Mi volt előbb? Én játszmáztam vagy ő? Ki manipulált kit? Ki rohasztotta előbb belülről a kapcsolatot? A tyúk volt előbb, vagy a tojás?
Akármennyit gondolkozom, mindig egy újabb kezdőpont jut eszembe. Már az első pillanattól kedzve nem volt kerek a történet. Én nagyon próbáltam távolságot tartani, annyira nem akartam megégetni magam. Csak aztán akárhogy próbálkoztam, nem tudtam nem megérezni a benne rejlő potenciált. Éreztem, hogy nagy falat, de azt is éreztem, hogy komolyan gondolja. Ő végre őszinte kapcsolatot akar, rengeteget beszélgettünk is erről. Nyílt lapokkal játszottunk, de aztán jól összekevertük őket.
Annyira ultralazán álltam a nyitott kapcsolat kérdéshez az elején, hogy még én is meglepődtem.
"A te dolgod, azt csinálsz amit akarsz, amíg tartjuk a szabályokat, minden rendben."
Kértem, hogy meséljen, mert izgat, ami neki őrülten tetszett. A kapcsolatunk olyan hiperszexuális lett pillanatok alatt, hogy átvette az uralmat. Olyan erővel szabadult fel bennem egy csomó elfogjtott vágy aminek a létezéséről sem tudtam, hogy kicsúszott a kezemből a kontroll.
Nem sokkal miután bevallotta, hogy szeret, lebeszéltem valakivel egy randit. Mondtam neki is, hogy lehet, hogy lesz egy ilyen, de azzal nem számoltam, hogy ilyen vihart fogok ezzel indítani. Váratlanul érte a dolog, nem volt rá felkészülve, és teljesen kiborult. Napokig vitatkoztunk. A vége az lett, hogy hoztunk egy csomó-csomó szabályt. Ezzel alapvetően nincs probléma, viszont tisztán lehetett érezni, hogy teljesen elbizonytalanodott az érzéseimben iránta. Valahogy mégsem sikerült elhinni, hogy tudom, mi a szex és a szeretet közti különbség.
Azzal, hogy ilyen lazán vettem a dolgot, nem segítettem, sőt. Nem sokkal ez után ő összeszedett egy lányt, akivel még kb egyenesen kommunikált, de az utána következőt már alaposan belekeverte a mi kis játékunkba. Én egyre jobban szorongtam attól, hogy így nekiállt csajozni, ő meg egyre kevésbé értette, mi változott a korábbi hozzáállásomhoz képest. Rendszeresen vitáztunk azon, hogy mit mondtam régen és mit mondok most, miért vagyok ilyen hullámzó. Az elején még tetszett, hogy mesélt, amikor ott volt a lánynál is írt hogy mutassa, én vagyok az első, hogy biztonságban vagyok, de én aztán végül egy szót se akartam hallani róla. Tanulunk, tapasztalunk, út közben derülnek ki dolgok, és ez rendben is van. De vele valahogy csak még több lett a feszültség. Mindenki hozta a szarját az előző kapcsolataiból, ő ráadásul őrülten féltette az egóját. Egyikünk sem bízott a másikban, egy fikarcnyit sem, de mégis nyomtuk tovább, mintha muszáj lenne. Mindketten túl büszkék voltunk ahhoz, hogy lépjünk egyet hátra.
Egyre több szabályt hoztam, aminek ő nem örült. Ettől csak még feszültebb lettem. Kérdezgette, miért fontos ez, miért fontos az, ami miatt azt éreztem, nem veszi komolyan, amit kérek, ettől meg csak még bizalmatlanabb lettem. Elzárkóztam teljesen, rettegtem, hogy meg fog bántani, emiatt pedig ő is hidegebb lett. Utólag mondta el, hogy úgy érezte, azért hozom ezeket a szabályokat, hogy szabotáljam a nyitott kapcsolatot. Hogy indokolatlanul kérek dolgokat, hogy aztán legyen mit a fejéhez vágni. Nem mertem azt kérni, hogy hagyjuk ezt egy kicsit, csak látványosan szenvedtem a tudattól. Egyszer azt mondtam, ne mondja el, egyszer azt kértem, mondja el. Ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, azt kell mondanom, hogy már én sem tudom, mikor mit beszéltünk meg.
Sokszor veszekedtünk. Kérdezte, hagyjuk-e, mondta, hogy töltsünk együtt több időt, mert úgy érzi, csak a szex tart bennünket össze. Kérdezte azt is, hogy offolja-e ezt a második lányt, de én azt mondtam, hogy nem kell. Azt vártam, hogy majd magától megteszi, ezt ő is érezte, de mégsem álltam bele a konfliktusba. Igazából betartottunk egymásnak mint két nyomorult óvodás. Mindegyikünk dacolt a másikkal, de aztán ő lett az, aki elvetette a sulykot. Valakinek muszáj volt.
Szinte vártam, hogy hibázzon. Ő is. Nem tudom, melyikünk várta előbb. Olyanokat vágtunk egymás fejéhez, hogy néha csak pillogtam, mennyi indulat jön ki kettőnkből. Vergődtünk, de nem találtuk meg a szavakat egymáshoz. Azt hiszem, ekkor már késő is lett volna bármihez.
Két látszólag határozott, de egyébként bizonytalan ember, egyik méteres egóval, másik ezernyi kétséggel, - ami végtére is, ugyanaz, csak máshogy. Szinte megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem tartotta be a szabályokat. Egyből a legrosszabbra gondoltam, ami persze 100%-ig jogos volt, mint ahogy az is, hogy egy szavát sem hittem el. És ez azóta is így van.
Csak aztán néha érzem ezt a nagyon feszítő érzést a mellkasomban. Mantrázom, hogy ez amúgy is egy tök lehetetlen helyzet, nincs mit tenni, el kell engedni, jobb lesz így, minek fektessek ebbe energiát. Észre sem veszem, úgy mondogatom magamnak, hogy ez amúgy sem jöhetett volna össze. Azzal nyugtatom magam, hogy de még kiszállhatok, nem is sérülnék igazán, két hét és jól leszek... Mintha amúgy benne se lettem volna érzelmileg. Lehet, nem is voltam. Az egyik kolléganőm azt mondta múlt héten, hogy azóta, hogy először beszéltem róla úgy érzi, hogy egy percig sem bíztam abban, hogy ez működni fog. Választottam valakit, akiben ugyanannyi potenciál van, mint bukási lehetőség, és szó szerint rohantam bele egy ilyen lehetetlen szituba. Arra készültem, hogy úgysem fog összejönni, úgy majd biztos nem csalódok. Sikerült, nem?
Próbálom megfogalmazni magamnak, mit szeretek benne. Nyilván rengeteged ad a dologhoz, hogy nagyon nőnek érzem magam mellette, bár, amióta úgy viselkedünk, mint két óvodás, ez persze azért megcsappant, de alapvetően valahogy így képzelem el magam egy férfi mellett, mint mellette. Mondhatnám, hogy gondoskodó, de az legtöbbször az egójából jön, szereti bebizonyítani, hogy ő a tökéletes férfi. Mondhatnám azt is, hogy tele van energiával, de azt sajnos csak bulizásba öli, nem egy karrierbe például. Azt is mondhatnám, hogy okos, tehetséges, vicces, de ezere épül a bámulatos egója, szóval végtére is, nem ezek miatt szeretem.
Aztán amikor ott ül velem szemben, próbálja kigobozni a mondataimból, mit akarok mondani, próbál megoldást találni, kompromisszumot kötni, konfrontálódik, csiszolódik, úgy érzem, hogy tényleg akarja. Könnyen megcsúszik és átbillen az egó oldalára, de egyelőre az az érzésem, hogy tényleg meg szeretné oldalni. Lehet, hogy tényleg csak jól hazudik és csak saját magával foglalkozik, lehet hogy manipulál és kihasználja a helyzetét, ezek után nem tudnám azt mondani, hogy biztosan nem, de ahogy ez is kibukott, úgy az is ki fog, ha nem gondolja komolyan és valójában nem becsül meg.
Úgy álltam neki ennek, hogy pontosan és sem tudtam, mit várok egy kapcsolattól. Egyáltalán nem voltam felkészülve erre, őszintén szólva nem is igazán akartam. Csak az a fránya potenciál megfogott, aztán magamra erőltettem anélkül, hogy egyáltalán elhittem volna, hogy ez működhet. Nem csak ő, én is rohasztottam a kapcsolatot belülről, még tegnap este is játszmáztam vele, amit nem fogok neki bevallani soha, de magamnak muszáj lesz.
Öt napja nem láttam. Ma este találkozunk, reggel óta görcsben van a gyomrom. Gondolkoztam, mitől érzem, és először csak arra tudtam gondolni, hogy biztos csajozott meg végigkefélte a hétvégét, ezért vagyok feszült. Mert megéreztem, hogy hazudik... Csak aztán nem hagy nyugodni ez a gondolat: én akarom, hogy megbukjunk? Én akarom bebizonyítani, hogy nem vagyok alkalmas egy kapcsolatra azzal, hogy rá akarom bizonyítani, hogy hazudik? Én akarom bebizonyítani magamnak, hogy nem vagyok elég értékes ahhoz, hogy ő bizonyíthasson?
Lehet igaza van a barátnőmnek, azt sem kellene elhinnem neki, amit kérdez. De jelen pillanatban én magamnak sem hinnék.
Itt csak egy megoldás van, az idő. Nem most kell eldöntenem, vele élem-e le életem hátralevő részét, vagy sem. Nagyon gyorsan túl akarok lenni azon a fázison, amikor kiderül, egy kapcsolat működik-e, de ezt nem nagyon lehet siettetni. Azt tudom, hogy nem vagyok rózsaszín ködben. Geci jó vagyok egyedül: sikeres vagyok, tehetséges, kitartó, és bármit megoldok. De valahogy rá kell jönnöm arra, hogyan engedjem, hogy szeressenek. Azt pedig csak próbálkozással lehet. Ha meg megégetem magam, majd megégetem magam. Dolgoznom kell az önbizalmamon, de amit egy szobában egyedül meg lehet ezért tenni, azt már megtettem. A többi akkor derül ki, ha kimegyek abból a szobából. Aztán majd csak kialakul, ki mellett állok meg.
Akármennyit gondolkozom, mindig egy újabb kezdőpont jut eszembe. Már az első pillanattól kedzve nem volt kerek a történet. Én nagyon próbáltam távolságot tartani, annyira nem akartam megégetni magam. Csak aztán akárhogy próbálkoztam, nem tudtam nem megérezni a benne rejlő potenciált. Éreztem, hogy nagy falat, de azt is éreztem, hogy komolyan gondolja. Ő végre őszinte kapcsolatot akar, rengeteget beszélgettünk is erről. Nyílt lapokkal játszottunk, de aztán jól összekevertük őket.
Annyira ultralazán álltam a nyitott kapcsolat kérdéshez az elején, hogy még én is meglepődtem.
"A te dolgod, azt csinálsz amit akarsz, amíg tartjuk a szabályokat, minden rendben."
Kértem, hogy meséljen, mert izgat, ami neki őrülten tetszett. A kapcsolatunk olyan hiperszexuális lett pillanatok alatt, hogy átvette az uralmat. Olyan erővel szabadult fel bennem egy csomó elfogjtott vágy aminek a létezéséről sem tudtam, hogy kicsúszott a kezemből a kontroll.
Nem sokkal miután bevallotta, hogy szeret, lebeszéltem valakivel egy randit. Mondtam neki is, hogy lehet, hogy lesz egy ilyen, de azzal nem számoltam, hogy ilyen vihart fogok ezzel indítani. Váratlanul érte a dolog, nem volt rá felkészülve, és teljesen kiborult. Napokig vitatkoztunk. A vége az lett, hogy hoztunk egy csomó-csomó szabályt. Ezzel alapvetően nincs probléma, viszont tisztán lehetett érezni, hogy teljesen elbizonytalanodott az érzéseimben iránta. Valahogy mégsem sikerült elhinni, hogy tudom, mi a szex és a szeretet közti különbség.
Azzal, hogy ilyen lazán vettem a dolgot, nem segítettem, sőt. Nem sokkal ez után ő összeszedett egy lányt, akivel még kb egyenesen kommunikált, de az utána következőt már alaposan belekeverte a mi kis játékunkba. Én egyre jobban szorongtam attól, hogy így nekiállt csajozni, ő meg egyre kevésbé értette, mi változott a korábbi hozzáállásomhoz képest. Rendszeresen vitáztunk azon, hogy mit mondtam régen és mit mondok most, miért vagyok ilyen hullámzó. Az elején még tetszett, hogy mesélt, amikor ott volt a lánynál is írt hogy mutassa, én vagyok az első, hogy biztonságban vagyok, de én aztán végül egy szót se akartam hallani róla. Tanulunk, tapasztalunk, út közben derülnek ki dolgok, és ez rendben is van. De vele valahogy csak még több lett a feszültség. Mindenki hozta a szarját az előző kapcsolataiból, ő ráadásul őrülten féltette az egóját. Egyikünk sem bízott a másikban, egy fikarcnyit sem, de mégis nyomtuk tovább, mintha muszáj lenne. Mindketten túl büszkék voltunk ahhoz, hogy lépjünk egyet hátra.
Egyre több szabályt hoztam, aminek ő nem örült. Ettől csak még feszültebb lettem. Kérdezgette, miért fontos ez, miért fontos az, ami miatt azt éreztem, nem veszi komolyan, amit kérek, ettől meg csak még bizalmatlanabb lettem. Elzárkóztam teljesen, rettegtem, hogy meg fog bántani, emiatt pedig ő is hidegebb lett. Utólag mondta el, hogy úgy érezte, azért hozom ezeket a szabályokat, hogy szabotáljam a nyitott kapcsolatot. Hogy indokolatlanul kérek dolgokat, hogy aztán legyen mit a fejéhez vágni. Nem mertem azt kérni, hogy hagyjuk ezt egy kicsit, csak látványosan szenvedtem a tudattól. Egyszer azt mondtam, ne mondja el, egyszer azt kértem, mondja el. Ha teljesen őszinte akarok lenni magammal, azt kell mondanom, hogy már én sem tudom, mikor mit beszéltünk meg.
Sokszor veszekedtünk. Kérdezte, hagyjuk-e, mondta, hogy töltsünk együtt több időt, mert úgy érzi, csak a szex tart bennünket össze. Kérdezte azt is, hogy offolja-e ezt a második lányt, de én azt mondtam, hogy nem kell. Azt vártam, hogy majd magától megteszi, ezt ő is érezte, de mégsem álltam bele a konfliktusba. Igazából betartottunk egymásnak mint két nyomorult óvodás. Mindegyikünk dacolt a másikkal, de aztán ő lett az, aki elvetette a sulykot. Valakinek muszáj volt.
Szinte vártam, hogy hibázzon. Ő is. Nem tudom, melyikünk várta előbb. Olyanokat vágtunk egymás fejéhez, hogy néha csak pillogtam, mennyi indulat jön ki kettőnkből. Vergődtünk, de nem találtuk meg a szavakat egymáshoz. Azt hiszem, ekkor már késő is lett volna bármihez.
Két látszólag határozott, de egyébként bizonytalan ember, egyik méteres egóval, másik ezernyi kétséggel, - ami végtére is, ugyanaz, csak máshogy. Szinte megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy nem tartotta be a szabályokat. Egyből a legrosszabbra gondoltam, ami persze 100%-ig jogos volt, mint ahogy az is, hogy egy szavát sem hittem el. És ez azóta is így van.
Csak aztán néha érzem ezt a nagyon feszítő érzést a mellkasomban. Mantrázom, hogy ez amúgy is egy tök lehetetlen helyzet, nincs mit tenni, el kell engedni, jobb lesz így, minek fektessek ebbe energiát. Észre sem veszem, úgy mondogatom magamnak, hogy ez amúgy sem jöhetett volna össze. Azzal nyugtatom magam, hogy de még kiszállhatok, nem is sérülnék igazán, két hét és jól leszek... Mintha amúgy benne se lettem volna érzelmileg. Lehet, nem is voltam. Az egyik kolléganőm azt mondta múlt héten, hogy azóta, hogy először beszéltem róla úgy érzi, hogy egy percig sem bíztam abban, hogy ez működni fog. Választottam valakit, akiben ugyanannyi potenciál van, mint bukási lehetőség, és szó szerint rohantam bele egy ilyen lehetetlen szituba. Arra készültem, hogy úgysem fog összejönni, úgy majd biztos nem csalódok. Sikerült, nem?
Próbálom megfogalmazni magamnak, mit szeretek benne. Nyilván rengeteged ad a dologhoz, hogy nagyon nőnek érzem magam mellette, bár, amióta úgy viselkedünk, mint két óvodás, ez persze azért megcsappant, de alapvetően valahogy így képzelem el magam egy férfi mellett, mint mellette. Mondhatnám, hogy gondoskodó, de az legtöbbször az egójából jön, szereti bebizonyítani, hogy ő a tökéletes férfi. Mondhatnám azt is, hogy tele van energiával, de azt sajnos csak bulizásba öli, nem egy karrierbe például. Azt is mondhatnám, hogy okos, tehetséges, vicces, de ezere épül a bámulatos egója, szóval végtére is, nem ezek miatt szeretem.
Aztán amikor ott ül velem szemben, próbálja kigobozni a mondataimból, mit akarok mondani, próbál megoldást találni, kompromisszumot kötni, konfrontálódik, csiszolódik, úgy érzem, hogy tényleg akarja. Könnyen megcsúszik és átbillen az egó oldalára, de egyelőre az az érzésem, hogy tényleg meg szeretné oldalni. Lehet, hogy tényleg csak jól hazudik és csak saját magával foglalkozik, lehet hogy manipulál és kihasználja a helyzetét, ezek után nem tudnám azt mondani, hogy biztosan nem, de ahogy ez is kibukott, úgy az is ki fog, ha nem gondolja komolyan és valójában nem becsül meg.
Úgy álltam neki ennek, hogy pontosan és sem tudtam, mit várok egy kapcsolattól. Egyáltalán nem voltam felkészülve erre, őszintén szólva nem is igazán akartam. Csak az a fránya potenciál megfogott, aztán magamra erőltettem anélkül, hogy egyáltalán elhittem volna, hogy ez működhet. Nem csak ő, én is rohasztottam a kapcsolatot belülről, még tegnap este is játszmáztam vele, amit nem fogok neki bevallani soha, de magamnak muszáj lesz.
Öt napja nem láttam. Ma este találkozunk, reggel óta görcsben van a gyomrom. Gondolkoztam, mitől érzem, és először csak arra tudtam gondolni, hogy biztos csajozott meg végigkefélte a hétvégét, ezért vagyok feszült. Mert megéreztem, hogy hazudik... Csak aztán nem hagy nyugodni ez a gondolat: én akarom, hogy megbukjunk? Én akarom bebizonyítani, hogy nem vagyok alkalmas egy kapcsolatra azzal, hogy rá akarom bizonyítani, hogy hazudik? Én akarom bebizonyítani magamnak, hogy nem vagyok elég értékes ahhoz, hogy ő bizonyíthasson?
Lehet igaza van a barátnőmnek, azt sem kellene elhinnem neki, amit kérdez. De jelen pillanatban én magamnak sem hinnék.
Itt csak egy megoldás van, az idő. Nem most kell eldöntenem, vele élem-e le életem hátralevő részét, vagy sem. Nagyon gyorsan túl akarok lenni azon a fázison, amikor kiderül, egy kapcsolat működik-e, de ezt nem nagyon lehet siettetni. Azt tudom, hogy nem vagyok rózsaszín ködben. Geci jó vagyok egyedül: sikeres vagyok, tehetséges, kitartó, és bármit megoldok. De valahogy rá kell jönnöm arra, hogyan engedjem, hogy szeressenek. Azt pedig csak próbálkozással lehet. Ha meg megégetem magam, majd megégetem magam. Dolgoznom kell az önbizalmamon, de amit egy szobában egyedül meg lehet ezért tenni, azt már megtettem. A többi akkor derül ki, ha kimegyek abból a szobából. Aztán majd csak kialakul, ki mellett állok meg.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése