. Feltételezem akkor volt, amikor másfél hétig itthon voltam, műtétem volt. Nem jött meglátogatni, mert az apja szülinapja volt. Gondolom, ez is egy jó kifogás volt.
Augusztusban volt egy esküvő, az egyik régi barátja ment férjhez. Ketten mentünk, senkit sem ismertünk. Nagyon jó buli volt. A lakodalmon felállítottak bennünket az asztaltól, ki kellett menni a tánctérre, és meg kellett mutatni, melyik pár a legszerelmesebb. Habozás nélkül megcsókolt. Olyan rohadtul szerelmes voltam belé, te jó ég...
Ezek után közel egy hónapot volt Kanadában, miután hazajött két hónappal volt az első évfordulónk. Valamilyen kiütést talált magán, elment bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, valamilyen STD gyanúja van. Emlékszem, óriási szemekkel nézett rám, és vagy ezerszer elmondta, hogy higgyem el, nem csalt meg, nem volt senki, nem tudja, mi ez. Emlékszem, azt gondoltam, hogy ugyan, te csacsi, fel sem merült bennem.... Olyan rohadtul hülyének érzem magam.
Amikor rájött, hogy szeret, én akkor kezdtem elengedni őt. A második év szörnyű volt. Addig sem volt mesés, de ekkor már éreztem, hogy nekünk nincs jövőnk. De mit tesz az ember, ha szerelmes? Bizakodik.
Nagyon magányos voltam, kerestem, mi az, ami boldoggá tehetne. Rengeteget utaztam, minden hónapra jutott valami. Ettől csak távolabb kerültünk. Augusztus elején borzalmas periódusa volt, szinte bármikor meg tudott ríkatni. Tüskéket növesztett, nekem pedig elegem lett. Pár hétig még bírtuk, aztán kiakadtam egyszer, utána még egyszer. Nem illünk össze, nincs értelme, én mást akarok, nem vagyok boldog... Hihetetlenül nehéz beszélgetések voltak, amikkel hihetetlenül megkéstem.
Aztán egy reggel feküdt az ágyamon, kiskutya szemekkel nézett rám. Mint aki mindjárt elsírja magát.
"Úgy érzem, félbe maradt egy beszélgetés."
Órákon keresztül szakítottunk. Sírtunk, zokogtunk. Nagyon rossz volt, de ez volt a helyes döntés. Közel egy hónapig nem beszéltünk. Én Tindereztem, már régóta, vágytam nagyon a szexre, egy stabil férfira, akit érdekel, hogy nekem is jó legyen. Aztán írt, hogy volt dokinál egy nagyon régi szemölccsel, valószínűleg HPV. Mint kiderült, tényleg az.
"Lehet még én hoztam be régen, nem tudhatjuk."
Én még magamat okoltam.
Aztán kiborult a bili. Átjött, hogy odaadjam neki a szülinapi ajándékait. Megláttam az ajtóban, alig ismertem rá. Mindig is rettegett a betegségektől. Mielőtt bevallotta, mit tett, azt mondta, hogy minden egyes perc az életében egy gyomorgörcs. Épp a HIV-et dumálta akkor be magának. Jellemző, a bűntudattól szexuális úton terjedő betegségeket képzel be magának.
Ezek szerint nem alaptalanul.
Most itt ülök, tanácstalanul. Tényleg nem tudom, mit tegyek. Mármint azt leszámítva, hogy öljem meg és ássam el. Nem akarom annyiban hagyni az egészet, legalábbis még nem. De még több fájdalmat nem akarok tőle, miatta elviselni. A legutóbbi kiakadásom után kért egy kis időt, hogy átgondolja, mi is a helyzet. Még ő kér időt... A feltételeim nem egyszerűek, ez tény, de szeretnék neki egy esélyt adni. Két évig én működtettem a kapcsolatunkat, most átadom neki a know how-t és a stafétát. Ő dönti el, él-e vele.
Nem a szex zavar, ha valami random csajt dug meg, nem lennék ennyire kétségbe esve. A kivel zavar. Hogy végig ez zajlott a hátam mögött. Hogy hányszor hülyének nézett miatta. Két évig kétségek között őrlődtem. Úgy sírtam éjszaka, hogy ne lássa, csak hogy ne érezzem, mennyire nem tud velem mit kezdeni. Nem értettem, miért nem nyílik meg nekem, miért nem enged be... Biztos az apámat láttam benne. Kerestem valakit, aki ugyanolyan mint ő, csak negatívban. Akit meg tudok javítani. Aztán jól megütöttem a bokám.
Annyi, de annyi érvem van ellene. Épeszű ember nem ad még egy esélyt annak, aki ilyet tesz... De ha megbékélne magával, ha megnyílna, úgy érzem, a legtöbb problémánk megoldódna. Szeretem őt. Hiányoznak a vicceink, az esti összebújások, a jó időszakok, a csókok, a fergeteges szexek... De ez olyan kevés. Egy olyan kapcsolat létezésében bízom, ami valószínűleg nincs. De meg akarom próbálni. Amit eddig éreztem vele kapcsolatban, mind igaznak bizonyult. Lehet, van értelme ennek az egésznek. Valószínűleg nincs, de akár még az is lehet, hogy van. Tartozom magamnak annyival, hogy megnézem, mi lesz ennek a vége. Ha megbukunk, legalább nem marad bennem több kérdés. Sőt, lehet ő vet véget az egésznek, mert gyáva lesz megpróbálni. Az lenne a legjobb, szívből tudnám érte gyűlölni.
Az elején megértő voltam. Kérdezgettem tőle mindenfélét, egész nap pötyögtem neki. Én így dolgozom fel a fájdalmat, mondom, ami a csövön kifér. Mindenre kaptam választ. Volt, ami teljesen kiakasztott, amitől ő is teljesen kiakadt... Volt, hogy tele voltam indulattal, de az idő zömében csak próbáltam megérteni ezt az egészet.
"Miért beszélsz még velem?"
Nem érti, miért vagyok még most is ilyen rohadtul megértő. Szerintem már idegesíti is, hogy nem az volt a reakcióm, amire számított. Nem volt felkészülve arra a verzióra, hogy nem rohanok el és zárom ki őt az életemből azon nyomban.
Olyan vagyok, mint egy csap, akit megnyitottak. Amúgy is rohadt sokat panaszkodtam a kapcsolatomról, utálom is magam miatta, de most szerencsétlen emberek a közelemben... Hát nem egyszerű most velem, na. Fullba nyomom a kretént.
Elindultam a lejtőn. Eleinte csak kavarogtak a fejemben a gondolatok, aztán ki-kirajzolódtak az érzéseim. Folyton pötyögtem, jegyzeteltem a telefonomba. Összeírtam, mit érzek, és hogy mire lenne szükségem ahhoz, hogy - ne folytassuk, hanem - újrakezdjük ezt az egészet. Nem hagyott nyugodni, hogy igazából az elmúlt két év olyan volt, mintha el sem kezdődött volna ez a kapcsolat. Legalábbis a részéről, én szenvedtem, mint a kutya. De ezt a részét én basztam el. A sarkamra kellett volna állnom. Nem szabadott volna elnyomnom az igényeimet. Ilyet soha többé nem szeretnék csinálni.
Összeírtam egy listát és elküldtem neki. Mondtam, hogy gondolja át, mérlegelje, képes-e ezeket megtenni, és beszéljünk újév után. Belement, én meg tök büszke voltam magamra. Micsoda asszertív, önálló, és erős nő. Oh boy, de benéztem.
Nem hagytak nyugodni a gondolatok, egyre nehezebben másztam ki a saját fejemből. Egész nap csak néztem bután, és próbáltam levegőt venni, de alig tudtam. Szép kis karácsony. Percről percre egyre több fájdalmat éreztem, aztán egyszer csak nem bírtam tovább. Úgy zokogtam, mint akinek a szívét kitépték.
Hajnali két órakor megint elkezdtem pötyögni. Irtózatos düh szabadult fel bennem. Újra és újra olvastam a sorokat, és minden betűvel egyre mélyebben éreztem a fájdalmat. Összetört a szívem. Mivel tudom, ki a csaj, megnéztem a képeit. Nagyon szexi. Vörös. Őt is annyira gyűlölöm. Hogy tehet valaki ilyet? Nem tudja, micsoda fájdalmat okoz? Soha nem lennék ilyenre képes, senki sem érdemli ezt. Nem tudtam másra gondolni, csak arra, ahogy az, aki azt hittem, csak engem csókol, csak velem fekszik le, őt csókolja, és vele fekszik le.
A Szépfiú sosem mutatta ki az érzéseit. Sosem fogta meg a kezem az utcán, sosem csókolt meg, pláne nem mások előtt. Vele biztosan csókolózott nyilvánosan is. Együtt mentek fel a lány lakására. Mialatt ült a BKV-n, hogy nem jutottam eszébe? Amikor az első körben gumit húzott, azt miattam tette. Miért nem állt meg? Őrülten fájdalmas kérdések, azt hittem, tényleg szétszakadok. Ha az első után rosszul érezte magát, miért találkozott továbbra is a lánnyal? Miért mondott el nekem mindent róla? Aztán az jutott eszembe, hogy biztos az kellett neki, hogy olyannal szexelhessen, akinek nincsenek elvárásai. Nem bírta elviselni sohasem, hogy nekem nem jó minden úgy, ahogy van. Maga mellett tartott valakit, akinek nem kellett megfelelnie sem az életben, sem az ágyban. Biztos könnyen elmegy, nem olyan nehéz eset, mint én. Nem igényel sok munkát.
Reggelig vártam, és elküldtem neki mindent. Nem válaszolt. Egyre dühösebb lettem. Miért nem akar megnyugtatni? Miért nem próbálkozik? Miért nem ad válaszokat? Azt mondta, összeszedi a gondolatait, nem akar hirtelen cselekedni. Ez végül is, tiszta sor. A hirtelen döntéseivel eddig csak a baj volt.
Megint nézem a csaj profilját. Olyan szép. Megkérdezem, hányszor feküdtek le. Tudni akarom, hogy igazat mondott-e. Egyszerűen kezdek: Szia! Csak azt szeretném tudni, hogy az elmúlt másfél évben hányszor feküdtetek le? Örülnék, ha őszintén válaszolnál. Csak hogy tisztán lássak.
Remeg a kezem. Ha többet mond, mind három, soha többé nem állnék vele szóba, az tuti. Válaszol. Háromra emlékszik. "Akkor erről beszéltetek ezek szerint." Fura, én biztos szóltam volna neki, hogy elmondtam... Visszafogom magam, csak annyit írok, hogy köszi, és hogy BUÉK. Nem válaszol, biztos tudja, hogy szívem szerint megölném. Kíváncsi vagyok, elmondja-e a Szépfiúnak, hogy írtam neki. Vagy lehet már előtte egyeztették, mit fognak hazudni? Ki tudja...?
Visszakerestem az első estét, amikor megcsalt. Elolvastam, mit beszéltünk akkor. Mindenre emlékszem. Együtt mentünk egy barátom szülinapjára, de ő előbb elment, hogy ezzel a lánnyal találkozzon. Éreztem rajta, hogy mennyire nem akar ott lenni, velem lenni, mert ez egy kötelező program... Inkább mondtam, hogy menjen el. Azt mondta, nem alszik nálam, mert az apja reggel elutazik valahova, ő pedig szeretne tőle elköszönni. Az utolsó mondatom azt volt, hogy ha esetleg mégsem megy haza, az ajtót nyitva hagyom, nyugodtan jöjjön át hozzám.
Aztán másnap is lett volna egy szülinap, egy másik barátomé. Elaludt, az utolsó pillanatban lemondta, meg különben is, dolgoznia kell. Leeshetett volna a tantusz. Annyira megsértődtem rá, hogy nem vettem fel neki a telefont. Azt írta, szeret, és fontos vagyok neki. Istenem, mekkora kamu volt.
A másodikról nem tudok semmit. Feltételezem akkor volt, amikor másfél hétig itthon voltam, műtétem volt. Nem jött meglátogatni, mert az apja szülinapja volt. Gondolom, ez is egy jó kifogás volt.
Augusztusban volt egy esküvő, az egyik régi barátja ment férjhez. Ketten mentünk, senkit sem ismertünk. Nagyon jó buli volt. A lakodalmon felállítottak bennünket az asztaltól, ki kellett menni a tánctérre, és meg kellett mutatni, melyik pár a legszerelmesebb. Habozás nélkül megcsókolt. Olyan rohadtul szerelmes voltam belé, te jó ég...
Ezek után közel egy hónapot volt Kanadában, miután hazajött két hónappal volt az első évfordulónk. Valamilyen kiütést talált magán, elment bőrgyógyászhoz, aki azt mondta, valamilyen STD gyanúja van. Emlékszem, óriási szemekkel nézett rám, és vagy ezerszer elmondta, hogy higgyem el, nem csalt meg, nem volt senki, nem tudja, mi ez. Emlékszem, azt gondoltam, hogy ugyan, te csacsi, fel sem merült bennem.... Olyan rohadtul hülyének érzem magam.
Amikor rájött, hogy szeret, én akkor kezdtem elengedni őt. A második év szörnyű volt. Addig sem volt mesés, de ekkor már éreztem, hogy nekünk nincs jövőnk. De mit tesz az ember, ha szerelmes? Bizakodik.
Nagyon magányos voltam, kerestem, mi az, ami boldoggá tehetne. Rengeteget utaztam, minden hónapra jutott valami. Ettől csak távolabb kerültünk. Augusztus elején borzalmas periódusa volt, szinte bármikor meg tudott ríkatni. Tüskéket növesztett, nekem pedig elegem lett. Pár hétig még bírtuk, aztán kiakadtam egyszer, utána még egyszer. Nem illünk össze, nincs értelme, én mást akarok, nem vagyok boldog... Hihetetlenül nehéz beszélgetések voltak, amikkel hihetetlenül megkéstem.
Aztán egy reggel feküdt az ágyamon, kiskutya szemekkel nézett rám. Mint aki mindjárt elsírja magát.
"Úgy érzem, félbe maradt egy beszélgetés."
Órákon keresztül szakítottunk. Sírtunk, zokogtunk. Nagyon rossz volt, de ez volt a helyes döntés. Közel egy hónapig nem beszéltünk. Én Tindereztem, már régóta, vágytam nagyon a szexre, egy stabil férfira, akit érdekel, hogy nekem is jó legyen. Aztán írt, hogy volt dokinál egy nagyon régi szemölccsel, valószínűleg HPV. Mint kiderült, tényleg az.
"Lehet még én hoztam be régen, nem tudhatjuk."
Én még magamat okoltam.
Aztán kiborult a bili. Átjött, hogy odaadjam neki a szülinapi ajándékait. Megláttam az ajtóban, alig ismertem rá. Mindig is rettegett a betegségektől. Mielőtt bevallotta, mit tett, azt mondta, hogy minden egyes perc az életében egy gyomorgörcs. Épp a HIV-et dumálta akkor be magának. Jellemző, a bűntudattól szexuális úton terjedő betegségeket képzel be magának.
Ezek szerint nem alaptalanul.
Most itt ülök, tanácstalanul. Tényleg nem tudom, mit tegyek. Mármint azt leszámítva, hogy öljem meg és ássam el. Nem akarom annyiban hagyni az egészet, legalábbis még nem. De még több fájdalmat nem akarok tőle, miatta elviselni. A legutóbbi kiakadásom után kért egy kis időt, hogy átgondolja, mi is a helyzet. Még ő kér időt... A feltételeim nem egyszerűek, ez tény, de szeretnék neki egy esélyt adni. Két évig én működtettem a kapcsolatunkat, most átadom neki a know how-t és a stafétát. Ő dönti el, él-e vele.
Nem a szex zavar, ha valami random csajt dug meg, nem lennék ennyire kétségbe esve. A kivel zavar. Hogy végig ez zajlott a hátam mögött. Hogy hányszor hülyének nézett miatta. Két évig kétségek között őrlődtem. Úgy sírtam éjszaka, hogy ne lássa, csak hogy ne érezzem, mennyire nem tud velem mit kezdeni. Nem értettem, miért nem nyílik meg nekem, miért nem enged be... Biztos az apámat láttam benne. Kerestem valakit, aki ugyanolyan mint ő, csak negatívban. Akit meg tudok javítani. Aztán jól megütöttem a bokám.
Annyi, de annyi érvem van ellene. Épeszű ember nem ad még egy esélyt annak, aki ilyet tesz... De ha megbékélne magával, ha megnyílna, úgy érzem, a legtöbb problémánk megoldódna. Szeretem őt. Hiányoznak a vicceink, az esti összebújások, a jó időszakok, a csókok, a fergeteges szexek... De ez olyan kevés. Egy olyan kapcsolat létezésében bízom, ami valószínűleg nincs. De meg akarom próbálni. Amit eddig éreztem vele kapcsolatban, mind igaznak bizonyult. Lehet, van értelme ennek az egésznek. Valószínűleg nincs, de akár még az is lehet, hogy van. Tartozom magamnak annyival, hogy megnézem, mi lesz ennek a vége. Ha megbukunk, legalább nem marad bennem több kérdés. Sőt, lehet ő vet véget az egésznek, mert gyáva lesz megpróbálni. Az lenne a legjobb, szívből tudnám érte gyűlölni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése