Most voltam harmadszorra az új pszichológusomnál. Már amikor először szóba került is éreztem, hogy rá fog repülni a nyitott kapcsolatra, de remélem, hogy még várni fogunk ezzel. Nem szívesen beszéltem róla vele, mert úgy éreztem, már előre eldöntötte, hogy mit fog kihozni belőle. Nem volt jó érzés vele beszélni róla.
Rendesen kiforgatott, és nem mondhatnám, hogy ne lett volna igaza egy-két dologban. Valóban nem mertem visszalépni, mert attól féltem, hogy elveszítem Petit. Valóban jó eszköz ez arra, hogy előre bebiztosítsam magam: nem baj, ha nem vagyok elég. De egyelőre nem ismeri a részleteket, nem ismeri a kapcsolatunk dinamikáját. Nem is beszéltünk róla. Most úgy érzem, pálcát tört fölöttem anélkül, hogy ismerte volna a valós motivációmat.
Már az első kapcsolatomban is előjött a nyitott kapcsolat, közel egy évig csináltuk is. Nem volt feltétlen működőképes, nem voltam hozzá elég érett én sem, Árpád sem. A robotpilóta bekapcsolt és csináltunk egy csomó hülyeséget. De az érzéseimre nem volt hatással. Nem emiatt szakítottunk, nem szerettem ettől Árpádot kevésbé. Csak egyszerűen kinőttem őt.
Matyi mellett nem kaptam elég szexet, intimitást meg pláne nem. Legalább kétszer felhoztam a nyitott kapcsolat ötletét, de ő teljesen elzárkózott tőle. Nem erőltettem, tiszteletben tartottam a döntését. Vele is működésképtelen lett volna a dolog, de vele minden működésképtelen volt. Az, hogy ennek ellenére ő csalt meg, védekezés nélkül, tele hazugsággal, éveken keresztül, más tészta. Óriási trauma volt, amin talán még most sem vagyok túl, de nem ettől gondolom azt, hogy a nyitott kapcsolat számomra a járható út.
Már az első percben, amikor közelebb kerültünk Petivel kikötöttem, hogy én csak nyitottan szeretnék kapcsolatban lenni. Nem azért, hogy kefélhessek, nem azért, hogy mást keressek. Számomra nem az jelenti azt, hogy valaki szeret, hogy csak velem fekszik le. Nem a kizárólagos szex a kapcsolat ragasztója. El tudom fogadni, ha valakinek fontos, hogy kapjon szabadságot, mert nekem is fontos. Nem akarom megkötni senki kezét, hogy aztán ő is megkösse az enyémet. Nem akarok úgy együtt lenni valakivel, hogy kontrollálom. Olyannal akarok együtt lenni, aki a leginkább önmaga lehet mellettem, és aki mellett én is leginkább önmagam lehetek. És ezt megtaláltam Petiben, és remélem ő is bennem. Nem egyszerű, egyáltalán nem, de azon dolgozunk, hogy mindkettőnknek ugyanolyan jó legyen. Hogy a kompromisszum ne legyen egyenlő a lemondással és a meghasonulással.
Ha valami tényleg elcsúszott az az volt, hogy tudtam, nincs más választásom. Ha vele akarok lenni, akkor azt nyitott kapcsolatban kell csinálni, mert neki máshogy nem működik. Az elején rendben voltam vele, de amikor kezdtem érezni, hogy érzelmileg is bevonódom, kiakasztott. Frusztrált, hogy nem az én döntésem, hogy milyen felállásban leszünk együtt. Néha még most is frusztrál. Ha be akarnám zárni a kapcsolatot örökre, az neki nem menne. És ez felbasz...
