Két napja teljes kréziben vagyok és nem tudok fölékerekedni. Elindult a gondolat a fejemben és nem áll meg, csak gyűrűzik, gyűrűzik egyre lejjebb.
Pár hete megtudtam, hogy megint beszéltek Bernivel. Láttam, hogy lájkoltad a legutóbbi posztját Instán. #fromhim, #gamingtogether. Fura érzésem volt tőle. Ez már hányadik, hogy nekem kell rákérdeznem, mi történik? Ja, igen, nem járunk, szóval nincs jogom kérdezgetni.
Akkor még elcsillapodott a dolog valahogy. Kiakadtam kicsit, remegtem, de aztán elmúlt. Most viszont nem akar elmúlni.
Mégis hogy lettek ismerősök öcséddel? Az ő posztjait hogy-hogy lájkolod, az enyémeteket pedig hónapok óta miért nem? Miért mondod állandóan, hogy tiltsam le, úgy egyszerűbb lenne? Neked lenne egyszerűbb, vagy nekem? Tegnap bekattantam, visszanéztem Berni Spotify listáját. Ő hallgat olyan zenéket, amiket nálad látok mostanában és amiket magadtól nem hallgatnál. Miért vagyunk mindig nálam? Amíg együtt voltunk, sosem akartál átjönni. Azzal az egy alkalommal amikor nálad voltunk és az ágyadban ültem, miért volt fontos megjegyezni, hogy szerinted az öcséd és a barátnője használják a lakást, mert idegen hajszálakat találsz az ágyban? Hogy ha én idegen hajszálat találok, ne bukj le? Nem tudom elképzelni, hogy te észrevennél bármilyen idegen hajszálat bárhol.
Miért mondod, hogy szeretsz, ha nem akarsz velem lenni?
Egyre mélyebben vagyok ebben a gödörben és csak te tudnál kiszedni belőle. Állandóan arra gondolok, hogy most én vagyok Berni. Én vagyok akinek érzelmeket hazudsz, hogy meglegyen a választás illúziója. Nekem írogatsz titokban a WC-ről és ő hallgat zenét nálad a szomszéd szobában. Ő van ott veled a bulikban és ismerkedik meg a barátaiddal és az öcséddel. Olyan szinten krézi vagyok tőled, hogy már nem bírom elviselni. Mintha nem is én lennék. Csak arra tudok gondolni, hogy vajon hányszor hazudtál. És piszokul fáj. De nem tudok mást tenni, mint úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, mert hát ugye, nem járunk. Azt mondtad, hogy Berni nem fontos, és nekem ezt el kellene hinnem. De ha nem fontos, miért köszön valahogy vissza újra meg újra?
A szünet óta egyszer sem uralkodott el rajtam a pánik. Nem csináltam ilyen hülyeségeket. De most, mintha kicseréltek volna. Azt mondod, nincs más. Azt mondod, nem csajoztál. Egy ideig elhittem, de most megint keresem, hol a hiba. Tényleg szagot fogtam vagy beképzelem az egészet? Tényleg hazudsz vagy én akarom hogy hazudj, hogy megint én lehessek az áldozat? Hogy kitéphessem magamból ezt az egészet és végre elfelejthessem, milyen szeretni valakit?
Túlságosan fáj. Olyan, mintha sót szórnának a sebeimbe. És megint kiszakad belőlem a zokogás és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire meg akarlak ölelni. Olyan fáradt vagyok. Nem tudom, tudok-e még bízni benned. Hogy fogok-e még bízni valaha valakiben.
Először Paul, aztán Matyi, végül te. Nem bírja el a szívem. Mindenért magamat hibáztatom. Én már nem akarok így érezni többé. Nem akarok félni többé. El akarok menni innen...
Pár hete megtudtam, hogy megint beszéltek Bernivel. Láttam, hogy lájkoltad a legutóbbi posztját Instán. #fromhim, #gamingtogether. Fura érzésem volt tőle. Ez már hányadik, hogy nekem kell rákérdeznem, mi történik? Ja, igen, nem járunk, szóval nincs jogom kérdezgetni.
Akkor még elcsillapodott a dolog valahogy. Kiakadtam kicsit, remegtem, de aztán elmúlt. Most viszont nem akar elmúlni.
Mégis hogy lettek ismerősök öcséddel? Az ő posztjait hogy-hogy lájkolod, az enyémeteket pedig hónapok óta miért nem? Miért mondod állandóan, hogy tiltsam le, úgy egyszerűbb lenne? Neked lenne egyszerűbb, vagy nekem? Tegnap bekattantam, visszanéztem Berni Spotify listáját. Ő hallgat olyan zenéket, amiket nálad látok mostanában és amiket magadtól nem hallgatnál. Miért vagyunk mindig nálam? Amíg együtt voltunk, sosem akartál átjönni. Azzal az egy alkalommal amikor nálad voltunk és az ágyadban ültem, miért volt fontos megjegyezni, hogy szerinted az öcséd és a barátnője használják a lakást, mert idegen hajszálakat találsz az ágyban? Hogy ha én idegen hajszálat találok, ne bukj le? Nem tudom elképzelni, hogy te észrevennél bármilyen idegen hajszálat bárhol.
Miért mondod, hogy szeretsz, ha nem akarsz velem lenni?
Egyre mélyebben vagyok ebben a gödörben és csak te tudnál kiszedni belőle. Állandóan arra gondolok, hogy most én vagyok Berni. Én vagyok akinek érzelmeket hazudsz, hogy meglegyen a választás illúziója. Nekem írogatsz titokban a WC-ről és ő hallgat zenét nálad a szomszéd szobában. Ő van ott veled a bulikban és ismerkedik meg a barátaiddal és az öcséddel. Olyan szinten krézi vagyok tőled, hogy már nem bírom elviselni. Mintha nem is én lennék. Csak arra tudok gondolni, hogy vajon hányszor hazudtál. És piszokul fáj. De nem tudok mást tenni, mint úgy csinálni, mintha minden rendben lenne, mert hát ugye, nem járunk. Azt mondtad, hogy Berni nem fontos, és nekem ezt el kellene hinnem. De ha nem fontos, miért köszön valahogy vissza újra meg újra?
A szünet óta egyszer sem uralkodott el rajtam a pánik. Nem csináltam ilyen hülyeségeket. De most, mintha kicseréltek volna. Azt mondod, nincs más. Azt mondod, nem csajoztál. Egy ideig elhittem, de most megint keresem, hol a hiba. Tényleg szagot fogtam vagy beképzelem az egészet? Tényleg hazudsz vagy én akarom hogy hazudj, hogy megint én lehessek az áldozat? Hogy kitéphessem magamból ezt az egészet és végre elfelejthessem, milyen szeretni valakit?
Túlságosan fáj. Olyan, mintha sót szórnának a sebeimbe. És megint kiszakad belőlem a zokogás és csak arra tudok gondolni, hogy mennyire meg akarlak ölelni. Olyan fáradt vagyok. Nem tudom, tudok-e még bízni benned. Hogy fogok-e még bízni valaha valakiben.
Először Paul, aztán Matyi, végül te. Nem bírja el a szívem. Mindenért magamat hibáztatom. Én már nem akarok így érezni többé. Nem akarok félni többé. El akarok menni innen...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése