Felülíró

És nekem most már meg is van, hogy miben. Ülök a villamoson és egy nagyon kövé nőt nézek a velem párhuzamos széken. Faszán elsírtam a sminkem, pedig tök szépen megcsináltam. Találkozóm lett volna, rajtam gyakorolt volna egy coach-jelölt, izgatott, mit mondhat nekem, Miss Organizednak... Aztán két órával a találkozó előtt zokogva hívtam fel, hogy most voltam dokinál, baj van, tegyük át. Nagyon próbálta tartani bennem a lelket telefonon keresztül, de nem tudtam beszélni. Eltörött a mécses és csak egyszerűen kinyomtam. Nem tudom már, vissza akarom-e hívni. A picsába hogy miért nincs nálam napszemüveg. Egyrészt, nem látnák hogy bőgök, másrészt meg a kövér nő sem érezné, hogy bámulom. Mély levegőket veszek, hogy legalább a lakásig bírjam ki. Tudtam, hogy fogok zokogni: úgy fogom érezni, mintha ki akarna szakadni a tüdőm, meg olyan lesz, mintha fuldokolnék. Utálom ezt a fajta sírást, olyan, mintha sosem akarna vége lenni. Utoljára akkor bőgtem ennyire amikor Matyi végleg szakított. Fél é...

Augusztusban sikerült megértenem anyát. Megéreztem a magányt, a kis DIY börtönét amiben él, és végre megértettem azt is, hogy én már nem tartozom oda. Azt gondoltam, végre megszabadulok a csomagomtól és elkezdődhet a saját életem. Csodás lesz! Vártam, hogy jöjjön a feloldozás, hogy aztán búcsúzóul elmormolhassak egy miatyánkot és kilépjek a fényre. Na, ezt azóta is várom. Az augusztusi poszt után egy héttel felmondta a vesém a szolgálatot. Ezúttal a bal. Aztán kiderült, hogy a több mint 10 éves petefészekcisztám 6 centisre nőtt. Majd a CT kimutatott egy elváltozást a lépemen. Elöntöttek megint a szemölcsök, a kis búcsúajándékom Matyitól a műtét után sem hagyott magamra. Nevetséges - gondoltam. A saját testem ki akar nyírni. Komolyan így gondoltam. Olyan pokoli fájdalmaim voltak, hogy sokszor tényleg azt hittem, ez az utolsó lélegzetvétel. Néha már örültem is volna neki. Olyan egyedül éreztem magam a szenvedéssel, mint még soha. Néztem, ahogy telnek az órák, feküdtem az ágyban...

"Biztos vagyok abban, hogy ez egy jó lecke volt neked." Kinn ülünk a pavilonban, anya a körmeit festi, én még kócosan kortyolgatom a kávém. "Hát, azt biztos megtanultam, hogy ha azt érzem, hogy valami nincs rendben, bízzak magamban." "Nem erre gondolok. Nem is tudom, hogy fogalmazzam meg..." - Felhúzom a szemöldököm, már előre érzem, hogy ki fogok akadni a válaszán. - "Sosem tudhatod, mi történik. Nem szabad ennyire vakon megbízni senkiben, mert nem tudhatod, mi zajlik a hátad mögött." "Nem biztos, hogy értem. Sosem bíztam Matyiban, mármint, tudtam, hogy labilis. De azért nem vállalhatok én felelősséget, amit ő tett. Ő hozta meg ezt a döntést, ő csalt meg." "Akkor is, erre fel kell készülni." "De ha így állok hozzá, akkor soha senkiben sem fogok megbízni. Ráadásul tök mindegy, bízok-e vagy sem, így is, úgy is lehet, hogy meg fognak csalni. Nem várhatom folyton azt, hogy eláruljanak." Mintha két külön nyelvet ...

not always those win who leaves.

you said you love me but you were only loving the way i saw you.

you never saw me you never knew me you never loved me you just wanted to use me you wanted my light, my warmth and you took them out you took them out of me you took everything, then you left, you left like  you never ever cared and now it's me who's dark and cold,  you made me blue, i'm blue thanks to you. 

Egy kicsit mindig hülyének éreztem maga amiért ilyen grafomán vagyok. Amolyan tinibaromság, majd csak kinövöm... De nem nőttem ki. Csak aztán hiába írtam, magamhoz végül nem kerültem közelebb. Itt vagyok lassan 25 évesen, és minden rossz gondolatomat ide írom ki. Távolról sem áldozott le az én blogos ídőszakomnak, főleg, mivel most kezdek csak igazán összeismerkedni önmagammal. Tanulság 1: Ha valamit kívánsz, arra a szervezetednek szüksége van. Ha uborkát szeretnél enni, akkor  B- vagy K-vitaminhiányod van, ha írni akarsz, akkor nem azt, vagy nem annak mondod, amit vagy akinek kellene.  Még csak négy hónapja voltunk együtt a Szépfiúval, amikor elkezdtem érezni, hogy valami nagyon nem stimmel. A kezdeti lelkesedés hamar alábbszállt - bár stresszes időszakon mentünk keresztül mindketten, ilyen hirtelen távolodás a kapcsolat ennyire korai fázisában nem lett volna indokolt. Hideg volt és távolságtartó, csak azt lehetett, amit ő akart, de elhitette velem, hogy ennyi elég. Észr...

Ez azt hiszem a harmadik levelem, és ígérem egyben utolsó is. Persze továbbra sem kell elolvasnod, ez nekem kell, de ez most nem olyan durva, mint a legutóbbi, talán majd egyszer még hasznát is veszed. Még jó, hogy zömében írásban beszélgettünk, mert így legalább át tudtam rajta magam rágni párszor azután is, hogy lenyugodtam. Valóban nagy nyomást gyakoroltam rád, elismerem, hogy én sem örültem volna egy ilyen reakciónak, de fordított esetben te is így éreztél volna. Tényleg hidegzuhanyként ért. Volt valami nagyon fura kettőssége az egész kapcsolatunknak. Voltak a szavak, a dolgok, amiket megbeszéltünk, de közben a dinamikánk valahogy egészen máshogy alakult. Nem hiába éreztem magam azt hiszem összezavarodva. Olyan váratlanul ért ez a vallomás annak ellenére, hogy már napok óta éreztem, hogy leblokkoltam. De aztán csak összeállt a kép. Azért éreztem magam elképesztően butának és kihasználtnak, mert bár nem voltunk együtt papíron, érzelmileg nagyonis kapcsolódtunk egymáshoz. Úgy ala...

Egy percig sem voltam a társad. Egy percig sem voltunk párkapcsolatban. Egy darab percig sem. Az elejétől a végéig az anyád voltam. Az ember, aki vigyáz rád, aki megért, aki meghallgat, aki végtelen szeretetet ad, aki a széltől is óv, aki szeret téged - magad és saját maga helyett is. De neked semmi sem volt elég. Egy fekete lyuk voltál, és mindent elnyeltél. Mindent. Hónapokon keresztül próbáltalak megérteni. Folyton azon kaptam magam, ahogy a helyedbe képzelem magam. Minden nyomorult másodpercet, minden csókot, minden levetett ruhadarbot, minden lökést elképzeltem, újra és újra. Elképzeltem, milyen érzés lehetett a szemembe hazudni, próbáltam kitalálni, mit gondolhattál, mivel mentetted fel magad, mivel magyaráztad meg magadnak, hogy ez így rendben van. Érteni akartam, amit tettél, érezni akartam, amit éreztél, ahelyett, hogy a saját érzéseimet éltem volna meg. Elnyomtam a haragomat, mert fontosabbnak éreztem, hogy te boldog légy. Csak aztán két év után ez már nekem sem ment. Meg...

Ez bennem ez a giga nagy disszonancia, ezért nem tudom elengedni, ami történt. Az agyammal felfogom, hogy mire volt ez jó neked, hogy miért csináltad, de közben dolgozik bennem ez a düh, hogy én végigcsináltam ezt a két évet egy olyan kapcsolatban, ami sem fizikailag, sem érzelmileg, sem szexuálisan nem volt kielégítő. Én nem engedtem meg magamnak, hogy gyenge legyek, én kitartottam és végigcsináltam, de te nem. Te megengedted magadnak, pedig nekem lett volna meg minden okom gyengének lenni. Képes vagy azt mondtani, hogy szexuális vonzalom miatt történt, tényleg, képes vagy nekem ezt hajtogatni, amikor ez annyira kevés, hogy arra nincsenek szavak. Még baszdmeg gumit is elmentél venni! Bementél egy boltba, mert arra gondoltál, hogy nehogy teherbe ejtsd azt a lányt, akivel meg fogsz engem csalni. Ez nem csakúgy megtörtént, ilyenek nem történnek meg csakúgy. Előttem van ahogy smúzoltok, ahogy rámászol, ahogy tapogatod a BKV-n, ahogy már az ajtóban ledugod a nyelvedet a torkán, ...

Ilyen dolgok nem történnek meg csak úgy. Az alkohol és a szexuális vonzalom nem kifogás és nem is indok; de ezt gondolom te is tudod. Csak valami mögé rejtőzöl, hogy ne kelljen szembesülnöd a valódi okokkal. De amíg hárítasz, nem fog megoldódni semmi. Neked erre tényleg szükséged volt. Ha nem lett volna, nem történt volna meg. Tudtad, hogy milyen vagy, ha iszol, tudtad, mi történik ekkor. Tudtad, hogy mi a kockázat, de nem foglalkoztál vele, mert igazából akartad. Kellett, hogy valaki egyszerű legyen, hogy ne kelljen bizonyítanod, hogy férfinak érezhesd magad, hogy úgy érezd, te irányítasz, és azt csinálhasd, amihez kedved van. Hiába történt meg egyszer, megtörtént másodszor is, aztán harmadszor is. Nem volt elég egy hiba, neked kellett a többi is. Továbbra is kellett Andi, kellett a lehetőség. Mert úgy érezted, szükséged van rá, ezekre az érzésekre. És ezért ez a kis hárem, amit magad köré építesz... Igazából egyikük sem a barátod. Egyikükről sem beszélsz érzésekről, egyikükkel sem ...

Egy hétig most nem beszélünk. Kért időt, hogy átgondolja, amiket mondtam neki. Már nem olyan intenzíven kavarognak a gondolataim, mint az elmúlt egy hétben, de még mindig pötyögök a telefonomba. Folyton azt fogalmazgatom a fejemben, hogy mit fogok neki mondani. Hogy miket akarok vele megbeszélni. Nagyon nehéz lesz, akárhogy is lesz... Már értem, miért nem mutattál be a lánybarátaidnak. Mindig kérdeztem, de te elhessegetted. Annyira fura, hogy erre sem kezdtem el igazán gyanakodni. Kellettek neked, hogy biztonságban érezd magad. Hogy ha én nem vagyok, akkor is legyen hova nyúlni. Hogy legyen kivel elbaszni mindent... Ők a te kis háttérországod. Már ismered őket, nem kell megerőltetned magad, hogy legyen valami. Ettől érezted magad biztonságban.  Azt mondtad, Kanada után jöttél rá, milyen fontos vagyok. Én akkor kezdtelek elengedni. Addig mégis mit gondoltál, ki vagyok? A csaj, akivel tévézel? Nem volt a fejedben semmi terv? Azt hittem, csak nem akarsz róla beszélni, de lehet te t...