Amit választasz, az sokat elmond rólad. Amit megszoktál, ami ismerős, ahhoz kötődsz, akkor is, ha tudsz róla és akkor is, ha küzdesz ellene. Részben elkerülhetetlen, hiszen így tanultál meg szeretni. Borzasztó nehéz ezt felülírni. Óriási meló. De onnantól, hogy elkezded látni, észreveszed, hol hibázol. A korábbi kapcsolataimban látom a dinamikát. Árpád 100% biztonságot adott, Matyi meg egy három éves szintjén volt. Azt hittem, nem tudnak megbántani, függnek tőlem, így nem sérülhetek. Mint anya apával. Buta illúzió, de ettől éreztem magam biztonságban. Persze ez nem így működik, de ebben voltam. Aztán elkezdtem dolgozni magamon.
Tény, hogy nem vagyok olyan hiperszexuális, mint Peti. Neki több kell, neki jobban kell. Tény, hogy mellette önbizalomhiányosnak lenni óriási feladat: nagy a kontraszt, ő pedig nem vállalja át az önbizalom szerepét. Tény, hogy ezzel nehéz megbírkózni, és nehéz nem kevésnek érezni magam egy ilyen ember mellett. Tény, hogy tele van buktatóval. De az is tény, hogy ezekkel a problémákkal ő is szembesül. Mindketten dolgozunk azon, hogy ez működjön. És szerintem ez a legfontosabb.
Egész délután ezen gondolkoztam. Újra meg újra: tényleg nem való nekem a nyitott kapcsolat? Tényleg exkluzívabb együttlétre vágyom? Tényleg azért szorongok, mert igazából monogámiát szeretnék?
Persze jó érzés, ha valakinek csak te kellesz, senki más. Egyszerű lenne olyannal együtt lenni, aki nem akar mással szexelni, csak velem. De akkor nekem is ugyanezt kellene adnom. Működne, nekem menne, ha találok olyat, akitől megkapom, amire szükségem van, rendben vagyok. Legalábbis egy ideig biztosan. De akarom én ezt? Fontos ez nekem?
Szerintem inkább azért szorongok, mert nem vagyok sérthetetlen. Mert életemben először olyan emberrel vagyok együtt, akivel akár még működhet is. Akivel jó együtt, akivel kiegyensúlyozzuk egymást, aki hiányozna, ha nem lenne. Akivel nincs meg a biztonság, az abszolút kontroll illúziója. Az én gondom nem az, hogy Peti kefél-e mással vagy sem. Az én gondom az, hogy eddig azt hittem, sérthetetlen vagyok és mindent kézben tartok, de kiderült, hogy ha szeretnék valakivel kapcsolódni, fel kell adnom a teljes kontrollt és meg kell bíznom a másikban.
Mindennel ezt csinálom. Mindennel. Egy percre sem tudom elengedni magam, sehol, semmikor. Folyton nyugtatgatnom kell magam, hogy minden rendben lesz, mindig azon gondolkozom, innen van-e még visszaút. Ha kilépek a komfortzónámból, görcsölök. Elképesztően fárasztó. Elképesztően stresszes. Minden érzést elnyomok, mert az a hülye picsáknak való, én meg kemény vagyok, mint a kád széle. Egy nyomorult kontrolfrík vagyok, aki fél boldog lenni, nehogy azt is elvegyék. És ez nem fog megjavulni attól, ha valaki csak velem kefél.
A pszichológusom szerint azét választottam Petit, mert ő is képtelen a biztonságos kötődésre, épp úgy, ahogy az otthoniak. Szerinte attól szorongok, hogy Petihez nem lehet kötődni, pedig óriási igényem lenne rá. Szerinte az, hogy sosem tudtam volna megcsalni senkit, vagy hogy rendben vagyok a monogámiával is, azt jelenti, hogy ugyanilyet szeretnék magam mellé. Szerinte a nyitott kapcsolat olyanoknak való, akik már a hátuk mögött tudnak pár tíz évet, pár gyereket, megvan a kötődés, így nem számít, ha bekerül más is a képbe. Hogy úgy elbasztak a szüleim, hogy képtelen leszek elviselni, hogy Peti lefekszik mellettem mással is.
Nekem ez erős.
A kötődés tényleg egyenlő azzal, hogy lefekszünk-e mással vagy sem? Nyitott kapcsolattal nem lehet elköteleződni? Nehezített pálya, ezzel egyetértek. De a monogámia is az. Az is igaz, hogy az önismeretem, az önbizalmam és az önértékelésem nem tart még ott, hogy normálisan tudjak működni egy nyitott felállásban, de én nem gondolom, hogy ez ne tudna változni. A kisajátítás és a féltékenység belső kényszerekből és feszültségekből fakadnak. Ha egyébként megkapom egy kapcsolattól azt, amit egy kapcsolattól várok, akkor miért számítana, hogy van-e szex mással vagy sem? Persze ettől függetlenül kiderülhet, hogy nem vagyok alkalmas a nyitottságra, lehet, hogy nem nekem való, vagy nem tudom túltenni magam a kiskori traumáimon. De nem azért, mert a koncepció csak laza kötődéssel működik, vagy csak három gyerekes, életközépi válságban lévő, egymást már megunt emberekkel kompatibilis...
Én úgy gondolom, hogy nálam a kontrollal van a baj. Az olyan dolgok, amiket nem én tartok 100%-ig kézben, kikészítenek. Sosem voltam biztonságos közegben, sosem kaptam elfogadást, megnyugtatást, így én lettem az, aki mantrázza, hogy minden rendben lesz. Ha azt érzem, nem biztos, hogy minden rendben lesz, megmakkanok. Ha úgy érzem, szeretnek, pánikolok.
Az is lehet, hogy Petivel nem megy a nyitott kapcsolat, mert mások vagyunk. Ez is kiderül idővel. De ez sem a nyitott kapcsolat hibája, hanem mert egymással nem vagyunk kompatibilisek.
Nem tudom ezt máshogy nézni. Képes akarok lenni olyan szintű bizalomra, amiben ez működhet. Én úgy akarok együtt lenni valakivel, hogy amíg mindketten akarjuk, mindig egymást választjuk, minden nap. Tudom, hogy nem kívánságműsor, de nekem ez a vízióm. És ezt nem fogom egykönnyen elengedni...
Rendesen kiforgatott, és nem mondhatnám, hogy ne lett volna igaza egy-két dologban. Valóban nem mertem visszalépni, mert attól féltem, hogy elveszítem Petit. Valóban jó eszköz ez arra, hogy előre bebiztosítsam magam: nem baj, ha nem vagyok elég. De egyelőre nem ismeri a részleteket, nem ismeri a kapcsolatunk dinamikáját. Nem is beszéltünk róla. Most úgy érzem, pálcát tört fölöttem anélkül, hogy ismerte volna a valós motivációmat.
Már az első kapcsolatomban is előjött a nyitott kapcsolat, közel egy évig csináltuk is. Nem volt feltétlen működőképes, nem voltam hozzá elég érett én sem, Árpád sem. A robotpilóta bekapcsolt és csináltunk egy csomó hülyeséget. De az érzéseimre nem volt hatással. Nem emiatt szakítottunk, nem szerettem ettől Árpádot kevésbé. Csak egyszerűen kinőttem őt.
Matyi mellett nem kaptam elég szexet, intimitást meg pláne nem. Legalább kétszer felhoztam a nyitott kapcsolat ötletét, de ő teljesen elzárkózott tőle. Nem erőltettem, tiszteletben tartottam a döntését. Vele is működésképtelen lett volna a dolog, de vele minden működésképtelen volt. Az, hogy ennek ellenére ő csalt meg, védekezés nélkül, tele hazugsággal, éveken keresztül, más tészta. Óriási trauma volt, amin talán még most sem vagyok túl, de nem ettől gondolom azt, hogy a nyitott kapcsolat számomra a járható út.
Már az első percben, amikor közelebb kerültünk Petivel kikötöttem, hogy én csak nyitottan szeretnék kapcsolatban lenni. Nem azért, hogy kefélhessek, nem azért, hogy mást keressek. Számomra nem az jelenti azt, hogy valaki szeret, hogy csak velem fekszik le. Nem a kizárólagos szex a kapcsolat ragasztója. El tudom fogadni, ha valakinek fontos, hogy kapjon szabadságot, mert nekem is fontos. Nem akarom megkötni senki kezét, hogy aztán ő is megkösse az enyémet. Nem akarok úgy együtt lenni valakivel, hogy kontrollálom. Olyannal akarok együtt lenni, aki a leginkább önmaga lehet mellettem, és aki mellett én is leginkább önmagam lehetek. És ezt megtaláltam Petiben, és remélem ő is bennem. Nem egyszerű, egyáltalán nem, de azon dolgozunk, hogy mindkettőnknek ugyanolyan jó legyen. Hogy a kompromisszum ne legyen egyenlő a lemondással és a meghasonulással.
Ha valami tényleg elcsúszott az az volt, hogy tudtam, nincs más választásom. Ha vele akarok lenni, akkor azt nyitott kapcsolatban kell csinálni, mert neki máshogy nem működik. Az elején rendben voltam vele, de amikor kezdtem érezni, hogy érzelmileg is bevonódom, kiakasztott. Frusztrált, hogy nem az én döntésem, hogy milyen felállásban leszünk együtt. Néha még most is frusztrál. Ha be akarnám zárni a kapcsolatot örökre, az neki nem menne. És ez felbasz...
Amit választasz, az sokat elmond rólad. Amit megszoktál, ami ismerős, ahhoz kötődsz, akkor is, ha tudsz róla és akkor is, ha küzdesz ellene. Részben elkerülhetetlen, hiszen így tanultál meg szeretni. Borzasztó nehéz ezt felülírni. Óriási meló. De onnantól, hogy elkezded látni, észreveszed, hol hibázol. A korábbi kapcsolataimban látom a dinamikát. Árpád 100% biztonságot adott, Matyi meg egy három éves szintjén volt. Azt hittem, nem tudnak megbántani, függnek tőlem, így nem sérülhetek. Mint anya apával. Buta illúzió, de ettől éreztem magam biztonságban. Persze ez nem így működik, de ebben voltam. Aztán elkezdtem dolgozni magamon.
Tény, hogy nem vagyok olyan hiperszexuális, mint Peti. Neki több kell, neki jobban kell. Tény, hogy mellette önbizalomhiányosnak lenni óriási feladat: nagy a kontraszt, ő pedig nem vállalja át az önbizalom szerepét. Tény, hogy ezzel nehéz megbírkózni, és nehéz nem kevésnek érezni magam egy ilyen ember mellett. Tény, hogy tele van buktatóval. De az is tény, hogy ezekkel a problémákkal ő is szembesül. Mindketten dolgozunk azon, hogy ez működjön. És szerintem ez a legfontosabb.
Egész délután ezen gondolkoztam. Újra meg újra: tényleg nem való nekem a nyitott kapcsolat? Tényleg exkluzívabb együttlétre vágyom? Tényleg azért szorongok, mert igazából monogámiát szeretnék?
Persze jó érzés, ha valakinek csak te kellesz, senki más. Egyszerű lenne olyannal együtt lenni, aki nem akar mással szexelni, csak velem. De akkor nekem is ugyanezt kellene adnom. Működne, nekem menne, ha találok olyat, akitől megkapom, amire szükségem van, rendben vagyok. Legalábbis egy ideig biztosan. De akarom én ezt? Fontos ez nekem?
Szerintem inkább azért szorongok, mert nem vagyok sérthetetlen. Mert életemben először olyan emberrel vagyok együtt, akivel akár még működhet is. Akivel jó együtt, akivel kiegyensúlyozzuk egymást, aki hiányozna, ha nem lenne. Akivel nincs meg a biztonság, az abszolút kontroll illúziója. Az én gondom nem az, hogy Peti kefél-e mással vagy sem. Az én gondom az, hogy eddig azt hittem, sérthetetlen vagyok és mindent kézben tartok, de kiderült, hogy ha szeretnék valakivel kapcsolódni, fel kell adnom a teljes kontrollt és meg kell bíznom a másikban.
Mindennel ezt csinálom. Mindennel. Egy percre sem tudom elengedni magam, sehol, semmikor. Folyton nyugtatgatnom kell magam, hogy minden rendben lesz, mindig azon gondolkozom, innen van-e még visszaút. Ha kilépek a komfortzónámból, görcsölök. Elképesztően fárasztó. Elképesztően stresszes. Minden érzést elnyomok, mert az a hülye picsáknak való, én meg kemény vagyok, mint a kád széle. Egy nyomorult kontrolfrík vagyok, aki fél boldog lenni, nehogy azt is elvegyék. És ez nem fog megjavulni attól, ha valaki csak velem kefél.
A pszichológusom szerint azét választottam Petit, mert ő is képtelen a biztonságos kötődésre, épp úgy, ahogy az otthoniak. Szerinte attól szorongok, hogy Petihez nem lehet kötődni, pedig óriási igényem lenne rá. Szerinte az, hogy sosem tudtam volna megcsalni senkit, vagy hogy rendben vagyok a monogámiával is, azt jelenti, hogy ugyanilyet szeretnék magam mellé. Szerinte a nyitott kapcsolat olyanoknak való, akik már a hátuk mögött tudnak pár tíz évet, pár gyereket, megvan a kötődés, így nem számít, ha bekerül más is a képbe. Hogy úgy elbasztak a szüleim, hogy képtelen leszek elviselni, hogy Peti lefekszik mellettem mással is.
Nekem ez erős.
A kötődés tényleg egyenlő azzal, hogy lefekszünk-e mással vagy sem? Nyitott kapcsolattal nem lehet elköteleződni? Nehezített pálya, ezzel egyetértek. De a monogámia is az. Az is igaz, hogy az önismeretem, az önbizalmam és az önértékelésem nem tart még ott, hogy normálisan tudjak működni egy nyitott felállásban, de én nem gondolom, hogy ez ne tudna változni. A kisajátítás és a féltékenység belső kényszerekből és feszültségekből fakadnak. Ha egyébként megkapom egy kapcsolattól azt, amit egy kapcsolattól várok, akkor miért számítana, hogy van-e szex mással vagy sem? Persze ettől függetlenül kiderülhet, hogy nem vagyok alkalmas a nyitottságra, lehet, hogy nem nekem való, vagy nem tudom túltenni magam a kiskori traumáimon. De nem azért, mert a koncepció csak laza kötődéssel működik, vagy csak három gyerekes, életközépi válságban lévő, egymást már megunt emberekkel kompatibilis...
Én úgy gondolom, hogy nálam a kontrollal van a baj. Az olyan dolgok, amiket nem én tartok 100%-ig kézben, kikészítenek. Sosem voltam biztonságos közegben, sosem kaptam elfogadást, megnyugtatást, így én lettem az, aki mantrázza, hogy minden rendben lesz. Ha azt érzem, nem biztos, hogy minden rendben lesz, megmakkanok. Ha úgy érzem, szeretnek, pánikolok.
Az is lehet, hogy Petivel nem megy a nyitott kapcsolat, mert mások vagyunk. Ez is kiderül idővel. De ez sem a nyitott kapcsolat hibája, hanem mert egymással nem vagyunk kompatibilisek.
Nem tudom ezt máshogy nézni. Képes akarok lenni olyan szintű bizalomra, amiben ez működhet. Én úgy akarok együtt lenni valakivel, hogy amíg mindketten akarjuk, mindig egymást választjuk, minden nap. Tudom, hogy nem kívánságműsor, de nekem ez a vízióm. És ezt nem fogom egykönnyen elengedni...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése