Nagyon fáj

Ez bennem ez a giga nagy disszonancia, ezért nem tudom elengedni, ami történt. Az agyammal felfogom, hogy mire volt ez jó neked, hogy miért csináltad, de közben dolgozik bennem ez a düh, hogy én végigcsináltam ezt a két évet egy olyan kapcsolatban, ami sem fizikailag, sem érzelmileg, sem szexuálisan nem volt kielégítő. Én nem engedtem meg magamnak, hogy gyenge legyek, én kitartottam és végigcsináltam, de te nem. Te megengedted magadnak, pedig nekem lett volna meg minden okom gyengének lenni.

Képes vagy azt mondtani, hogy szexuális vonzalom miatt történt, tényleg, képes vagy nekem ezt hajtogatni, amikor ez annyira kevés, hogy arra nincsenek szavak. Még baszdmeg gumit is elmentél venni! Bementél egy boltba, mert arra gondoltál, hogy nehogy teherbe ejtsd azt a lányt, akivel meg fogsz engem csalni. Ez nem csakúgy megtörtént, ilyenek nem történnek meg csakúgy.

Előttem van ahogy smúzoltok, ahogy rámászol, ahogy tapogatod a BKV-n, ahogy már az ajtóban ledugod a nyelvedet a torkán, ahogy letéped róla a ruháit, ahogy alányúlsz, hogy megnézd, nedves-e, ahogy széthúzod a fenekét kúrás közben, hogy lásd, ahogy mozog benne a farkad, ahogy ráélvezel. Te ezt mind megcsináltad baszki, ezt mind, és annyit tudsz erre mondani, hogy azért történt mert felállt a faszod? Ez nem egy perc volt, nem egy óra, hanem egy teljes kibaszott éjszaka! Sőt, három! Hogy nem kapcsolt be a vészcsengő az első csóknál? Hogy a fenébe nem jutott eszedbe, hogy ezt nem kellene csinálnod? Hogy nem fogtad fel, hogy kit bántasz ezzel? Legalább vállalnád érte a kibaszott felelősséget. Legalább mondanád azt, hogy igen, elbizonytalanodtál, nem tudtad, hogy engem akarsz-e. Hogy jó volt gyengének lenni, hogy jó volt ezt csinálni, mert ettől végre szabadnak érezhetted magad. Hogy jó volt visszaadni nekem ezzel azt a sok-sok nyomasztást, amit állítólag gyakorlotam rád. Vállald a kibebaszott felelősséget azért, amit tettél, és csússz érte térden, csókold meg a cipőm talpát, hogy nem küldtelek egy a büdös faszba te szarházi. Nézz szembe azzal, amit csináltál, és mondd ki. Ne sajnáltasd magad, hanem állj a sarkadra, és mondd ki, hogy akartad.

Hányszor bíztattalak, hogy csörögj rá Andira. Hányszot fogtam vissza magam, hányszor nyomtam el a félelmeimet, hányszor éreztetted velem, hogy hülyeségeket beszélek...? Két nyomorúságos év alatt/után képes vagy ezt megcsinálni? Nem hiszem el. Annyiszor gondoltam arra, hogy szakítanom kellene. Hogy ez nekem semmire sem elég, hogy semmit sem kapok, hogy ez az egész egy kibaszott rémálom és semmi, de semmi értelme. Mi a francnak maradtam veled?

Még arra sem volt lehetőségem hogy egyszer rendesen leüvöltselek, hogy legalább egyszer kiengedjem magamból ezt a végtelen dühöt, megaláztatottságot... Hogy voltál képes háromszor is? HOGY? Mi volt a fejedben? Ez még belefér? Tudod mit írtam neked utoljára azon az estén, amikor először megcsaltál? Hogy nyitva hagyom neked az ajtót, ha netán mégis hozzám jönnél, be tudj jönni. Ott volt nyitva az ajtóm, te pedig mással kúrtál. Nem tudod elképzelni, hogy ez mennyire fáj, fogalmad sincs.

Annyira haragszom magamra, hogy engedtem, hogy hülyét csinálj belőlem, hogy kihasználj. Annyira gyűlölöm magam azért, hogy egyszer sem álltam ki magamért rendesen én engedtem, hogy ez történjen. Annyita haragszom magamra, amiért nem léptem ki. Ki kellett volna lépnem...

Annyival jobbnak hittelek ennél... Nem is ismertelek, nem is ismerlek. Hogy nem láttam, mi zajlik a szemem előtt...?