Felülíró

én pedig mindig a régebbivel szenvedek. Fogalmam sincs, mint csinálok. Az Újfiú nem beszélgetett velem én pedig kezdtem feladni. Amikor együtt voltunk, közel éreztem magamhoz, de soha, semmi nem volt kimondva köztünk. Én esküszöm megpróbáltam, de egyszerűen nem kaptam semmi választ. Mondtam, hogy nem akarok rajta osztozkodni, hogy nem akarom őt elveszíteni, hogy kedvelem, hogy nem kell más... és csak a somolygás, semmi válasz. Amikor nem voltunk együtt, nem beszéltünk, pedig akartam. Apróságokról, hogy milyen a napja, mi idegesítette fel, ki volt vele kedves, mit főzött, fáj-e a hasa... Mint amikor együtt vagy valakivel és érdekelnek a kicsi, de fontos dolgok. Amitől el tudod képzelni, hogy valaki akkor is az életem része, ha nincs közvetlen mellettem. Akartam vele lenni, de mivel nem engedett közel, próbáltam távol tartani magam. Piszokul visszafogtam minden gondolatot és érzést, ami nekem maga volt a pokol. Nem ment a beszélgetés, de nem azért, mert nem volt mit mondani a másiknak,...

Every time we meet, I think it's the last time I see you. On our third date you asked that do I trust you? And I said yes. But I don't. Since you said you can't give me what I want, I have the feeling you can leave any time. I know, anybody can leave any time, you owe me nothing, it just fucks me up. Why is my trust important, if you don't want me to trust you? For me trust is everything. And you know that. I want to get to know you, but you are spacer. Maybe that's your personality, but I think you are doing this because you don't want me to fall for you. It's not fair. You should be yourself, no matter what you want from me. Don't be distant. If you don't want to let me in, than be honest and say, what you want, but don't act different.  I want you, and I don't want to loose you. Not only because the sex is fantastic. I have a long story with broken people and you know what? I think you are my first lover who is not broken. You are n...

- Hiszti jön. -  Amíg az Újfiú otthon volt Németországban, én megint nekiálltam tinderezni, kb két hónap szünet után. Körülbelül a negyedik matchemmel már vagy egy hete beszélgettünk, amikor előkerült, hogy azért találkoznunk kellene. Nem erőltettem, mert nem igazán akarok párhuzamos szeretőket, főleg amíg ki nem találom, mit akarok az Újfiútól, de szimpatikus volt a srác és éreztem, hogy tetszem neki. Nem tudom, nekem online jobban megy az ismerkedés, lenyűgözöm őket a csodás személyiségemmel, és mire találkozunk, már senkit sem érdekel, hogy nem vagyok egy topmodell alkat. Meg faszfejekre már amúgy sem pazarlom az időmet. Kezd élesedni a radarom.  Szóval hogy gondoltam ne legyen ebből sértődés, meg nem tudok nem tiszta lappal játszani, elmondtam neki, hogy amúgy találkozgatok valakivel.  Egy ideje próbáltam visszafogni magam, mert tudjátok, túl sok vagyok. Anyukám belém nevelte, hogy ha olyan vagyok, amilyen vagyok, soha senki sem fog szeretni. Mert ráerőltet...

az Újfiú is bármikor kiléphet az életemből. Azt mondta, bízhatok benne, de mégis távolságot tart. Nem akarok egyedül lenni, de egyedül akarok lenni. Boldognak akarom érezni magam, miközben egyedül vagyok. Marci megkérdezte, bejöhet-e. Azt mondtam neki, hogy nem. Hiányzik, amink volt, hiányzik a szerelem. Szeretnék szeretni és szeretve lenni. De amíg magamat nem szeretem, senki mást sem fogok. Egy lebegő senkinek érzem magam. Csúnyának, haszontalannak, kétségbeesettnek. Egyszerűen csak elegem van.

Hónapok óta húzzuk az összeköltözéses dolgot. Egyszerűen nem jutunk a végére, mindig jön egy újabb ellenérv, valami hiszti. Ha még a lakást is sikerülne valahogy megoldani (úgy, hogy naponta hazajár a kutyákhoz), akkor is még mindig csak kétlaki, akkor sem mobilis. Ez lenne a maximum? Ez mind? Ennyi sem. Ezt még valamikor június végén írtam, amikor még mindig azzal voltam elfoglalva, hogy megmentsek egy életképtelen kapcsolatot. Körülbelül két hónappal a szakítás után annyira máshogy látok mindent, hogy hihetetlen. Egyik percben elfog a boldogság, hogy képes voltam meghozni egy ilyen nehéz döntést, és hogy tudom azt is már, hogy jól döntöttem. A másik pillanatban viszont ürességet érzek, nem találom a helyem és el vagyok veszve a saját tragédiámban. Van egy új fiú, akivel régóta beszélgettem. Az utóbbi két hétben sokat voltunk együtt, beszélgettünk, ettünk és szexeltünk. Kicsit kirángatott a depressziómból és talán egy kicsit többet is képzeltem bele, mint ami. Két hét után, miutá...

I miss you a little. Today is your birthday, I wrote you a message and you had a short but nice reply. It felt good. I just really want to hug you and see how you are, have sex with you, make you cum, make you happy, because of you. We had plans, a lot of plans and it's a little bit hard for me to let them go. In the other day, when I saw that you deleted our shared pictures... I felt pain. For the first time it wasn't about my pride, it was real pain. I want you to want me. I thought I can make you happy. I don't think of you too much, just sometimes your face pops up in my head and that's all. Sometimes I have conversations with you in my head, as I'm trying to explain you how I feel about you and how disappointed I am. I wanted us to be something really good. I thought we are more, we are big, we are real. For a minute, only for a minute, I felt myself whole, with somebody who I understand and wants the same like me. And then, shit got real and the truth is, th...

...actually, I'm not sad. After you cut me off last summer, you left a big, empty hole in my soul. But now it's different. At least I know how it feels holding your hand in public, kissing you in the morning, feeling your cum in my mouth. I know, finally I know - even if it was only some week, I know how good is being important to you. I don't miss you. If I will, I will watch some videos about Louis C. K. on Youtube, or checking your Facebook profile. I get to used to it in the last one year that you are not in my life. I'm happy you exist and this is enough for me. You came back, and you are gone again. We had an idea of each other, but now, we are not curious strangers anymore.  This is how our relationship works. If we were together, we would lose our interest in each other. You can come back, anytime, if you want to. I'll be always there for you. You are important, I learnt so much from you, mostly about myself and I'm really grateful for this. But we...

Most már csak egy van, és az is csak az enyém. Az a legfurább, hogy nem érzek semmit. Mármint, nem akarok sírni, nem hiányzik annyira... érdekel, hogy mi van vele, szeretném tudni, hogy érez, de azt hiszem, a női önérzetem jobban bántja ez az egész, mint a lelkemet. Csak azért érzem piszok szarul magam, mert nem engem választott. Túlmisztifikáltuk egymást. Aztán amikor 'beteljesedett' a dolog és a katarzis elmúlt, ott maradtunk mi, két ellentétes személyiség. Minden tiszteletem az övé, no meg persze a szex, az isteni volt, megnevettetett és őszinték voltunk egymással, de ez... ez nem elég. Szerettem volna beleszeretni, szerettem volna csak rá koncentrálni. Szerettem volna, ha ő mulasztja el a fájdalmamat, hogy bebizonyíthassam magamnak is, hogy nem Marci az igazi. Tinédzser hiba, észre sem vettem, de jobban használtam őt, mint ahogy azt gondoltam. Nem tudom, lehet, csak győzködöm magam, hogy ne fájjon, igazából fogalmam sincs, mi zajlik bennem... Próbálok rájönni, mire van...

Nem írtam erről, mert nem éreztem olyan fontosnak, pedig amúgy az, csak, nem akartam bevallani... Márciusban visszajött a Tanár. Mármint, hozzám. Szakított a barátnőjével, megkeresett, én pedig engedtem neki. Nem akartunk együtt lenni, mármint, kapcsolatban. Csak közel akartunk lenni. Amióta csak elment, ezt akartuk. Darabokban volt a szíve, szörnyű dolgokat tett, ő sem tudta, miért, én pedig itt voltam neki, mert itt akartam neki lenni. Marci nem örült, de engedte. Szerintem félt, hogy ha nemet mond, kiakadok. Van ez a dolog a szabadsággal meg velem, amit ő igyekezett tiszteletben tartani, aminek, akárhogy is alakult a dolog, örülök. Minden szörnyűséget meggyónt nekem, én pedig mindent őszintén elmeséltem neki. Nagyon fura kapcsolat alakult ki kettőnk között: barátok voltunk, szexelő barátok, hullámzó érzelmekkel...a bennünk hagyott óriási kérdőjel eltűnt. Mindketten tudtuk, hogy azt, ami elkezdődött múlt nyáron, azt végig kell játszanunk. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan múlt...

Megbeszéltük, hogy nem fekszünk le ebben az egy hétben senkivel, én mégis megtettem tegnap este. Pedig megígértem magamnak, hogy nem. Aztán eltoltam magamtól a felelősséget, mert minek, mert mindegy, megtettem... aztán szörnyen éreztem magam. Mintha direkt rombolnám magunkat... Hiányzik... de nem látom a kiutat. Egyre mélyebbre kerülök az önsajnálatban, pillanatok alatt változik a véleményem és a hangulatom. Nem akarok beköltözni egy kislakásba egy 30 kilós kutyával. Neki sem lenne jó. Senkinek sem lenne jó. Csak egy csomó felesleges problémát okozna, főleg Marcinak. Nem hagyhatsz egy napra egyedül egy ekkora kutyát egy kislakásban, ilyen nincs. A kutyinak kell a kert és kész. Nem hagyhatja ott a házat az anyja nyakán. Nem hagyhat ott mindent az anyja nyakán. Ami a legbecsülendőbb dolog benne, egyben az az én legnagyobb ellenségem is. Próbálom magam elképzelni abban a házban, próbálom átérezni, milyen lenne vele ott lakni. Őszintén szólva a hideg is kiráz tőle. Az első nap kiakadnék...

Persze beszélünk. Mert nem tudunk nem beszélni. Reggel a WC-n ültem, potyogtak a könnyeim és át akartam hívni. Azt még megálltam. Nem telt el 36 óra és már majdnem feladtam. Aztán ma írt, valamit, valamiről és azóta nem tudok nem beszélni vele. Annyira ragaszkodom hozzá... De amikor meg latolgatom a lehetőségeinket a közös életre, mintha ásnám a sírunkat. Megszakadok legbelül. A saját családom, főleg az anyám iránt érzett gyűlöletem most tetőzik éppen azt hiszem. Soha, de soha nem utáltam még őt ennyire, soha nem éreztem magam még ennyire megalázottnak és kiszolgáltatottnak. Egy fikarcnyi tisztelet sem maradt bennem iránta. Nem azt vártam, hogy majd támogatni fogja a nyitott kapcsolatot, vagy megveregeti a vállamat, amiért ennyi fiúval (és lánnyal) lefeküdtem, nem, nem ezt vártam. Azt akartam, hogy ismerjen, hogy tudja, mi zajlik bennem és milyen életet élek, hogy a saját komfortzónáján kívül is van élet. De éltem legnagyobb hibája volt őszintének lenni vele. A lehető legtávolabb t...

Veszettül hiányzik. Folyamatosan forog az agyam. Kérdéseket teszek fel magamnak, majd próbálom megválaszolni őket. Persze, oké, annyit még tudnék várni, hogy találjon új munkát, hogy legyen több pénze elköltözni. Viszont a közelben találni olyan lakást, ahova mehet egy nagy kutya is, szinte lehetetlen. Mi van, ha még így sem fog tudni elszakadni otthonról? Ha olyan lelkiismeret-furdalása lesz, amiért elköltözik, hogy nem fogja jól érezni magát velem, nem fogja tudni átadni magát nekem, mert azzal lesz elfoglalva, hogyan tehetné az anyját elégedettebbé. Félek, hogy olyat várok el tőle, amit nem tehet meg, és ha valami rosszul alakul, én leszek a hibás. Nem akarok olyat elvárni, ami neki lehetetlen és rettegek, hogy ez milyen hatással lenne ránk. Azt mondta, értem megteszi, de én nem akarom, hogy értem tegye. Magáért tegye. Mert ő akarja. Az a lényeg, hogy ugyanazt akarjuk. Hogy van jövőnk. Az összeköltözés egy nagy próbatétel, rengeteg kompromisszummal és feszültséggel jár. Ha ezt...

A Zenész is idősebb mint én. Egy 10-12 évvel. Azt hinné az ember, hogy ha felnőtt férfival kezd, az jó, mert ők érettebbek, normálisabbak... Aztán ott vagyunk, hogy tökre nem, sőt, a lehető legostobábbak és hasznavehetetlenek. Persze, bennem is van hiba. Egy nagyon tapasztalatlan, fiatal lány vagyok aki próbálja megélni a szexualitását és feszegeti a saját határait. De sosem árulok zsákbamacskát, mindig elmondom, hogy s mint gondolom a dolgokat és azt is mindig elmondom, hogy egy-két dologgal kapcsolatban bizonytalan vagyok. Attól, hogy nem ezt a benyomást keltem talán, még így van. Sokat beszélgettünk a Zenésszel. Zenéről és szexről, többnyire. Előbbiről kevesebbet. Megmutattam neki a +18-as blogomat, beszélgettünk vágyakról, arról, ki mit szeret. Az volt az érzésem, hogy nagyon felvillanyozta, hogy egy ilyen ízlésű lánnyal ismerkedett meg, sőt, mondta is, hogy mennyire örül ennek, és megbeszéltünk egy találkozót. Úgy készültem én is, hogy szobára megyek, de persze mindig bennem v...