Tudtam, hogy veszélyes a játék, amibe belevágunk, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem, velünk nincs baj, velünk, a kapcsolatunkkal minden rendben, most én sérültem. És nagyon fáj. Nem akarom bevallani, de nagyon fáj.
A Hollanddal a három perces (!) teljesítménye után már nem nagyon akartam foglalkozni. Nyilván bassza a csőrömet, hogy azóta sem keresett, de nem veszítettem sokat. Főleg nem annak fényében, amit azóta kaptam és adhattam.
Olyan rövid időről van szó, pár napról, körülbelül 100 üzenetről, amit egymásnak küldtünk, egy fantasztikus délutánról és egy mély csókról a Deákon, amit remélem sosem fogok elfelejteni.
Még két hete sem volt hogy elkezdtünk beszélgetni.
Ő 33, brit, 4 éve él Magyarországon. Tanár. Augusztus elején Thaiföldre költöznek a barátnőjével egy évre, sajnáltuk is, hogy csak most ismerkedtünk össze, de végül is, optimális is. Legalább nem alakul ki túl nagy kötelék.
Három éve van együtt a barátnőjével, akit nagyon szeret, de az utóbbi időben nem nagyon feküdtek le egymással. Ők sem értik, hiszen alapvetően minden rendben, csak kicsit kihűltek a dolgok. Tudtam, miről van szó, ez nálunk is előfordult. Marci többször ki is borult, voltak elég nehéz pillanataink emiatt, azt mondta, úgy érzi, nem kívánom őt. Pedig tudja ő is, min megyünk most keresztül. Kinyílt a világ és nehéz befelé koncentrálni. Nekem pedig még csak most indultak be a dolgok, ő sikeresebb volt eddig... Igazából lényegtelen.
Okcupidon kezdtük. Sokat leveleztünk. Ők is nyitott kapcsolatban vannak és nagyon bizarr módon elég hasonló helyzetekben voltak, mint mi, Marcival. Ez volt a közös téma, rengeteget beszélgettünk erről. Náluk is a lány ötlete volt, náluk is a fiú volt először a sikeresebb és őket is megviselte az első pár hét. Könnyű volt vele beszélgetni, megértettük egymást. Ugyanabban a helyzetben voltunk.
Hétfőn találkoztunk, délben. A lakásomhoz közeli parknál várt. Nem túl helyes, de jó az illata. És gyönyörű a szakálla. Kezet fogtunk. Remegett, mint a nyárfalevél, még sosem találkozott így senkivel. Nagyon hasonlított a keze Marciéra. Tetszett. Sokat nevettünk, egyáltalán nem volt feszült a hangulat. Nem éreztem nyomást, nem éreztem azt, hogy a szex miatt vagyunk itt. Csak egyszerűen jó volt.
Fél órán belül már a lakásomon voltunk. Én a fotelben ültem, őt az ágy szélére ültettem. Csak beszélgettünk mindenről. Aztán szexről. Arról, hogy mit szeretünk; vagyis inkább arról, hogy nem tudjuk, mit szeretünk. Elmesélte, hogy eddig miket próbált ki (jó sok mindent), de még mindig nem tudja, milyen is ő igazából, mi is érdekli. Same here.
Aztán, már nem tudom, miért, de valamire azt mondta, hogy gyönyörű vagyok és hogy meg akar nagyon csókolni. Ez volt az első alkalom, hogy nem nézett a szemembe.
Az ágy szélére ültem. Hátrafésültem a hajam, ő pedig azonnal megcsókolt. Határozott volt. Egy pillanat alatt nyílt ki minden és tökéletesen ráérzett mindenre. Végigsimított mindenhol. A nyakamra csúsztattam a kezét, rögtön tudta, mit akarok. Az ágyhoz nyomott, erősen, de nem fájt. Isteni volt. Nem kellett kérnem semmit, automatikusan átvette a vezető szerepet mindenféle agresszió nélkül.
Mindenemet akarta én meg mindent oda akartam adni. Ha nem ezelőtt pár órával feküdtem volna le Marcival, bármit megtettem volna, de nem akartam. Nem így.
Nem tudtam elmenni, tudta, hogy nekem nehéz. Azt mondta, neki is, ez is konfliktus a barátnőjével, de sikerült elvinnem a számmal. Nagyot élvezett, imádtam...
Vagy két órát beszélgettünk még. A hajamat simogatta, a mellkasán feküdtem. Doromboltam volna, ha tudtam volna. Marcival volt ilyen még, a legelején, csak akkor annyira kis ártatlan voltam még, nem mertem egyszerűen igazán jól érezni magam, most viszont minden klappolt. Elindított valamit.
Amikor elköszöntünk már kinn, nem akartam megcsókolni, hátha meglát valaki, de megszorította a kezem, én meg elgyengültem. Minden nap elmegyek ott és mindig eszembe is jut. Fellángoltam, ha nincs Marci, lehet bele is szeretek. Sőt. Szerintem lehet egyszerre többet szeretni és őszintén szólva nem hiszem, hogy rosszul éreztem volna magam, ha nem kell választanom. Még a barátnőjével is beszélgettek a poliamoriáról, ezért sem zavartattam magam amiatt, hogy ilyen gyorsan nőnek a dolgok kettőnk között. Mekkorát tévedtünk, atyám...!
Na, ki gondolta volna, de a barátnő féltékeny lett. Majdnem egy hétig nem tudtunk találkozni a vizsgám miatt, aminek semmi értelme nem volt, ha tudom, hogy így alakulnak a dolgok, még másnap áthívom, de valamiért ennek így kellett történnie.
Több nagy veszekedésük is volt. Végig tudtam mindenről. Amikor a lány megtudta, hogy (nevezzük így) a Tanár is és én is benne vagyunk ebben a BDSM-dologban, kiakadt. Nem tudta, hogy a Tanárt ez érdekli. Mert nem tudta volna kezelni. Fiatalabb korában bántalmazták, ezért nem szólt neki. Hiába tudta, hogy szüksége van valami újra, hogy felfedezhesse a szexualitását. Túl fontos volt neki a lány, de többé magáról sem feledkezhetett meg.
Egyszer futottunk össze már csak ezután, háromnegyed órára. Hozzáért a hátamhoz, nekem pedig végigfutott a forróság a testemen.Elmesélte, hogy tudja, hogy egyszer megcsalta a barátnője, de mivel azt is tudja, hogy nem számított, nem is mondta neki, hogy rájött. Legbelül egy kicsit remélem, hogy hozzám jön majd revansért, de ez nagyon csúnya dolog lenne.
Megcsókolt, amikor elköszöntünk. Pár másodperc volt csak. Utoljára Marcival éreztem ilyet, még a kapcsolatunk elején. Gondoltam, hogy nem fogunk többet találkozni, ezért odaadtam neki azt az apró ajándékot, amit még az utazásához szántam, és amit teljesen véletlenül vettem meg ilyen korán, és ami teljesen véletlenül maradt a táskámban. Remélem, megtartja.
Másnap írt, hogy jó hírei vannak, tudunk találkozni csütörtök reggel, megbeszélték a barátnőjével ismét a dolgokat... Csütörtök reggel írt, hogy szakítottak, nem tud átjönni. Valamiért meg sem lepődtem; a lány elolvasta az összes üzenetet, amit egymásnak írtunk. Annyira kínos...
Órákig írogattunk egymásnak, az ágyban fekve. Azt mondta, akar. Mondtam, hogy én is őt. Azt mondta, csodál engem, amiért tudom, mit akarok. Hogy ha valami, akkor a korom az egyetlen dolog, ami nem jó bennem, de igazából az sem. Éreztem, hogy össze van törve. Ott akartam lenni mellette.
Szenvedtünk. Ő jobban. Magát tartotta felelősnek, pedig ebben a barátnője keze is bőven benne volt. Azért hibáztatta a Tanárt, mert az nem vette észre, hogy nem akarja ezt az egészet... Miért nem tudta azt mondani, hogy hagyják abba? Miért kellett ez az egész cirkusz? Annyira összetört mindegyikünk, annyira fáj. Bele sem kellett volna kezdeni.
Reggel írt. Egy utolsót. Sajnálja, de a barátnője az élete. Nem tudja, mi lesz, mert nem fogja tudni elfojtani a vágyait, de a barátnője mellett a helye. Sajnálja, hogy így alakult. Sajnálja, mert tudja, hogy fantasztikus lett volna. De soha többé nem beszélhetünk.
Mire hazaértem a munkából, mindenhonnan törölt és kikövetett. Nézem az üzeneteimet, hátha ír, várom, hogy bekopogjon, pedig tudom, hogy nem fog. Nézem a telefonomat, pedig nem is tudja a számomat, csak én az övét. Írnék neki, hogy mennyi mindent adott, hogy mennyi mindent akartam vele, de felesleges lenne. Szánalmas vagyok, de olyan régóta vártam egy ilyen emberre. Kicsit túl nagyra is nőtt bennem a vágy. De így, félkészen egy fabatkát sem ért az egész.
Soha többé nem akarom látni. Gyengévé tett.
Sírni akarok, de nem jön semmi.
Túlreagálom az egészet....
Egy mondatra szeretnék mindig emlékezni, az eddigi második legkülönlegesebb férfitől az életemben:
A Hollanddal a három perces (!) teljesítménye után már nem nagyon akartam foglalkozni. Nyilván bassza a csőrömet, hogy azóta sem keresett, de nem veszítettem sokat. Főleg nem annak fényében, amit azóta kaptam és adhattam.
Olyan rövid időről van szó, pár napról, körülbelül 100 üzenetről, amit egymásnak küldtünk, egy fantasztikus délutánról és egy mély csókról a Deákon, amit remélem sosem fogok elfelejteni.
Még két hete sem volt hogy elkezdtünk beszélgetni.
Ő 33, brit, 4 éve él Magyarországon. Tanár. Augusztus elején Thaiföldre költöznek a barátnőjével egy évre, sajnáltuk is, hogy csak most ismerkedtünk össze, de végül is, optimális is. Legalább nem alakul ki túl nagy kötelék.
Három éve van együtt a barátnőjével, akit nagyon szeret, de az utóbbi időben nem nagyon feküdtek le egymással. Ők sem értik, hiszen alapvetően minden rendben, csak kicsit kihűltek a dolgok. Tudtam, miről van szó, ez nálunk is előfordult. Marci többször ki is borult, voltak elég nehéz pillanataink emiatt, azt mondta, úgy érzi, nem kívánom őt. Pedig tudja ő is, min megyünk most keresztül. Kinyílt a világ és nehéz befelé koncentrálni. Nekem pedig még csak most indultak be a dolgok, ő sikeresebb volt eddig... Igazából lényegtelen.
Okcupidon kezdtük. Sokat leveleztünk. Ők is nyitott kapcsolatban vannak és nagyon bizarr módon elég hasonló helyzetekben voltak, mint mi, Marcival. Ez volt a közös téma, rengeteget beszélgettünk erről. Náluk is a lány ötlete volt, náluk is a fiú volt először a sikeresebb és őket is megviselte az első pár hét. Könnyű volt vele beszélgetni, megértettük egymást. Ugyanabban a helyzetben voltunk.
Hétfőn találkoztunk, délben. A lakásomhoz közeli parknál várt. Nem túl helyes, de jó az illata. És gyönyörű a szakálla. Kezet fogtunk. Remegett, mint a nyárfalevél, még sosem találkozott így senkivel. Nagyon hasonlított a keze Marciéra. Tetszett. Sokat nevettünk, egyáltalán nem volt feszült a hangulat. Nem éreztem nyomást, nem éreztem azt, hogy a szex miatt vagyunk itt. Csak egyszerűen jó volt.
Fél órán belül már a lakásomon voltunk. Én a fotelben ültem, őt az ágy szélére ültettem. Csak beszélgettünk mindenről. Aztán szexről. Arról, hogy mit szeretünk; vagyis inkább arról, hogy nem tudjuk, mit szeretünk. Elmesélte, hogy eddig miket próbált ki (jó sok mindent), de még mindig nem tudja, milyen is ő igazából, mi is érdekli. Same here.
Aztán, már nem tudom, miért, de valamire azt mondta, hogy gyönyörű vagyok és hogy meg akar nagyon csókolni. Ez volt az első alkalom, hogy nem nézett a szemembe.
Az ágy szélére ültem. Hátrafésültem a hajam, ő pedig azonnal megcsókolt. Határozott volt. Egy pillanat alatt nyílt ki minden és tökéletesen ráérzett mindenre. Végigsimított mindenhol. A nyakamra csúsztattam a kezét, rögtön tudta, mit akarok. Az ágyhoz nyomott, erősen, de nem fájt. Isteni volt. Nem kellett kérnem semmit, automatikusan átvette a vezető szerepet mindenféle agresszió nélkül.
Mindenemet akarta én meg mindent oda akartam adni. Ha nem ezelőtt pár órával feküdtem volna le Marcival, bármit megtettem volna, de nem akartam. Nem így.
Nem tudtam elmenni, tudta, hogy nekem nehéz. Azt mondta, neki is, ez is konfliktus a barátnőjével, de sikerült elvinnem a számmal. Nagyot élvezett, imádtam...
Vagy két órát beszélgettünk még. A hajamat simogatta, a mellkasán feküdtem. Doromboltam volna, ha tudtam volna. Marcival volt ilyen még, a legelején, csak akkor annyira kis ártatlan voltam még, nem mertem egyszerűen igazán jól érezni magam, most viszont minden klappolt. Elindított valamit.
Amikor elköszöntünk már kinn, nem akartam megcsókolni, hátha meglát valaki, de megszorította a kezem, én meg elgyengültem. Minden nap elmegyek ott és mindig eszembe is jut. Fellángoltam, ha nincs Marci, lehet bele is szeretek. Sőt. Szerintem lehet egyszerre többet szeretni és őszintén szólva nem hiszem, hogy rosszul éreztem volna magam, ha nem kell választanom. Még a barátnőjével is beszélgettek a poliamoriáról, ezért sem zavartattam magam amiatt, hogy ilyen gyorsan nőnek a dolgok kettőnk között. Mekkorát tévedtünk, atyám...!
Na, ki gondolta volna, de a barátnő féltékeny lett. Majdnem egy hétig nem tudtunk találkozni a vizsgám miatt, aminek semmi értelme nem volt, ha tudom, hogy így alakulnak a dolgok, még másnap áthívom, de valamiért ennek így kellett történnie.
Több nagy veszekedésük is volt. Végig tudtam mindenről. Amikor a lány megtudta, hogy (nevezzük így) a Tanár is és én is benne vagyunk ebben a BDSM-dologban, kiakadt. Nem tudta, hogy a Tanárt ez érdekli. Mert nem tudta volna kezelni. Fiatalabb korában bántalmazták, ezért nem szólt neki. Hiába tudta, hogy szüksége van valami újra, hogy felfedezhesse a szexualitását. Túl fontos volt neki a lány, de többé magáról sem feledkezhetett meg.
Egyszer futottunk össze már csak ezután, háromnegyed órára. Hozzáért a hátamhoz, nekem pedig végigfutott a forróság a testemen.Elmesélte, hogy tudja, hogy egyszer megcsalta a barátnője, de mivel azt is tudja, hogy nem számított, nem is mondta neki, hogy rájött. Legbelül egy kicsit remélem, hogy hozzám jön majd revansért, de ez nagyon csúnya dolog lenne.
Megcsókolt, amikor elköszöntünk. Pár másodperc volt csak. Utoljára Marcival éreztem ilyet, még a kapcsolatunk elején. Gondoltam, hogy nem fogunk többet találkozni, ezért odaadtam neki azt az apró ajándékot, amit még az utazásához szántam, és amit teljesen véletlenül vettem meg ilyen korán, és ami teljesen véletlenül maradt a táskámban. Remélem, megtartja.
Másnap írt, hogy jó hírei vannak, tudunk találkozni csütörtök reggel, megbeszélték a barátnőjével ismét a dolgokat... Csütörtök reggel írt, hogy szakítottak, nem tud átjönni. Valamiért meg sem lepődtem; a lány elolvasta az összes üzenetet, amit egymásnak írtunk. Annyira kínos...
Órákig írogattunk egymásnak, az ágyban fekve. Azt mondta, akar. Mondtam, hogy én is őt. Azt mondta, csodál engem, amiért tudom, mit akarok. Hogy ha valami, akkor a korom az egyetlen dolog, ami nem jó bennem, de igazából az sem. Éreztem, hogy össze van törve. Ott akartam lenni mellette.
Szenvedtünk. Ő jobban. Magát tartotta felelősnek, pedig ebben a barátnője keze is bőven benne volt. Azért hibáztatta a Tanárt, mert az nem vette észre, hogy nem akarja ezt az egészet... Miért nem tudta azt mondani, hogy hagyják abba? Miért kellett ez az egész cirkusz? Annyira összetört mindegyikünk, annyira fáj. Bele sem kellett volna kezdeni.
Reggel írt. Egy utolsót. Sajnálja, de a barátnője az élete. Nem tudja, mi lesz, mert nem fogja tudni elfojtani a vágyait, de a barátnője mellett a helye. Sajnálja, hogy így alakult. Sajnálja, mert tudja, hogy fantasztikus lett volna. De soha többé nem beszélhetünk.
Mire hazaértem a munkából, mindenhonnan törölt és kikövetett. Nézem az üzeneteimet, hátha ír, várom, hogy bekopogjon, pedig tudom, hogy nem fog. Nézem a telefonomat, pedig nem is tudja a számomat, csak én az övét. Írnék neki, hogy mennyi mindent adott, hogy mennyi mindent akartam vele, de felesleges lenne. Szánalmas vagyok, de olyan régóta vártam egy ilyen emberre. Kicsit túl nagyra is nőtt bennem a vágy. De így, félkészen egy fabatkát sem ért az egész.
Soha többé nem akarom látni. Gyengévé tett.
Sírni akarok, de nem jön semmi.
Túlreagálom az egészet....
Egy mondatra szeretnék mindig emlékezni, az eddigi második legkülönlegesebb férfitől az életemben:
I couldn't stop touching you. I almost melted when we kissed.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése