Ilyen dolgok nem történnek meg csak úgy. Az alkohol és a szexuális vonzalom nem kifogás és nem is indok; de ezt gondolom te is tudod. Csak valami mögé rejtőzöl, hogy ne kelljen szembesülnöd a valódi okokkal. De amíg hárítasz, nem fog megoldódni semmi.
Neked erre tényleg szükséged volt. Ha nem lett volna, nem történt volna meg. Tudtad, hogy milyen vagy, ha iszol, tudtad, mi történik ekkor. Tudtad, hogy mi a kockázat, de nem foglalkoztál vele, mert igazából akartad. Kellett, hogy valaki egyszerű legyen, hogy ne kelljen bizonyítanod, hogy férfinak érezhesd magad, hogy úgy érezd, te irányítasz, és azt csinálhasd, amihez kedved van. Hiába történt meg egyszer, megtörtént másodszor is, aztán harmadszor is. Nem volt elég egy hiba, neked kellett a többi is. Továbbra is kellett Andi, kellett a lehetőség. Mert úgy érezted, szükséged van rá, ezekre az érzésekre. És ezért ez a kis hárem, amit magad köré építesz... Igazából egyikük sem a barátod. Egyikükről sem beszélsz érzésekről, egyikükkel sem mélyülsz el, sőt, velem sem beszélsz semmiről. Felületi kezelés az egész.
Meg kell tanulnod megnyílni, érezni, beszélni arról, ami zajlik benned. Addig nyomtad el magadban az érzéseket, amíg a benned lévő ellentétek teljesen ki nem akasztottak. Fogalmad sincs ki vagy, mit akarsz, mit szeretsz, hová szeretnél eljutni, mit vársz az élettől... Ezekre mind van válasz, ne csinálj úgy, mintha nem lenne. A boldogság nem egyesek privilégiuma, az egy állapot, amit magadnak teremtesz meg. Mindig azt mondtad, hogy a nyugi az életcélod. Hogy nyugi legyen. De benned nincs nyugi, semmennyi sem. Ezerrel pörögsz belül, és nem tudsz lenyugodni. Ezt fel kell oldanod magadban.
Sosem kötelezted el magad mellettem igazán. Jó volt, hogy voltam, hagytam, hogy bezárkózz, de mégis törődtem veled. Jó volt összebújni, jó volt, hogy volt kit felhívni, de semmi több. Azt sem tudod, mit szeretsz bennem, azt sem tudod, ki vagyok. Csak az érzés kellett belőlem, az effort, semmi más. Nyelted el a szeretetemet, mint egy fekete lyuk, én meg azt hittem, ha adok, majd helyre jössz. Én naiv. Nem beszéltél rólam senkinek, nem mutatkoztál velem sehol, nem mutattál be a barátaidnak, nem vonódtál be az életembe, amennyire csak lehetett, kívül tartottad magad. Fogalmad sem volt arról, hogy mit kezdj velem. Mindig azt mondtad, hogy nekem semmi sem jó, pedig neked nem volt jó semmi sem. Én csak egy eszköz voltam, aki segített neked hárítani a fájdalmad. De aztán mindegy volt, mert kinyírtad magad így is. Legalább megtanultam: aki nem akar jobban lenni, az nem lesz jobban, ha fejre állok sem.
Rá kell jönnöd, hogy miért így használod a szexet. Azért is szerettem veled nagyon lefeküdni, mert úgy éreztem, akkor ott vagy, velem vagy, együtt vagyunk. Nem két idegen, akik elviselik egymást, hogy jobb legyen. Abban benne voltak az érzelmeid. (Már amikor nem csak "kanos" voltál.) Ezért is volt nehéz sokáig megemészteni, hogy mással is voltál ilyen helyzetben. Úgy képzeltem, hogy Andival is úgy szexeltél, mint velem, és ettől megőrültem. Aztán láttalak segg részegen, ahogy megpróbáltál rám mászni. Abban semmi szeretet nem volt, csak kétségbeesett próbálkozás arra, hogy átvedd az irányítást. Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem Andi kellett, csak valaki.
Egyáltalán nem csodálom, hogy ennyire nem tudsz kötődni. Ilyen hideg-rideg anyától, mint Barbara, lehetetlen megtanulni szeretni. Így, hogy folyamatosan negálják az érzéseidet, hogy baj, ha érzel... Az a csoda, hogy csak ennyire csavarodtál be. Én is így vagyok vele, az egész generációnk ezt érzi, hogy nincs joga az érzéseihez. Pedig van, de mennyire, hogy van! Ki kell bontanod, hogy mi a probléma, mélyre kell menned, és el kell fogadnod, hogy tényleg baj van, és azt is, hogy ha dolgozol rajta, van megoldás. Ne kapcsold be a robotpilótát, mint a szüleink, békülj ki magaddal.
Az az igazságtalan, hogy két évet kellett várnom arra, hogy megismerjelek, de ebben bőven benne voltam én is. Nem akartam észrevenni, mennyire szarul vagy magaddal. Nem akartam elfogadni, hogy nem menthetlek meg. Jó volt úgy érezni, hogy én vagyok az erősebb, pedig pontosan annyira vagyok roncs, mint te. Pont ugyanott vagyunk, csak máshogy. De már érzem, hogy lehet jobb, hogy ezzel nem kell megbékélni. És nagyon jó lesz, ha majd jól leszek magammal. És szeretném, ha ezt az érzést majd te is átélnéd. Hogy aztán egy kis idő múlva leüljünk egymással szemben, és megbeszéljük azt, hogy valójában mi történt. Jó lenne...
Neked erre tényleg szükséged volt. Ha nem lett volna, nem történt volna meg. Tudtad, hogy milyen vagy, ha iszol, tudtad, mi történik ekkor. Tudtad, hogy mi a kockázat, de nem foglalkoztál vele, mert igazából akartad. Kellett, hogy valaki egyszerű legyen, hogy ne kelljen bizonyítanod, hogy férfinak érezhesd magad, hogy úgy érezd, te irányítasz, és azt csinálhasd, amihez kedved van. Hiába történt meg egyszer, megtörtént másodszor is, aztán harmadszor is. Nem volt elég egy hiba, neked kellett a többi is. Továbbra is kellett Andi, kellett a lehetőség. Mert úgy érezted, szükséged van rá, ezekre az érzésekre. És ezért ez a kis hárem, amit magad köré építesz... Igazából egyikük sem a barátod. Egyikükről sem beszélsz érzésekről, egyikükkel sem mélyülsz el, sőt, velem sem beszélsz semmiről. Felületi kezelés az egész.
Meg kell tanulnod megnyílni, érezni, beszélni arról, ami zajlik benned. Addig nyomtad el magadban az érzéseket, amíg a benned lévő ellentétek teljesen ki nem akasztottak. Fogalmad sincs ki vagy, mit akarsz, mit szeretsz, hová szeretnél eljutni, mit vársz az élettől... Ezekre mind van válasz, ne csinálj úgy, mintha nem lenne. A boldogság nem egyesek privilégiuma, az egy állapot, amit magadnak teremtesz meg. Mindig azt mondtad, hogy a nyugi az életcélod. Hogy nyugi legyen. De benned nincs nyugi, semmennyi sem. Ezerrel pörögsz belül, és nem tudsz lenyugodni. Ezt fel kell oldanod magadban.
Sosem kötelezted el magad mellettem igazán. Jó volt, hogy voltam, hagytam, hogy bezárkózz, de mégis törődtem veled. Jó volt összebújni, jó volt, hogy volt kit felhívni, de semmi több. Azt sem tudod, mit szeretsz bennem, azt sem tudod, ki vagyok. Csak az érzés kellett belőlem, az effort, semmi más. Nyelted el a szeretetemet, mint egy fekete lyuk, én meg azt hittem, ha adok, majd helyre jössz. Én naiv. Nem beszéltél rólam senkinek, nem mutatkoztál velem sehol, nem mutattál be a barátaidnak, nem vonódtál be az életembe, amennyire csak lehetett, kívül tartottad magad. Fogalmad sem volt arról, hogy mit kezdj velem. Mindig azt mondtad, hogy nekem semmi sem jó, pedig neked nem volt jó semmi sem. Én csak egy eszköz voltam, aki segített neked hárítani a fájdalmad. De aztán mindegy volt, mert kinyírtad magad így is. Legalább megtanultam: aki nem akar jobban lenni, az nem lesz jobban, ha fejre állok sem.
Rá kell jönnöd, hogy miért így használod a szexet. Azért is szerettem veled nagyon lefeküdni, mert úgy éreztem, akkor ott vagy, velem vagy, együtt vagyunk. Nem két idegen, akik elviselik egymást, hogy jobb legyen. Abban benne voltak az érzelmeid. (Már amikor nem csak "kanos" voltál.) Ezért is volt nehéz sokáig megemészteni, hogy mással is voltál ilyen helyzetben. Úgy képzeltem, hogy Andival is úgy szexeltél, mint velem, és ettől megőrültem. Aztán láttalak segg részegen, ahogy megpróbáltál rám mászni. Abban semmi szeretet nem volt, csak kétségbeesett próbálkozás arra, hogy átvedd az irányítást. Akkor jöttem rá, hogy tényleg nem Andi kellett, csak valaki.
Egyáltalán nem csodálom, hogy ennyire nem tudsz kötődni. Ilyen hideg-rideg anyától, mint Barbara, lehetetlen megtanulni szeretni. Így, hogy folyamatosan negálják az érzéseidet, hogy baj, ha érzel... Az a csoda, hogy csak ennyire csavarodtál be. Én is így vagyok vele, az egész generációnk ezt érzi, hogy nincs joga az érzéseihez. Pedig van, de mennyire, hogy van! Ki kell bontanod, hogy mi a probléma, mélyre kell menned, és el kell fogadnod, hogy tényleg baj van, és azt is, hogy ha dolgozol rajta, van megoldás. Ne kapcsold be a robotpilótát, mint a szüleink, békülj ki magaddal.
Az az igazságtalan, hogy két évet kellett várnom arra, hogy megismerjelek, de ebben bőven benne voltam én is. Nem akartam észrevenni, mennyire szarul vagy magaddal. Nem akartam elfogadni, hogy nem menthetlek meg. Jó volt úgy érezni, hogy én vagyok az erősebb, pedig pontosan annyira vagyok roncs, mint te. Pont ugyanott vagyunk, csak máshogy. De már érzem, hogy lehet jobb, hogy ezzel nem kell megbékélni. És nagyon jó lesz, ha majd jól leszek magammal. És szeretném, ha ezt az érzést majd te is átélnéd. Hogy aztán egy kis idő múlva leüljünk egymással szemben, és megbeszéljük azt, hogy valójában mi történt. Jó lenne...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése