Még mindig nagyon fáj a hazugság. Megértettem, miért érezted azt, amit éreztél, értem, hogy az első hét történései mély sebet okoztak. Sosem akartalak bántani, az első perctől tudtam, hogy baj lesz. Hamar beléd estem, ami elképesztően ijesztő volt; próbáltam is tartani a távolságot. Itt ez a srác, aki nem tud másról beszélni csak arról, hogy mindenki őt akarja... De ha még mindig ez a fontos, akkor miért kellek én a képbe? Kit érdekel, hogy mindenki őt akarja, ha tudja, hogy ő kit akar. Nem akartam komolyan venni, pár nap elteltével kit lehet komolyan venni. De aztán engedtem neked.
Február 1. Egy wellness szálloda padlóján ülök és arra gondolok, mennyire szeretlek. Beszélgetünk éppen, a lányok már a medencében, de én alig tudom letenni a telefont. Szerettem a hangod. Is. Meg ahogy nevetsz. Meg ahogy megnevettetsz. Évek óta nem volt ilyen egészséges a vérzésem. A testem és a lelkem is megjavítod - erre gondoltam. Rá egy hétre ismerted meg Bernit.
Berezeltem. Nyakig benne voltam ebben az egészben, neked meg már a második csaj jött. Akinek jó a segge, aki szereti nézni, ahogy gamelsz, aki laza és csinos. Nem akartam féltékeny lenni, féltem, hogy azt hiszed, olyan vagyok, mint az exeid. De nem tudtam visszatartani. Zavart, hogy beszélgettek. Zavart, hogy ilyen fontos lett, hogy lefeküdj vele. Zavart, hogy hiába kértem, hogy legyen kevesebb, nem értetted. Nem akartad érteni. Egyre feszültebb lettem, te pedig egyre hidegebb. Belementem, hogy ne kelljen szólnod arról, ha találkozol valakivel, ha találkozol vele, pedig pontosan tudtam, mire készülsz. Hiába kértem, hogy tölts velem időt, hogy egy hétig nem leszek Pesten, nem akartad. Azt mondtad, eleget vagyunk együtt. Annyira fájt, annyira elmondhatatlanul fájt, hogy azt hittem belehalok. De nem akartalak elveszíteni, ezért próbáltam nem haragudni. Mert már rég óta tudom, hogy ha haragszom, veszíteni fogok.
Amikor lebuktál, órákon keresztül magyarázkodtál neki. Mindig azt mondogattad, hogy ezek a lányok tárgyak, hogy nem érdekel, amit mondanak, ahogy éreznek, mégis fontos volt, hogy mit gondol rólad Berni. Hazajöttem, mert nem akartam ezt tovább nézni. Nem is foglalkoztál velem, vagy azzal, én hogy érzek, csak neki magyarázkodtál. A villamoson olvastam el azokat a bizonyos screenshotokat.
Három napig nem találkoztunk utána. Megígérted, hogy átjössz, de buliztál. Bemindenezve mindent megígértél, aztán teljesen elutasító lettél. Szombat reggel történt az incidens, legközelebb hétfő este láttalak. Számonkérő voltam, irtózatosan fájt minden. Heteken keresztül hazudtál. Éreztem, kérdeztem, mi a baj, de kizártál. Borzalmas volt. Igazam lett és ez elképesztően megsemmisítő érzés volt.
"Ha csak a vádaskodás megy, inkább hagyjuk az egészet." Este az ágyban elsírtam magam melletted. Napok óta nem jött ki egy könnycsepp sem, de akkor végre elindult. Nem tudtál mit kezdeni vele. "Most miért sírsz?" Nem akartam mérges lenni rád. Még csak pár hónapja szeretlek, nem akarom elveszíteni, amink van. Igyekeztem túltenni magam rajta, amiből az lett, hogy elemi erővel nyomtam el a fájdalmat.
Azt mondtad, letiltottad őt, de pár héttel később mindenhol ott voltak a lájkjai. Egyre több lett a pánikroham, de már nem mertem mondani a rossz gondolataimat. Nem bíztam benned, teljesen kiborultam, amire az volt a reakciód, hogy úgy érzed magad, mint a volt barátnőid mellett. Nem mertem bizonytalan lenni, nem mertem mérges lenni, nem mertem szomorú lenni, mert azt éreztem, hogy akkor elveszítelek. De tele voltam dühvel és frusztráltsággal. Csak nőtt köztünk a feszültség.
Mit tudtál neki mondani, ami miatt nem utált meg? Hogy tényleg megkedvelted? Hogy tényleg éreztél iránta valamit? Neki is azt mondtad, amit nekem, hogy megnyugodjon? Nem értettem. Ilyet megcsinálsz vele, és még ő lájkolgatja a posztjaid? Azt mondtad, téged nem érdekel. Próbáltam meggyőzni magam, hogy a csaj csak krézi, próbáltam elfogadni, hogy nem akartad még jobban megbántani.
Aztán jött a szünet. "Nekem vannak igényeim." "Idegesítesz, minden idegesít benned." "Megváltozott a kapcsolatunk." De szerinted is, szerintem is kellett. Kellett egy kis csend. Kellett, hogy ne lássam az arcod, ne halljam a hangod, hogy ne érezzem ezt a fájdalmat. El tudtam volna fogadni, ha akkor elsétálsz. Nem voltunk még készek erre, hazudtunk magunknak, egymásnak. De valahogy aztán mégis folyton visszajöttél.
Azt hittem, minden nap másik lánnyal kefélsz. De azt mondtad, nem. Azt hittem, próbálsz elfelejteni. De úgy tűnt, mégsem. Megint elkezdett bennem pislákolni a remény. A remény arra, hogy meg tudjuk oldani. De nem akartál járni. Nem akartál semmi komolyat. A szex jó, beszélgetni jó, de ennyi, most ennyi megy. Oké, nekem sem megy több. Ne erőltessük, csak go with the flow.
De aztán már minden nap beszéltünk, hetente találkoztunk. Ez nem szünet. Elkezdett zavarni. Ha ennyire nem megy nélkülem, akkor miért nem akarsz mégis velem lenni? Egyre biztosabb voltam abban, hogy meg akarom próbálni. Próbáltam kiszedni belőled, mit akarsz, de mindig az lett a vége, hogy nem tudod.
Aztán feljött egy lájk Instán. Berni. #fromhim #gamingtogether. Remegni kezdtem. Pár héttel a szünet után hogy-hogy megint ő kerül elő? Gaming together? Olyan volt, mintha egy vödör jéghideg vízzel öntöttek volna nyakon. Rákérdeztem. Átbeszéltétek megint, mi történt. Ő is jár pszichológushoz. Nem hiába talált olyat, mint te. No shit Sherlock. Hihetetlenül kényelmetlen volt ez az érzés. Az egész után három hónappal valamiért még mindig érdekelnek ennek a tárgynak az érzései. Megalázó volt. Tudtad, hogy bántana, mégis megint elkezdtél vele jópofizni. Jobban érdekelnek az ő érzései, mint az enyémek? Ha nem buksz le a lájk miatt, sose tudom meg?
"Tudod, nekem ez még mindig kínos." Hát, nekem milyen kínos a szünet kellős közepén szembesülni azzal, hogy Bernivel barátkozol. Aki miatt hazudtál nekem. Akit hetente kúrni akartál mellettem és elvártad volna, hogy ez rendben legyen. Több hónapos tortúra, veszekedés, gyomorgörcs után most mi, barátok lettetek? Miért kell ő ennyire? Miért kell, hogy ne haragudjon? Jó érzés, hogy bármit megtenne érted? Itt vagyok, itt várok rád, mint egy idióta, de valahogy mégis újra hozzá lyukadsz ki? Én nem lehettem szomorú, nem lehettem bizalmatlan, nem sírhattam, mert rosszul érezted magad tőle, de aztán ezzel kell szembesülnöm?
De ezt még sikerült valahogy elengednem.
Amióta mondtad, hogy néha meghallgatod a zenéket, amiket én, én is figyelni kezdtem, mi megy nálad Spotify-on. Sose hallgattál - a te definíciód szerint - "puncis" zenét, de egyre furább előadókat láttam: Pink, Rita Ora, Kiiara... Utóbbit én is ismertem, el is kezdtem hallgatni, de aztán láttam, hogy nekem nincs is addolva a listámhoz a Gold, amit nálad láttam. Hozzáadtam.
Egyszer aludtunk nálad a szünet óta. Az egyik legjobb esténk volt. Egy fura pillanat volt, ami viszont megmaradt: azt mondtad, néha találsz idegen hajszálakat az ágyban, hogy szerinted az öcséd meg a csaja használják a lakást. Ott ültem az ágyban pucéran, és néztem rád. Az volt az első gondolatom, hogy tuti attól félsz, megtalálom valamelyik csaj haját az ágyban és lebuksz, hogy nem csak én voltam. De aztán lényegesen intenzívebb dolgokról beszéltünk utána, azóta nem gondoltam rá. Csak most.
Mutatni akartál valamit Instán, de privát volt a kép, kértem, hogy mutasd meg te. Elkezdtél visszagörgetni. Mondtam, hogy keresd vissza az üzenetből. Alig merted megnyitni. Rögtön tudtam, miért. Vajon mit látnék? Direkt nem figyeltem, féltem, hogy fájni fog. De így is fájt. Mondtad, hogy nem akartad, hogy lássam, mert akkor előjönnének a rossz emlékek. Elkezdtél magyarázkodni, csak nem értettem, minek. Ott volt. Ezen nem változtat semmi sem.
Mondogattam magamnak, hogy kínos és nem akarod még jobban megbántani. Mintha az, hogy így igyekszel pont őt nem megbántani jófej dolog lenne...
"Próbáljuk meg, csináljuk rendesen, csak ketten. Nagyon szeretlek." Tudtam, hogy valószínűleg nem vagy szín józan, de majd' kiugrott a szívem a helyéről. Azt éreztem, hogy benne lennék. Hogy menni fog, kitaláljuk, hogy legyen jó. Megteltem melegséggel, ahogy olvastam a bemindenezett Petit. A kocka el van vetve.
De aztán mégsem. Bár nem csajoztál, amit valamiért ezek után fontos volt megjegyezni. Kértem, hogy mondd el, ha nem gondoltad komolyan. "Nem erről van szó. A problémáink." Nem tudom, pontosan mik a problémáink, de ha ennyire ragaszkodsz hozzájuk, hát legyenek. De akkor mondd el, hogy legyen jobb. Találjuk ki, hogy legyenek megoldva a problémák. Problémák mindig lesznek, arra felesleges várni, hogy eljöjjön a megfelelő pillanat. Ha ennyire nem megy külön, akkor meg kell próbálni együtt. Én all in-ben voltam. Te viszont - Isten tudja miért, de - még mindig bizonytalan vagy.
Amikor hazaértem a nyaralásból, rögtön jöttél. Vártam, hogy lássalak, de tele voltam feszültséggel. Ha ennyire nagyon szeretsz, miért nem akarsz velem lenni? Mi az igaz? Megkérdezted, jó kislány voltam-e Máltán. Mondtam, hogy igen. De nem mertem visszakérdezni.
Még a nagymamádnál vagy. Én itthon. Várakozom. Nézegetem a közösségi médiát, ahol egyszer csak felbukkan Berni arca. Az öcséd a közös ismerős, nem is te. Végigfut a testemen a jéghideg. Elvesztettem a kapcsolatot a valósággal és nem tudtam abbahagyni a sírást.
Minden rettenet eszembe jutott. Hogy most ő hallgat nálad zenét, amíg titokban nekem írogatsz a WC-ről. Hogy őt viszed a barátaid közé, miközben nekem hazudsz arról, hogy szeretsz. Most nekem hazudsz arról, hogy a nagymamádnál vagy, miközben vele nyaralsz. Becsavarodtam. Megnéztem a lejátszási listáit, ő hallgat Pinket és Rita Ora-t. Sőt, Kiiara Goldját amit hó végén te hallgattál folyton, ő lájkolta két héttel előtte. Vajon neki is azt mondod, hogy hallgatod a zenéit? Kis jeleket hagytok egymásnak, mint akik üzengetnek? Elindultam ebben a gusztustalan spirálban, és minden perccel lejjebb sodródtam. Az ő hajszálaitól kellett tartani? Miatta nem mentünk hozzád kb soha? Amikor kérdeztem, hogy volt-e valaki és azt mondtad, azótanem, úgy értetted, hogy Berni óta nem volt új, de ő még van? Lehet, hogy azóta is csak hazudsz tovább, és ugyanúgy felmented magad minden alól, mint előtte? Végül is, nem járunk, azt csinálsz, amit akarsz, úgyis ez a lényeg. Miatta vagy bizonytalan velem kapcsolatban? Állandóan azzal kell szembesülnöm, hogy mégiscsak érdekelnek az érzései. Akkor is, amikor az enyémek nem. Hazudsz, hogy ne kelljen megbántanod? Hogy nekem kelljen kimondanom, hogy vége? Ezt várod?
Elkezdte nézegetni a sztoriaimat Instán. Vajon ő is ezen gondolkozik? Megint jönni fognak majd a screenshotok tőle? Ugyanott vagyunk, mint 5 hónappal ezelőtt? Mit keresek én itt? Mit várok?
Már nem tudom, mi a valóság és mi az agyam szüleménye. Te vagy a #fromhim és a #gamintogether? Vele vagy, amikor nem velem? Teljesen értelmetlen lenne, és teljesen felesleges is. De az is az volt, amit márciusban csináltál. Vajon ez lesz mindig, amíg veled vagyok? Tépelődhetek azon, hogy vajon épp hazudsz-e? Vagy bárki lennél ezen tépelődnék?
Három hónapja nem tudod megmondani, hogy kellek-e vagy sem. Nem tudod túltenni magad azon, ami nyolc hónappal ezelőtt történt, akkor, amikor kb negyedszerre találkoztunk, közben meg mindezek után én várok arra, hogy végre elinduljunk egy irányba. Tudom, hogy beletenyereltem az egódba, tudom, hogy fájt, de nem tudok tovább vezekelni. Ha ennyire fontosak Berni, a tárgy érzései, az enyémek meg ennyire nem, akkor tényleg nincs miről beszélnünk. Kaptál időt, megbánást, megértést, most már én szeretnék valamit visszakapni a farkadon kívül. Én kapcsolatot akarok, én dolgozni akarok ezen, meg akarok bocsájtani, de ezt neked is akarni kell. Ha nem tudod azt mondani szívvel-lélekkel, hogy esélyt akarsz adni nekünk, megint, akkor engedjük el egymást. Ha újra és újra előjönnek a régi lányok, Berni, a sérelmek előrelépés nélkül, akkor nem vagyunk kompatibilisek. Mindegy, hogy mit, de csináljunk valamit. Mert ebbe én beleőrülök.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése