Február elején ültem a wellness hotel padlóján, épp rohadtul görcsöltem és ment a hasam, de nagyon rég éreztem magam olyan boldognak, mint akkor. Arra gondoltam, hogy végre találtam valakit, aki miatt a testem is összeszedi magát. Évek óta nem menstruáltam olyan egészségeset, mint akkor. Ott éreztem először igazán azt, hogy benne vagyok.
Rá pár napra találkoztál először Bernivel.
Amikor március végén kiderült a turpisság, órákon keresztül néztem, ahogy magyarázkodsz neki. Egyszer sem kérdezted meg, hogy én hogy vagyok. Nekem sem jutott eszembe, hogy ettől egyébként nekem is jogom van rosszul érezni magam. Állandóan azt magyaráztad, hogy ezek a lányok csak tárgyak, nem érdekelnek, de valamiért mégis fontos volt, hogy ne gyűlöljenek.
Hazafelé olvastam el a screenshotokat. Minden egyes szó egy késszúrás volt. Többször is beszéltünk aznap este telefonon. Borzasztóan éreztem magam. Te elmentél bulizni, szétcsaptad magad. Még éjjel 4-kor sem tudtam aludni, elkezdtem neked írogatni. Válaszoltál. Azt mondtad, csak én kellek, hogy rettenetesen érzed magad, és bármit megteszel, hogy jóvá tedd. Aztán pár órával később már elutasítóan válaszoltál, gondolom jöttél le a cuccról. Ott ültem, tonnányi fájdalommal a mellkasomban, két hónappal az után, hogy végre mertem boldognak érezni magam.
Úgy volt, hogy átjössz, de elaludtál. Két napra magamra hagytál ezzel a rettenetes érzéssel. És eddig nem is realizáltam, mennyire élénken él bennem ez az egész.
Akkor már jó egy hónapja távol éreztelek magamtól. Belecsúsztál ebbe a hazudozásba és hiába mondtam, hogy nem stimmel valami, nem vettél rólam tudomást. De én tűrtem, mert nekem ez a dolgom. Tűrni azt, hogy mások kihasználjanak.
Pánikrohamaim voltak. Minden percben azt hittem, hogy megcsalsz. Erre mi volt a reakciód? Úgy érzed magad, mint a volt barátnőiddel. Csak még jobban befeszültem: akkor kezdődik a szokásos forgatókönyv? Éreztem, hogy idegesítelek. Gyűlöltem felmenni hozzád, olyan volt, mint egy jégverem. Lesajnáltál, szánalommal néztél rám. Nem volt kedved ezt csinálni, szóval szünetet kértél.
Megkönnyebbültem. Le tudtam volna zárni könnyedén. Olyan csúnyán elbántál velem, onnan egyszerű lett volna lépni egyet előre. De nem, két napig sem bírtad. Húztál vissza a kis játékodba. Nem akarsz velem lenni, de mégis. Szeretsz, de túl sok volt, ami történt. Kellek, de nem eléggé.
Engem hibáztattál. Ha az első etapban, amikor megismerkedünk nem akarlak távol tartani, nem történt volna ez. Azóta is haragszol, azóta is engem hibáztatsz. Berninek megy a lájk, Berni érzései érdekelnek, beszélsz vele, mert kínos, ami történt.
Nekem milyen kínos a szünet közepén azt látni, hogy lájkolgatod a képeit... Engem meg itt tartasz ebben a nyomorúságos köztes állapotban, mert engedem, hogy megtedd. Mert tényleg elhiszem, hogy csak az én hibám volt, ami történt, hogy magamnak köszönhetem.
Persze, hogy beragadt Berni, persze, hogy átmegyek halál krézibe, ha ez az egész előkerül. Azóta is rám van tolva a felelősség olyanért, amit nem én követtem el. Mániákusan kutatok utána, utánad, hogy végre megtudjam az igazat. Mert ez ami most zajlik ez egyszerűen nem fér a fejembe. Ha valakit szeretsz, azzal miért csinálasz ilyet? Öt hónapja vezekelek azért, mert nem kezeltem jól az első héten a közeledésed. Te heteken keresztül hazudtál, kijátszottál, aztán mindezért engem hibáztattál, és még máig is játszol az érzéseimmel.
A kis drogos szerelmi vallomásod teljesen kicsinált érzelmileg. Szerinted egyértelmű, hogy így érzel, de közben ötödik hónapja tartasz magadtól távol, mert "annyira megbántottalak". Én nem merek haragudni rád, mert attól félek, akkor elveszítelek. De közben megesz belülről. Ha nem akarod jóvá tenni azt, ami volt, akkor miért nem engedsz el? Ha nem kellek úgy neked, mint ahogy te nekem, miért nem tudok egyszerűen csak nemet mondani? Miért hozom magam mindig ebbe a helyzetbe? Rettegek attól, hogy valaki fájdalmat fog okozni, mégis kiteszem magam ennek a tortúrának.
Két napja pörög az agyam azon, hogy megint mit hazudhatsz. Azt mondtad, én vagyok neked a tökéletes nő, hogy kellek mindenestül, aztán visszavonulót fújtál, mert félsz. Az én félelmemmel mi van? Az én érzéseimmel mi van? Miért nem tudom megvédeni magam? Úgy érzem, meghasad a szívem. Újra meg újra itt vagyok, újra meg újra ide sodrom saját magam. Azt mondod, fontos vagyok. Hogy azért vagy óvatos, mert nem akarod elrontani megint. De nem így épül a bizalom. Nem távolsággal és hazudozással. Hónapok óta nem beszéltél arról, hogy érzel irántam, de a múlt heti akcióddal átlépted a határt. Ha tényleg ez van benned, akkor nem csinálnád ezt.
Szánalmasnak érzem magam. Darabokban vagyok. És erről én tehetek.
Rá pár napra találkoztál először Bernivel.
Amikor március végén kiderült a turpisság, órákon keresztül néztem, ahogy magyarázkodsz neki. Egyszer sem kérdezted meg, hogy én hogy vagyok. Nekem sem jutott eszembe, hogy ettől egyébként nekem is jogom van rosszul érezni magam. Állandóan azt magyaráztad, hogy ezek a lányok csak tárgyak, nem érdekelnek, de valamiért mégis fontos volt, hogy ne gyűlöljenek.
Hazafelé olvastam el a screenshotokat. Minden egyes szó egy késszúrás volt. Többször is beszéltünk aznap este telefonon. Borzasztóan éreztem magam. Te elmentél bulizni, szétcsaptad magad. Még éjjel 4-kor sem tudtam aludni, elkezdtem neked írogatni. Válaszoltál. Azt mondtad, csak én kellek, hogy rettenetesen érzed magad, és bármit megteszel, hogy jóvá tedd. Aztán pár órával később már elutasítóan válaszoltál, gondolom jöttél le a cuccról. Ott ültem, tonnányi fájdalommal a mellkasomban, két hónappal az után, hogy végre mertem boldognak érezni magam.
Úgy volt, hogy átjössz, de elaludtál. Két napra magamra hagytál ezzel a rettenetes érzéssel. És eddig nem is realizáltam, mennyire élénken él bennem ez az egész.
Akkor már jó egy hónapja távol éreztelek magamtól. Belecsúsztál ebbe a hazudozásba és hiába mondtam, hogy nem stimmel valami, nem vettél rólam tudomást. De én tűrtem, mert nekem ez a dolgom. Tűrni azt, hogy mások kihasználjanak.
Pánikrohamaim voltak. Minden percben azt hittem, hogy megcsalsz. Erre mi volt a reakciód? Úgy érzed magad, mint a volt barátnőiddel. Csak még jobban befeszültem: akkor kezdődik a szokásos forgatókönyv? Éreztem, hogy idegesítelek. Gyűlöltem felmenni hozzád, olyan volt, mint egy jégverem. Lesajnáltál, szánalommal néztél rám. Nem volt kedved ezt csinálni, szóval szünetet kértél.
Megkönnyebbültem. Le tudtam volna zárni könnyedén. Olyan csúnyán elbántál velem, onnan egyszerű lett volna lépni egyet előre. De nem, két napig sem bírtad. Húztál vissza a kis játékodba. Nem akarsz velem lenni, de mégis. Szeretsz, de túl sok volt, ami történt. Kellek, de nem eléggé.
Engem hibáztattál. Ha az első etapban, amikor megismerkedünk nem akarlak távol tartani, nem történt volna ez. Azóta is haragszol, azóta is engem hibáztatsz. Berninek megy a lájk, Berni érzései érdekelnek, beszélsz vele, mert kínos, ami történt.
Nekem milyen kínos a szünet közepén azt látni, hogy lájkolgatod a képeit... Engem meg itt tartasz ebben a nyomorúságos köztes állapotban, mert engedem, hogy megtedd. Mert tényleg elhiszem, hogy csak az én hibám volt, ami történt, hogy magamnak köszönhetem.
Persze, hogy beragadt Berni, persze, hogy átmegyek halál krézibe, ha ez az egész előkerül. Azóta is rám van tolva a felelősség olyanért, amit nem én követtem el. Mániákusan kutatok utána, utánad, hogy végre megtudjam az igazat. Mert ez ami most zajlik ez egyszerűen nem fér a fejembe. Ha valakit szeretsz, azzal miért csinálasz ilyet? Öt hónapja vezekelek azért, mert nem kezeltem jól az első héten a közeledésed. Te heteken keresztül hazudtál, kijátszottál, aztán mindezért engem hibáztattál, és még máig is játszol az érzéseimmel.
A kis drogos szerelmi vallomásod teljesen kicsinált érzelmileg. Szerinted egyértelmű, hogy így érzel, de közben ötödik hónapja tartasz magadtól távol, mert "annyira megbántottalak". Én nem merek haragudni rád, mert attól félek, akkor elveszítelek. De közben megesz belülről. Ha nem akarod jóvá tenni azt, ami volt, akkor miért nem engedsz el? Ha nem kellek úgy neked, mint ahogy te nekem, miért nem tudok egyszerűen csak nemet mondani? Miért hozom magam mindig ebbe a helyzetbe? Rettegek attól, hogy valaki fájdalmat fog okozni, mégis kiteszem magam ennek a tortúrának.
Két napja pörög az agyam azon, hogy megint mit hazudhatsz. Azt mondtad, én vagyok neked a tökéletes nő, hogy kellek mindenestül, aztán visszavonulót fújtál, mert félsz. Az én félelmemmel mi van? Az én érzéseimmel mi van? Miért nem tudom megvédeni magam? Úgy érzem, meghasad a szívem. Újra meg újra itt vagyok, újra meg újra ide sodrom saját magam. Azt mondod, fontos vagyok. Hogy azért vagy óvatos, mert nem akarod elrontani megint. De nem így épül a bizalom. Nem távolsággal és hazudozással. Hónapok óta nem beszéltél arról, hogy érzel irántam, de a múlt heti akcióddal átlépted a határt. Ha tényleg ez van benned, akkor nem csinálnád ezt.
Szánalmasnak érzem magam. Darabokban vagyok. És erről én tehetek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése