Felülíró

Rengeteg minden történt azóta, hogy utoljára írtam, nem is értem, miért nem meséltem tovább. De most megint igényem van az írásra. Sokat tanultam magamról az elmúlt időszakban, de ez nem tett engem magabiztosabbá. Tartottunk pár hónap szünetet a nyitott kapcsolatban. Marci kikészült kicsit, no meg én is, elég nehéz időszakon mentünk keresztül. Eléggé elrontottuk ezt az egészet. Neki túl sok lett a lány, felelősséget érzett irántuk és látta a kontrasztot köztük és köztem. Persze ez bennem is felmerült, még mielőtt elkezdtük. Az új izgalmasabb, lelkesebb, makulátlanabb. Mögöttünk itt van egy négy éves, sokat megélt kapcsolat, persze, hogy felvillanyozódik az ember az új láttán. Én csak azzal nem számoltam, hogy ez tényleg össze is fogja őt zavarni. Engem annyira nem zavart össze. Bár, a Tanár lényegesen többet jelentett nekem, mint ahogy azt be merném vallani. Nem értem, hogyan, hiszen kétszer találkoztunk csupán és borzasztó zűrös volt az egész, de azóta sem találkoztam olyan férfiv...

bizonytalan. És kattog. Nekem is volt már ilyen, kettő is, ismerem az érzést. Ugyanaz a fő kérdés: tényleg olyan jók vagyunk-e, mint gondoljuk, vagy csak bebeszéljük magunknak? Az én hibám is, de az övé is. Túltoltuk a bringát. Azt mondja, nem érzi úgy, hogy tetszeni akarok neki, hogy elhagyom magam... Úgy érzem, csak próbál okot találni, de ő sem igazán tudja. Összetett dolog ez. Ördögi kör. Kevés az időnk egymásra és nem is vagyunk elég türelmesek sem. Néha csak feleslegesen öljük egymást és csak távolabb kerülünk. Jó lenne, ha működne megint a szex közöttünk, sok feszültséget feloldana. Én itt leszek neki, nem fogom feladni. Kitartok mellette, ő is kitartott mellettem. Ezért vagyunk itt egymásnak. Nem csak a jó időszakokért. Azt mondta, ha jobban leszünk, folytathatjuk a nyitott kapcsolatot. Nem tudom igazából... Úgy, hogy nekem ennyire nem jött össze ez az egész, nem lenne fair, csak még nyugtalanabbá tenne. Viszont ha tényleg komolyan gondolom vele a dolgokat, márpedig komolyan...

mi hiányzik. Talán az érzés, amit adott. Elég rövidre sikerült a kapcsolatunk, nem tudom, pontosan mi is az, ami hiányzik, de az nagyon. Tudja, hogy nézem a blogját és én is tudom, hogy ő nézi az enyémet. Mindig találok apró utalásokat, névtelen üzeneteket, amik nekem szólhatnak. Akár. Kikészülök. Vásárolt a barátnőjével annál a cégnél, ahol dolgoztam, vettek egy cipőt. Pont az a barátnőm dolgozott, akit még én vittem oda és akit biztosan felismert, mert rengeteg képemen rajta van. Ő is adta el nekik a cipőt, azt mondja, a Tanár végig mosolygott rá... Merész. Nem tudom, miattam van-e, de mielőtt megismerkedtünk, nem ismerte ezt a márkát. Kapott tőlem egy apró ajándékot, amin rajta van a logo, lehet látta a barátnője és... Nem, nem szabad kattognom. Nem akarok. Már mindegy. Minden mindegy. Annyit veszekszünk Marcival... Annyira jó lenne a közeljövőben összeköltözni, de egyszerűen nem tudjuk megoldani. Vagyis maximum úgy, ha odaköltözöm, de anyóssal-nagymamával egy házban... Nincs ...

Egy héten belül elvesztettem a Tanárt, a munkámat, kiderült, hogy beteg vagyok és nem biztos, hogy lehet gyerekem és a határán vagyok annak, hogy elveszítsem a hitemet Bennünk és a hitemet saját magamban. Próbálok jól lenni, de nem megy. Időről időre újra összezuhanok.

"You’ll always be fond of me. I represent the sins you never had the courage to commit." Oscar Wilde Én neki. A legszarabb a beteljesületlen érzés. Biztos oka van annak, hogy így történt, lehet, túl messzire mentünk volna és csak mindent tönkreteszünk. Mintha nem változnának az érzéseim, ugyanúgy hiányzik, mégis erősebbnek érzem már magam. Nagyon elgyengített, veszélyes játék volt. Hamarosan le fogom tudni zárni. Remélem.

Szeretném tudni, hogy jól van-e, hogy jól alakulnak-e a dolgok, hogy én is hiányzom-e neki... Olvasgattam régi üzeneteket, nem is tudom igazából, mit érzek. Tényleg jó, hogy ilyen hamar vége lett: aggyal tudom, de szívvel nem. Nem akarok távolabb kerülni Marcitól. Ő a mindenem, nem veszíthetem el...

már nem nagyon érdekel, mert nincs mi érdekelhetne. Ha látnám, talán fel sem fognám, vagy lesütném a szemem és sétálnék tovább. Még mindig nem ejtettem egy könnycseppet sem, pedig szeretném lezárni. Egyre mélyebbeket szívok a cigibe, bár nem is érzek már semmit. Üres maradt a róla szóló fejezet; kicsit utálom is, amiért ilyen döntésképtelen volt, pedig tudta, hogy nekem is sokat számított, amink volt. Az a legrosszabb, hogy úgy kell elfelejtenünk egymást, hogy igazából egyikünk sem akarja. Azt hiszem. Próbálok Marcira koncentrálni, türelemre lenne szükségünk mindkettőnknek, csak most valamiért kicsit nehéz. Rengeteget beszélgetünk és érzem, hogy fejlődünk. Megoldjuk. Mindent megoldunk.

pedig most Marcira kellene koncentrálnom. Ugyanolyan elbizonytalanodásban van, mint én is voltam már kétszer, csak én nagyobb cirkuszt csináltam belőle. Mellette kell lennem, meg kell mutatnom, hogy kitartok mellette és hogy bízhat bennem. Minden rendben lesz. Utolsó beszélgetésem a Tanárral: Én: Ne csináld ezt, beszélj hozzám. Utálom, hogy nem tudom, mi van a fejedben. Találkozhatnánk valamikor? Csak egyszer. Nem fair, hogy csak szavakat kaptam, de nem történt semmi. Üresnek érzem magam. Ő: Nem fogok veled találkozni, mert az megcsalás lenne. Kísérleteztünk a nyitott kapcsolattal, de megbukott. Nem fogom kockáztatni a barátnőm elvesztését és nem fogom bántani, szeretem őt. Nem fog történni semmi köztünk, nem lehetünk barátok és nem maradhatunk kapcsolatban. Sajnálom, ha igazságtalannak tűnik, de a barátnőm mindig az első lesz. Fáj, kicsit megalázó, de teljesen érthető. Nem haragszom senkire, talán csak magamra, hogy elhittem, hogy megkaphatom azt, amit szerettem volna. Sokat vá...

Írt, hogy nem fog eljönni holnap, nem tudja megcsalni a barátnőjét, túlságosan szereti. És megint itt tartunk, úgy, ahogy voltam, ki lettem törölve. Válaszoltam volna, hogy vajon a barátnőjének ez átfutott-e az agyán, amikor megcsalta. Vagy megkérdeztem volna, hogy miért a saját maga ellensége. Tudja, hogy mit akar, csak fél tőle. Aztán írtam egy mézes-mázas sok szerencsét szép életet  választ, de mire elküldtem, törölte magát. Azt írta ki a tumblr, hogy There's nothing here. Whatever you were looking for doesn't currently exist ... Lefagytam. Most már dühös is vagyok. Erre az egészre. Hogy megint elhittem, hogy megkapom, amit akarok és megadhatom, amit akarok. Hiába fogja most elfojtani, Pandora szelencéje kinyílt és akarja azt, ami benne van. Nem arra vagyok mérges, hogy nem velem tette meg az első lépést, hanem arra, hogy feleslegesen szórakozik. Hogy gyáva bevallani, amit akar. Kedveltem őt, talán túlságosan is és aggódom érte. Hiába már, ha most megjelenne, nem tudnék...

Ő: Gyűlölöm magam ezért, de találkozzunk. Én: Holnap? Ő: Nem jó, jön egy angol barátom, kedden viszont szabad vagyok. Én: Mikor, hol? Ő: 11-kor nálatok. (Most kell azt mondanod, hogy tűnjek el, ne legyek ennyire ostoba, hogy ne legyek egy hazug csaló, mondd, hogy nem éri meg. Mondd, hogy gyűlölsz és a barátnőmmel kell maradnom.) Én: Tűnj el, ne legyél ilyen ostoba, nem éri meg, a barátnőddel kell maradnod. De. Ott leszek, van addig időd, gondold át, mit akarsz. Kell. Azt akarom, hogy ott legyen. Innentől az ő döntése, én nem vállalok ezért felelősséget. Ha ott lesz, nem elég neki a barátnője, ha nem, akkor mindketten lezárhatjuk ezt az egészet és továbbléphetünk. Ezt vártam, ezt akartam. Nem hibáztatom, a célegyenesben állították választás elé. Itt az ideje, hogy magára is gondoljon. Én pedig magamra.

A Holland megint beköszönt. Marci jó mérges rám, mert megígértem neki, hogy elhajtom a francba, ha megint megkeres. Most viszont kell egy kis zizi, mert becsavarodok. Újat nem akarok keresni, nem vagyok olyan állapotban, a Holland meg legalább szép. :D Teljesen máshogy állok hozzá. A Tanárhoz és Marcihoz képest ő annyira semmilyen, annyira gyerekes és tudatlan... Nem várok tőle sokat, én viszont sokat adhatok neki, tekintve, hogy úgy tűnik, én vagyok a tapasztaltabb. Meglátjuk, komolyan szeretne-e velem találkozni. Kicsit zavar, hogy pipál. Ezt meg ezt nem csináltam még, ezt meg ezt akarom kipróbálni... Mintha listát vezetne az eddigi eredményeiről. Meglátjuk, mit hozok ki belőle. Szeretném neki megmutatni, milyen az, amikor valaki érettebb és nyitott szexuálisan, nem úgy mint az eddigi kind-of-girlfriendjei... Tudom, hogy ezt igényli, de mivel egy megbízhatatlan, szar alak, nem tud kiépíteni senkivel ilyen kapcsolatot. Én meg élvezem, ha újat mutathatok. Egy dologgal nem vagyok m...

Tudom, hogy túlértékelem ezt az egészet, de sosem voltam még ilyen helyzetben és kibújt belőlem a drámázó tinédzser. Pont azon a ponton kellett abbahagynunk/abbahagynom ezt az egészet, ahonnan már nincs visszaút, de még semmi nem történt meg a sok tervből. Ki lettem törölve, mint valami rosszul sikerült kép, amin mindenkinek csukva van a szeme. Soha nem történt velem még ezelőtt ilyen, de tényleg, soha. Kezdtem megszeretni valakit, végre úgy éreztem, olyat találtam, akit kerestem, erre kapok 5+1 órát meg egy mély csókot és ennyi. Én nem akartam megállni, én nem akartam, hogy ez legyen. Szenvedés meg vágyakozás. Nem akarom elengedni. Itt ülök a szobámban, Marci épp egy másik lánnyal kefél, nekem melegem van a bortól, a sírás meg csak nem jön ki. Nevetséges vagyok, szánalmas vagyok, senkivel nem tudok erről beszélni, ki vagyok akadva.

Nem vagyok ám annyira összetörve, csak a tapasztalatlanságom miatt viselkedek úgy, mint egy tinédzser. Marcival ma egész nap együtt voltunk. Sajnos valahogy a szex nem jön össze mostanában és emiatt nagyon frusztrált, nem érti, miért pont velem nem működik. Tele van a feje, kicsit rosszul esik neki, hogy a Tanár esete ennyire megviselt és hogy így kiborultam pénteken, meg neki most van egy új lány, én rohadtul szerencsétlen vagyok és emiatt lelkiismeret-furdalása van, na szóval egy csomó minden és nem tudja elengedni magát, nem tud elveszni bennem, pedig én tudnék benne... Biztos vagyok abban, hogy megoldjuk, mert mindent megoldunk, egymás gyógyszerei vagyunk és őszintén szólva nem is zavar, hogy nincs minden rendben. Voltak érzelmi kilengéseink, de valahogy sosem történt semmi érdemleges. Most zajlik az élet, minden napra jut valami mesélni való és hiába a zavar, a fájdalom, a veszekedés, mintha visszatértem volna az életbe. Végre történik valami. Drámakirálynős hozzáállás, de valami...

Barátom írt egy üzenetet, hogy ott a Tanár, ahol ő van, egy szórakozóhelyen, a belvárosban. Fél órán belül a buszmegállóban álltam, Marcinak éppen hogy sikerült lebeszélnie arról, hogy odamenjek. Kiakadt. Egyedül volt, azt mondta. Legalábbis, nem látott mást vele. Eszembe jutott az is, hogy lehet látta, hogy meghívtak az eseményre Facebookon, hogy miattam van ott. De úgysem, csak szeretném... Túl sokat akarok. Nem tudom, miért akartam odamenni. Talán mert látni akartam, hogy néz rám. Hogy oda jön-e hozzám. Csak szenvedtem volna, de itthon is szenvedtem. Soha nem éreztem még ilyet. Ilyen tehetetlenséget. Nem fair. Egyszerűen nem fair, hogy megint én maradtam alul. Fellángoltam és nem tudom lehűteni magam. Szeretem a barátomat, mindennél jobban, tudom, hogy az, ami nekünk van, mindennél többet ér, de elvette ez az egész az eszemet. Kiakadok, ha nem tudok valamit kontrollálni. És ezt nem tudom. Írtam a Tanárnak egy e-mailt, még korábban, hogy kicsit sokkolt az üzenete, hiába volt ...

Tudtam, hogy veszélyes a játék, amibe belevágunk, de nem gondoltam volna, hogy ennyire. Nem, velünk nincs baj, velünk, a kapcsolatunkkal minden rendben, most én sérültem. És nagyon fáj. Nem akarom bevallani, de nagyon fáj. A Hollanddal a három perces (!) teljesítménye után már nem nagyon akartam foglalkozni. Nyilván bassza a csőrömet, hogy azóta sem keresett, de nem veszítettem sokat. Főleg nem annak fényében, amit azóta kaptam és adhattam. Olyan rövid időről van szó, pár napról, körülbelül 100 üzenetről, amit egymásnak küldtünk, egy fantasztikus délutánról és egy mély csókról a Deákon, amit remélem sosem fogok elfelejteni. Még két hete sem volt hogy elkezdtünk beszélgetni. Ő 33, brit, 4 éve él Magyarországon. Tanár. Augusztus elején Thaiföldre költöznek a barátnőjével egy évre, sajnáltuk is, hogy csak most ismerkedtünk össze, de végül is, optimális is. Legalább nem alakul ki túl nagy kötelék. Három éve van együtt a barátnőjével, akit nagyon szeret, de az utóbbi időben nem nagyon...

Nagyon sok minden történt, atya ég, nem is tudom hol kezdjem. Részemről a butikos lány kikerült a képből. Nagyon próbáltam őt kedvelni, de ő egy zavarodott drámakirálynő, akivel egyszerűen nem lehet ésszerű kapcsolatot kialakítani. Egy komolyabb összeveszésnél kioktatott engem arról, hogy Marci milyen, mik az igényei. Akivel én három éve vagyok együtt, ő meg két hete ismeri.  Meg hogy én nem vagyok kész a nyitott kapcsolatra... Arra készen voltam, arra nem, hogy valaki belemásszon az életembe. A barátainkat is elkezdte bejelölgetni fészbúkon egy-egy találkozás után (mert Marcival közösen szórakozni is elmentek egyszer) és írogatott is nekik! A csúcs az volt, amikor ugyanazzal a sráccal beszélgettünk okcupidon; az volt az érzésem, hogy mindenhol ott van. Na, ez a srác is... Sztori következik. Találkoztam vele, miért ne? alapon. A butikos lány nagy kegyesen, úgy, hogy őt erre senki nem kérte, elküldte ezt a fiút, mondván, túlságosan belemászott az életünkbe (jó, hogy azért észreve...

Egyre csak kavarognak az érzések. Többnyire még mindig pozitívan állok a dolgokhoz, csak még mindig nehezen szokom. Nekem továbbra sem jön össze semmi érdekfeszítő, egy randim volt, az is siralmasan sikerült. A Holland írt, tegnap, annyit, hogy "Boo". Most erre mégis mi a fenét lehet válaszolni? Hihetetlenül kívántam őt, de nem tett jót az elutasítás. Bárkit is nézek a közelemben, ő volt az egyetlen, aki bármennyire is megmozgatott, meg valamennyire én is tetszhettem neki, de ez így... Mégsem olyan különleges az a lány, akivel összejött... 10 napja? Persze, elindult a kattogás, de amíg nem tud valami konstruktívat írni, azt hiszem, továbbra is felejtős marad a dolog. De azért nehéz büszkének és erősnek maradni... A másik oldal most épp jobban leköt és igazából eléggé zavar is. Megismerkedtem a Butikos Lánnyal hétfőn. Elég közelről. Ami nagyon jó volt. Hihetetlen élmény... De történt azóta egy-két dolog, ami miatt megint szkeptikus vagyok. Na de nem a nyitott kapcsolatban, h...

Gondolhattam volna, hogy komolyabban randizik valakivel, tök egyértelmű volt, de nem fogtam fel. Ha nem jön össze valakivel, valószínűleg most éppen szexelnénk. Hullámokban törnek rám az érzések. Reggel olvastam csak el, amit írt, akkor nagyon rossz volt. Aztán rájöttem, hogy nincs miért szomorkodnom, de skalpnak azért jó lett volna. Egy-két üzenetet váltottunk, én átmentem maradjunk-barátok-cukiba, aminek semmi, de semmi értelme nem volt, minden esetre én szeretek pozitív emlék lenni. Mintha számítanék. Na, azóta megint egy kicsit rossz. Nehezen engedem el ezeket az érzéseket, pedig az a lényeg, hogy nekem van valakim, akit szeretek, a többi az csak hab a tortán. Nem gondoltam volna, hogy az elutasítás ilyen rosszul esik... Még sosem volt ilyenem. Kedveltem őt végül is, szóval nem is baj, hogy nem mélyültek el a dolgok, lehet, még rosszabbul jövök ki. Most megtanulom, hogy kell elengedni ezeket a dolgokat. Elég meredek, amibe belevágtunk, de még mindig nem érzem rossz döntésnek, s...

Jézusom, fogalmam sincs, mi történik. Egyik pillanatban megy, a másikban nem. Sok feszültséget érzek magamban, le kell még bunyóznom magammal a harcaimat. Ő és a szeretője nagyon egymásra találtak, nem csak kívánják egymást, de nagyon jó barátok is lettek. Én még mindig nem tudom pontosan, mi is van köztem és a Holland között, felemásak az érzéseim. Kicsit elveszettnek érzem magam. Kitágult a világunk és még nem találtam meg benne a helyem. Tisztában vagyok azzal, hogy ki fog közöttük alakulni valamiféle kapcsolat, sőt, már ki is alakult. Mivel mindketten érzékeny emberek, várható volt, értem is, fordított helyzetben én is így éreznék, sőt, rám veszélyesebb lenne az egész. Egyszerűen csak még nehezen megy le a torkomon. Meghoztuk ezt a döntést, mindketten tudtuk, hogy nem lesz kiegyenlített a dolog és nehéz lesz belerázódni. Most ebben a szakaszban vagyok én és picit fura, hogy ő ennyire hamar magára talált ebben az egészben, ráadásul úgy, hogy ő volt a szkeptikusabb. Nem félek att...

nagyon magas, mély hangú, művészlélek és szabad szellemű. A bőre fehér, a haja szőke, a szeme kék. Az első találkozásunk előtt aludni nem tudtam, annyira izgultam, sosem voltam még ilyen randin. Mindenki tud amúgy mindenkiről, megbeszéltük a barátommal (akit nevezzünk ezentúl Marcinak), hogy nem csinálunk titkot egymásból. És egyikünk sem érez féltékenységet. Kavarognak az új érzések, mindkettőnknek elég erősen felpumpálta az új helyzet az önbizalmát, kicsit meg vagyunk bolondulva. Mint a gyerekek, de nagyon élvezzük! Sétálni mentünk, jobb híján. Amíg még csak OkCupidon beszélgettünk, végig emlegette, hogy szívesen felhívna a lakására, de miután találkoztunk, egy darabig nem volt annyira lelkes. Többnyire én tartottam fenn a beszélgetést, még csak nem is próbálkozott, pedig nekem elég nehézkesen megy az angol... Aztán a kezdeti sokk, ahogy múlt, egyre jobban felvette a tempómat és elkezdtünk végre nevetgélni. Számomra nagyon fontos a kommunikáció, hogy jól érezzük magunkat egymással...

mindketten találtunk valakit. Nem tudom, szeretném azt hinni, hogy azért gyorsultak így fel az események, mert nekünk tényleg meg kellett hoznunk ezt a döntést. Mintha lenne valami a levegőben. Na de ne szaladjunk ennyire előre, mesélek azért még az elejéről. Ő és én 3 éve vagyunk együtt. Én 17 voltam, ő 21 volt, amikor összeismerkedtünk. Én vidéken nőttem fel, utáltam a várost, ahova iskolába jártam. Voltak fiúk, akik nagyon tetszettek, de komolyabbra senkivel sem fordult a helyzet. Aztán megismertem őt, csakúgy berobbant az életembe. Ő volt az első fiú, aki azt mondta, hogy szép vagyok, aki először megfogta a kezemet és megcsókolt. Mindenben ő volt az első, mindenben. Ő előttem csak egyetlen lánnyal volt együtt hosszabb ideig, szóval nem számítunk tapasztalt szeretőknek. Mindig is óriási volt az összhang közöttünk. Nem volt még olyan dolog, amit ne tudtunk volna megbeszélni. Rengeteg dolgot kipróbáltunk már, mindig új éj új dolgokat fedezünk fel egymásban. Megkockáztatom, hogy töb...