Próbálom egyre távolabbról nézni a dolgokat. Próbálom összerakni, mi miért történt, kinek mi volt a belső motivációja. Egyre inkább az az érzésem, hogy már az első pontot elcsúszott valami, már ott elindult ez a játszma, amiből aztán sehogy sem tudtunk kimászni. Mindketten rontottuk a sorsunkat.
Visszafogtam magam, kérte, hogy neki kell még idő, hogy ezt feldolgozza és elfogadja. Én viszont hagytam, hogy ismerkedjen. Elvégre, bevállaltam. Hamar jött is az első lány. Kicsit gyorsnak éreztem, de különösképpen nem zavart. Ahogy mesélt róla, egyszerű léleknek tűnt. Úgy játszott vele Peti, ahogy szeretett volna.
Ez már január. Beteg voltam két hétig, szinte végig nála voltam. Gondoskodott rólam. Talán sosem éreztem még ilyet. Ott volt mellettem és vigyázott rám. És ez olyan jó érzés volt... Kezdett eljutni az agyamig, hogy tényleg bevonódtam érzelmileg. Megszerettem, a fenébe is, tényleg jó volt vele. Olyan jó, hogy még a menstruációm is megjött... Megütött: ilyen az, ha szeretnek? Ilyen érzés? Elmondtam neki is. Azt hiszem, innen már tényleg nincs visszaút.
De aztán jött a második lány. Február. Amikor először nála volt, írt is: "Már kétszer megdugtam, szereti jó keményen. Jó a segge. Tudta, hogy szeretem a szexi ruhát, bodyban várt."
Én csak álltam a telefonommal a kezemben és összeszorult a mellkasom. Mintha egy haverjának mesélné. Megkértem, hogy ne beszéljen róluk. Magánügy, amit ilyenkor csinál, tartsa meg magának. Meglepődött, azt mondta, azt hitte, engem ez izgat, korábban tetszett. Meg különben is, csak azért mondja el, hogy megmutassa, ilyenkor is én vagyok a fejében. Hogy amikor mással van sem csinál úgy, mintha nem léteznék. Ennek jelzésértéke volt. Amikor megismerkedtünk azt mondtam neki, hogy amikor mással vagyunk, nem egymással foglalkozunk. Az mindenkinek a saját ideje, amit a másik tiszteletben tart. Neki ez nem tetszett. Nem tetszett az a gondolat, hogy kizárom őt, amíg mással vagyok. Tudta, milyen érzés, mert amikor azzal a másik sráccal lógtam, kizártam őt.
És ez nem minden. Azt is meg akara mutatni, hogy milyen az, amit én a nyitott kapcsolat alatt értek. Hogy az, amit felvázoltam neki, az nem működőképes. Én is éreztem már, hogy attól a ponttól, hogy elkezdtem kötődni, ehhez is elkezdtem máshogy állni. Nem elutasítóan, csak máshogy. De nem akartam bevallani. Ez volt a harmadik játszma: dühös volt amiatt, ahogy bántam vele, ezért megmutatta, milyen érzés volt.
Itt kezdődött csak igazán a spirál. Többször is megmutatta, milyen az, ha tényleg valaki azt csinál, amit akar. Úgy éreztem, hergel. Négy napig együtt voltunk, ötödik napra áthívta a másik lányt. Nem mondta el neki, hogy én vagyok, nem beszélték meg, miről szól ez az egész. Borítékolható volt a dráma, mégis csinálta tovább. Én meg egyre feszültebb lettem. Kértem, hogy ne ilyen sűrűn, de nem értette, ennek mi a jelentősége. Előkerült a jó öreg fáma az önbizalomhiányos lányokról. Hogy attól, hogy kéthetente kefél mással, nem fog engem kevésbé szeretni. Persze ebből jött azt is, hogy ha nincs önbizalmam, nem örülne annak, ha lefeküdnék mással, mert akkor könnyen befolyásolható és manipulálható vagyok. Magából indult ki. Attól félt, keresek valaki rosszabbat, mert nem hiszem el, hogy ő velem akar lenni, mert hát ő akkora főnyeremény. Kivetítette rám a a saját bizonytalanságát. Nem bízott bennem, így örült, hogy sikerült bebizonyítania, hogy tényleg nem vagyok érinthetetlen. Hogy az amit elképzeltem, nem működik a való életben. Tologatta a határaimat, amire még több szabállyal reagáltam. Egyáltalán nem volt rendben, ahogy mi azt csináltuk, de nem tudtunk kiszállni. Nem mertem behúzni a kéziféket, mert féltem, hogy megcsal. Folyton a szexuális étvágyáról és a teljesítményéről volt szó, állandóan ezzel traktált. Kihúzta a gyufát, de nem akartam olyan lenni, mint a sokat szidott, önbizalomhiányos exek, így inkább elnyomtam a félelmet. Szenvedtem, de nem mondtam nemet. Ő egyre többször érezte azt, hogy nem vagyok őszinte, teljesen átment kontrollingba. Minden szavamba belekötött, sírásig hergelt. "Nem is mondtad, hogy találkozol velük." "Régen nem ezt mondtad." "Azt sem tudod, miről beszélsz. Tudod egyáltalán, a trófea mit jelent? Azt, hogy számít, hogy megszerezd, nem azt, hogy csak szórakozol." Elindult ez az ámokfutás, és nem értük utól magunkat. Addig kellett tolni a szekeret, amíg fel nem robbant minden. Negyedik játszma: én vártam, hogy a gondolataimból olvasson, hogy ne kelljen konfrontálódnom, ami őt csak hergelte tovább.
Lebukott. Életében először lebukott. Én meg úgy kárörvendtem, mint a fene. A másik lány teljesen kiakadt, órákon keresztül ment a rédzselés. Peti tőlem kérdezte, hogy szar alak-e. Nem válaszoltam, erre mégis mit lehet mondani. Fura volt, hogy a lány ennyire abban volt, hogy ebből több is lehet, tudtom szerint már több mint egy hónapja nem találkoztak. Arra is megkértem Petit, hogy ne dumálgasson velük folyton, ne menjen a randizgatás. Velem randizgasson. Annyi mindent ígért nekem, amiből nem lett semmi...
De valamiért ez a lány mégis úgy gondolta, hogy köztük kialakulóban van valami. Belém bújt a kisördög. Amúgy sem vette komolyan, amiket kértem, amit éreztem, biztosan szabályt szegett... És igen, találkozott vele úgyis, hogy utána hazudott nekem róla. Egyet vallott be, de ki tudja, hányszor. Nem tudta megmondani, mikor történt, de szerinte nem járt tilosban. Szerintem meg ha nem járt volna tilosban, nem hazudott volna. Nem nyomasztott volna folyton azzal, hogy minek kell elmondani, mikor van mással, mert szerinte nincs jelentősége. Utólag akarta validálni magát.
Amikor megláttam, hogy a másik lány screenshotokat küldött a beszélgetéseikről, egy pillanatra megállt a kezem. Aztán eszembe jutott, ahogy kétségbeesetten nézi a telefonját és magyarázkodik. Megnyitottam az üzeneteket... Mint egy tinédzser kisfiú, úgy ment az ömlengés a lánnyal. "Rég éreztem ilyet." Ha eszembe jutnak ezek az üzenetek, még máig is lever a víz. Mégis melyik univerzumban lett volna ez oké? Amikor kérdeztem, fordított esetben hogy reagált volna, azt mondta, ő el sem olvasta volna az üzeneteket. Hogy ő úgy gondolta, én is mondanék ilyeneket. Ez neki csak szex, azt mondta, amit a lány hallani akart, mit kell ezt itt túlreagálni...
Sokszor volt szó arról, hogy minek a gondolata kelt benne rossz érzést. Nem akarta, hogy más úgy bánjon velem az ágyban, ahogy ő. Ő akart lenni az alfa, és nagyon küzdött azzal, hogy mi lesz, ha mással is ilyen jó lesz. Addig ér az önbizalma, amíg csak ő van képben. Fordított esetben amikor persze arról volt szó, hogy ő hogy bánik a lányokkal az ágyban, az teljesen elfogadható volt, hogy azt mondta, végül is, ugyanúgy, ahogy velem. Nehogy különlegesnek érezzem magam...
Ez volt az ötödik játszmánk: Nem bírta elviselni a gondolatát annak, hogy mással ugyanúgy beszélek, mint vele, szóval inkább ő is úgy beszélt mással, mint velem.
Tudtam, tudta, hogy nehezen kötődik, de ez az ámokfutás, ez katasztrofális volt. Megsemmisülve éreztem magam. Annyit próbálkoztam, hogy közös nevezőt találjunk, de neki semmi sem volt elég, csak keresztbe húzta azt, amit megbeszéltünk, amit kértem. Mert ő eldöntötte, hogy én igazából nem is akarom ezt a nyitott kapcsolat dolgot, szóval bebizonyította. Bármi áron, de bebizonyította. Magának akarta a szabadságot, de engem korlátozni akart. Nem tudott megküzdeni azzal, hogy én lefeküdjek mással, szóval becsapott, hogy úgy érezze, nála van az irányítás. Volt már részem bűntudat-nyalásban, tudom, milyen az. A szülinapja után legalább háromengyed órát nyalt. Se előtte, se utána nem volt ilyen. Másnap mondta azt a lánynak, hogy rég érzett ilyet. Minden nap beszéltek, telefonon is. Nem tudom, mennyire csúszott bele ebbe, de úgy érzem, van itt még pár kicsomagolatlan dolog. Mondogatta nekem, hogy nyugodtan feküdjek le mással, csak ne tudjon semmiről, ne érezzen semmit, ne legyen rá semmilyen hatással... Ez igazából azt jelenti, hogy nem lett volna oké. Úgy éreztem, ha egyszer nem venném fel a telefont, egy életre megundorodna tőlem. Hatodik játszma: elkezdte érezni, hogy kötődik, ezért szétbombázta köztünk az intimitást. Próbáltam megfelelni, megérteni, engedni, pedig nem akartam. Nem bíztunk egymásban.
Őrült nehéz hetek következtek ezek után. Én teljesen irracionális dolgokat kezdtem el belelátni Petibe. Ha nem voltunk együtt, ha nem írt két órán keresztül, azt gondoltam, mással van. Hogy napközben elmegy valami csajhoz, aztán felhív, mintha mi sem történt volna. Hogy a markába nevet, hogy átbaszhat. Rémképek jelentek meg előttem, ahogy mint egy állat, úgy kefél random lányokat. Hogy minden percben hazudik. Kihozta belőlem a legrosszabbat. Hiába látta be, hogy hibázott, azzal, hogy nem tudta megmagyarázni, miért történt, csak még rosszabb lett. Úgy éreztem, nem tud határt szabni magának, hogy nem képes arra, hogy visszafogja magát, hogy csakazért is tovább megy, tök mindegy, én mit érzek. Őrült bizalmatlan lettem, szó szerint beleőrültem. Szorongtam mindentől, azt sem hittem el, amit kérdez. Ettől úgy érezte magát, mint a régi kapcsolataiban, ahol mindenért számonkérték. "Tudod, hogy ezt mennyire utálom." Magának köszönhette.
Eltávolodtunk. Mérges voltam, elképesztően mérges, és tök mindegy volt, mit mond. Visszamentem terápiára, ő is elkezdte. Hetedik játszma: nem akarta, hogy olyan legyek, mint a volt barátnői, mégis kihozta belőlem. Nem bíztam benne, de ezért is én voltam a hibás.
Ki akartunk jönni ebből az egész szarból, de olyan mélyre jutottunk, mint azelőtt másokkal. Nem bíztam benne, egy fikarcnyit sem, ő pedig nem tudta túltenni magát azon, hogy mennyire megváltozott a hozzáállásom az elejéhez képest. Megijedt attól, hogy ugyanolyan lettem, mint a volt barátnői, pedig ő hozta ki belőlem. Kitalálta, hogy azért csinálta, hogy "kiugrasszon" ebből a tagadásból. Arról volt szó, hogy ez egy más kapcsolat lesz, ahol mindig őszintén elmondunk mindent. Azt hitte, hazudok magamnak az elején, úgy érezte, megvezettem, és igazából ugyanolyan vagyok, mint a többi. Pedig csak azt nem akartam, ami lett belőle.
Nem tudom, milyen nyakatekert logika ez. Kérek valamit, hogy ne csinálja, de megcsinálja, hogy bebizonyítsa, hogy tényleg nem akarom, hogy azt csinálja? Fuck logic. Ha tiszta lapokkal játszik és figyel a kéréseimre, nem megyek át krézibe. Ha nem köt bele minden szarba, ha nem hergel a végtelenségig, ha nem bizonygatja, hogy ő bármit megtehet, nem jutok el idáig. De ő azt akarta, hogy átmenjek krézibe. Mert csak akkor szeretem igazán, ha megőrülök érte. Pedig csak miatta őrültem meg.
Feküdtem a mellkasán szex után, kértem, hogy hadd bújjak oda. Megölelt, jó volt, aztán azt mondta, milyen jó lenne másik két csaj a másik oldalra... A padlóra küldött és még belém rúgott kétszer. Nem tudom, valójában kire haragudott jobban, rám vagy magára. Elzárkóztunk egymástól.
Nyolcadik játszma: menekülőre fogtuk. Máshogy néztünk egymásra. Megtörtük egymást. És most itt állunk, nem bírunk együtt lenni, pedig szeretjük egymást.
Attól félt, én leszek az önsorsrontó, pedig valójában ő intézte el. Az elején én basztam el, nem kellett volna adnom a jégkirálynőt, de nem is kellett volna aláfeküdnöm. Ami viszont lett belőle... Az rajta múlt főleg. Nyilván nem fogom magamat felmenteni, pontosan tudtam, hol vannak a fájó pontjai, tudtam, mit kell megnyomni, hogy visszaigazolást kapjak... Tényleg üldöztük egymást. Be akartuk bizonyítani, hogy a másik igazából nem is szeret. Elvégre, ezeknek a játszmáknak ez a célja. Kérdések vannak mögöttük. Hoztuk a régi szarokat, és a kapcsolatunkat terheltük velük. Mindkettőnk kérdése az volt, hogy tényleg akarsz-e. Hogy tényleg elfogadsz-e. Hogy maradsz-e. Ugyanaz a motor hajtott bennünket, nem hiába akadtunk így össze. Őszinték akartunk lenni egymással, nagyon próbálkoztunk, de az őszinte kommunikáció nem egyszerű. Ha nem ismered a saját motivációidat és félelmeidet, lehetsz akármilyen őszinte, félre fognak csúszni a dolgok.
Nem tudom, hogyan tovább. Biztosan kell sok idő, hogy ezt feldolgozzam, feldolgozzuk. Talán tényleg segít a különidő, a pszichológus, a közös terápiás ülés - ha lesz. Talán megtanulunk kapcsolódni a másikhoz játszmák nélkül, de az is lehet, hogy csak magunkról tanultunk sokat, és ez csak egy jó lecke volt. Most jó pihenni. Jó tisztán látni. Aztán úgyis eldől, merre van az arra. A lényeg, hogy ne stoppoljuk magunkat, se egymást. Mindenkinek fejlődnie kell és fel kell dolgoznia a múltat. Még nem akarom a mi lehetőségét elengedni, de nem is ragaszkodom hozzá foggal-körömmel. Az nem elég, hogy nagy benne a potenciál, ezt megtanultam, megint. Nem hibába őt sodorta elém az élet. Örülök, hogy megtörtént, közelebb kerültem magamhoz. A nap végén meg csak ez számít igazán.
Már akkor lehetett érezni, hogy eléggé egy hullámhosszon vagyunk, amikor elkezdtünk beszélgetni. Éreztem, hogy nagyon tetszem neki, jó érzés volt, hogy ennyire le akar vadászni. Őszintén beszélgettünk, flörtöltünk, teljesen magával ragadott az érzés. Elmondtam neki, hogy mással is fogok találkozni, és bejött neki, hogy nem köntörfalazok. Úgy érezte, talált valakit, aki olyan laza mint ő. A találkozásunk után kb 10 perccel már szexeltünk. Tetszett neki, hogy ilyen bevállalós vagyok, közben meg is ijesztette. Baromi lazán álltam az egészhez, semmi komolyat nem akartam. Ő sem akart belekeveredni igazán ebbe, de mégis, valamiért nagyon kellettem. Talán mert nem voltam egyszerű és nem csak őt akartam. Meg akart szerezni.
Minden nap írt, jött, találkoztunk, elképesztő mennyiséget szexeltünk. Csüngtünk egymás szaván, teljesen felfokozott állapotban voltunk. De elmondta, milyen. Őszinte akart lenni, rendesen akarta ezt most csinálni. Elmondta, hogy neki a szex olyan, mint egy fogmosás, hogy sosem volt hűséges, egyszerűen nem neki való. Százötven nőn túl már pontosan tudja, mit akar, őt már nem nagyon lehet zavarba hozni. Csak aztán ha a nyitott kapcsolat szóba került, amit eredetileg én akartam, befeszült. Nem akarta elhinni, hogy tényleg olyan vagyok, mint ő. Hogy tudok uralkodni az érzéseimen. Hogy ez működhet. Egyre többször beszéltünk erről, nem hitt nekem, támadó volt. Még csak pár napja szexeltünk, amikor kértem, hogy vegyen kicsit vissza, mert nekem sok. Ellöktem magamtól, mert úgy éreztem, megfulladok. Olaj volt a tűzre, csak még jobban akart. Azt, hogy távolodtam, a másik srácra fogta, pedig nem azért volt, mert ő tetszett jobban. Azért volt, mert megijedtem. Itt indult el az első játszma: én más férfit használtam, hogy távol tartsam, ő meg nem bírta elviselni, hogy nem birtokolhat.
Elmondta, hogy nagyon rosszul esett neki. Be kellett látnunk, hogy valami elindult köztünk. Három hét után vallotta be, hogy szeret, azt mondta, bármit megtenne értem. Nekem ez is sok volt, úgy éreztem, tényleg csak le akar vadászni. Kezdtem megszeretni én is, de én ennél ezerszer óvatosabb vagyok. Alig ismer. Nem akartam elhinni, hogy így odavan értem, ez részben a saját szarom, részben az ő hirtelensége. Egymásba habarodtunk, amit hozott magával egy jó nagy adag szorongást. Ő nem tudta elfogadni, hogy ilyen lazán állok a nyitott kapcsolathoz, szerintem az volt benne, hogy ha ennyire függetleníteni tudom magam tőle vagy attól, amit ő csinál, akkor nem is szeretem. Magának megengedte ezt a luxust, de nekem nem. Magáról elhitte, hogy tud irányítani, rólam nem. Megszokta, hogy ő a főnök, és halálra rémítette a gondolat, hogy nincs irányítása minden felett. Félt, hogy elveszít. Én is féltem. Féltem, hogy megszeretem, aztán csalódást fog okozni. Hogy azt fogja velem is csinálni, mint a volt barátnőivel. Ez volt a második játszmánk: adtam az überlazát a nyitott kapcsolattal mert féltem kötődni, emiatt úgy érezte, nem szeretem.
Visszafogtam magam, kérte, hogy neki kell még idő, hogy ezt feldolgozza és elfogadja. Én viszont hagytam, hogy ismerkedjen. Elvégre, bevállaltam. Hamar jött is az első lány. Kicsit gyorsnak éreztem, de különösképpen nem zavart. Ahogy mesélt róla, egyszerű léleknek tűnt. Úgy játszott vele Peti, ahogy szeretett volna.
Ez már január. Beteg voltam két hétig, szinte végig nála voltam. Gondoskodott rólam. Talán sosem éreztem még ilyet. Ott volt mellettem és vigyázott rám. És ez olyan jó érzés volt... Kezdett eljutni az agyamig, hogy tényleg bevonódtam érzelmileg. Megszerettem, a fenébe is, tényleg jó volt vele. Olyan jó, hogy még a menstruációm is megjött... Megütött: ilyen az, ha szeretnek? Ilyen érzés? Elmondtam neki is. Azt hiszem, innen már tényleg nincs visszaút.
De aztán jött a második lány. Február. Amikor először nála volt, írt is: "Már kétszer megdugtam, szereti jó keményen. Jó a segge. Tudta, hogy szeretem a szexi ruhát, bodyban várt."
Én csak álltam a telefonommal a kezemben és összeszorult a mellkasom. Mintha egy haverjának mesélné. Megkértem, hogy ne beszéljen róluk. Magánügy, amit ilyenkor csinál, tartsa meg magának. Meglepődött, azt mondta, azt hitte, engem ez izgat, korábban tetszett. Meg különben is, csak azért mondja el, hogy megmutassa, ilyenkor is én vagyok a fejében. Hogy amikor mással van sem csinál úgy, mintha nem léteznék. Ennek jelzésértéke volt. Amikor megismerkedtünk azt mondtam neki, hogy amikor mással vagyunk, nem egymással foglalkozunk. Az mindenkinek a saját ideje, amit a másik tiszteletben tart. Neki ez nem tetszett. Nem tetszett az a gondolat, hogy kizárom őt, amíg mással vagyok. Tudta, milyen érzés, mert amikor azzal a másik sráccal lógtam, kizártam őt.
És ez nem minden. Azt is meg akara mutatni, hogy milyen az, amit én a nyitott kapcsolat alatt értek. Hogy az, amit felvázoltam neki, az nem működőképes. Én is éreztem már, hogy attól a ponttól, hogy elkezdtem kötődni, ehhez is elkezdtem máshogy állni. Nem elutasítóan, csak máshogy. De nem akartam bevallani. Ez volt a harmadik játszma: dühös volt amiatt, ahogy bántam vele, ezért megmutatta, milyen érzés volt.
Itt kezdődött csak igazán a spirál. Többször is megmutatta, milyen az, ha tényleg valaki azt csinál, amit akar. Úgy éreztem, hergel. Négy napig együtt voltunk, ötödik napra áthívta a másik lányt. Nem mondta el neki, hogy én vagyok, nem beszélték meg, miről szól ez az egész. Borítékolható volt a dráma, mégis csinálta tovább. Én meg egyre feszültebb lettem. Kértem, hogy ne ilyen sűrűn, de nem értette, ennek mi a jelentősége. Előkerült a jó öreg fáma az önbizalomhiányos lányokról. Hogy attól, hogy kéthetente kefél mással, nem fog engem kevésbé szeretni. Persze ebből jött azt is, hogy ha nincs önbizalmam, nem örülne annak, ha lefeküdnék mással, mert akkor könnyen befolyásolható és manipulálható vagyok. Magából indult ki. Attól félt, keresek valaki rosszabbat, mert nem hiszem el, hogy ő velem akar lenni, mert hát ő akkora főnyeremény. Kivetítette rám a a saját bizonytalanságát. Nem bízott bennem, így örült, hogy sikerült bebizonyítania, hogy tényleg nem vagyok érinthetetlen. Hogy az amit elképzeltem, nem működik a való életben. Tologatta a határaimat, amire még több szabállyal reagáltam. Egyáltalán nem volt rendben, ahogy mi azt csináltuk, de nem tudtunk kiszállni. Nem mertem behúzni a kéziféket, mert féltem, hogy megcsal. Folyton a szexuális étvágyáról és a teljesítményéről volt szó, állandóan ezzel traktált. Kihúzta a gyufát, de nem akartam olyan lenni, mint a sokat szidott, önbizalomhiányos exek, így inkább elnyomtam a félelmet. Szenvedtem, de nem mondtam nemet. Ő egyre többször érezte azt, hogy nem vagyok őszinte, teljesen átment kontrollingba. Minden szavamba belekötött, sírásig hergelt. "Nem is mondtad, hogy találkozol velük." "Régen nem ezt mondtad." "Azt sem tudod, miről beszélsz. Tudod egyáltalán, a trófea mit jelent? Azt, hogy számít, hogy megszerezd, nem azt, hogy csak szórakozol." Elindult ez az ámokfutás, és nem értük utól magunkat. Addig kellett tolni a szekeret, amíg fel nem robbant minden. Negyedik játszma: én vártam, hogy a gondolataimból olvasson, hogy ne kelljen konfrontálódnom, ami őt csak hergelte tovább.
Lebukott. Életében először lebukott. Én meg úgy kárörvendtem, mint a fene. A másik lány teljesen kiakadt, órákon keresztül ment a rédzselés. Peti tőlem kérdezte, hogy szar alak-e. Nem válaszoltam, erre mégis mit lehet mondani. Fura volt, hogy a lány ennyire abban volt, hogy ebből több is lehet, tudtom szerint már több mint egy hónapja nem találkoztak. Arra is megkértem Petit, hogy ne dumálgasson velük folyton, ne menjen a randizgatás. Velem randizgasson. Annyi mindent ígért nekem, amiből nem lett semmi...
De valamiért ez a lány mégis úgy gondolta, hogy köztük kialakulóban van valami. Belém bújt a kisördög. Amúgy sem vette komolyan, amiket kértem, amit éreztem, biztosan szabályt szegett... És igen, találkozott vele úgyis, hogy utána hazudott nekem róla. Egyet vallott be, de ki tudja, hányszor. Nem tudta megmondani, mikor történt, de szerinte nem járt tilosban. Szerintem meg ha nem járt volna tilosban, nem hazudott volna. Nem nyomasztott volna folyton azzal, hogy minek kell elmondani, mikor van mással, mert szerinte nincs jelentősége. Utólag akarta validálni magát.
Amikor megláttam, hogy a másik lány screenshotokat küldött a beszélgetéseikről, egy pillanatra megállt a kezem. Aztán eszembe jutott, ahogy kétségbeesetten nézi a telefonját és magyarázkodik. Megnyitottam az üzeneteket... Mint egy tinédzser kisfiú, úgy ment az ömlengés a lánnyal. "Rég éreztem ilyet." Ha eszembe jutnak ezek az üzenetek, még máig is lever a víz. Mégis melyik univerzumban lett volna ez oké? Amikor kérdeztem, fordított esetben hogy reagált volna, azt mondta, ő el sem olvasta volna az üzeneteket. Hogy ő úgy gondolta, én is mondanék ilyeneket. Ez neki csak szex, azt mondta, amit a lány hallani akart, mit kell ezt itt túlreagálni...
Sokszor volt szó arról, hogy minek a gondolata kelt benne rossz érzést. Nem akarta, hogy más úgy bánjon velem az ágyban, ahogy ő. Ő akart lenni az alfa, és nagyon küzdött azzal, hogy mi lesz, ha mással is ilyen jó lesz. Addig ér az önbizalma, amíg csak ő van képben. Fordított esetben amikor persze arról volt szó, hogy ő hogy bánik a lányokkal az ágyban, az teljesen elfogadható volt, hogy azt mondta, végül is, ugyanúgy, ahogy velem. Nehogy különlegesnek érezzem magam...
Ez volt az ötödik játszmánk: Nem bírta elviselni a gondolatát annak, hogy mással ugyanúgy beszélek, mint vele, szóval inkább ő is úgy beszélt mással, mint velem.
Tudtam, tudta, hogy nehezen kötődik, de ez az ámokfutás, ez katasztrofális volt. Megsemmisülve éreztem magam. Annyit próbálkoztam, hogy közös nevezőt találjunk, de neki semmi sem volt elég, csak keresztbe húzta azt, amit megbeszéltünk, amit kértem. Mert ő eldöntötte, hogy én igazából nem is akarom ezt a nyitott kapcsolat dolgot, szóval bebizonyította. Bármi áron, de bebizonyította. Magának akarta a szabadságot, de engem korlátozni akart. Nem tudott megküzdeni azzal, hogy én lefeküdjek mással, szóval becsapott, hogy úgy érezze, nála van az irányítás. Volt már részem bűntudat-nyalásban, tudom, milyen az. A szülinapja után legalább háromengyed órát nyalt. Se előtte, se utána nem volt ilyen. Másnap mondta azt a lánynak, hogy rég érzett ilyet. Minden nap beszéltek, telefonon is. Nem tudom, mennyire csúszott bele ebbe, de úgy érzem, van itt még pár kicsomagolatlan dolog. Mondogatta nekem, hogy nyugodtan feküdjek le mással, csak ne tudjon semmiről, ne érezzen semmit, ne legyen rá semmilyen hatással... Ez igazából azt jelenti, hogy nem lett volna oké. Úgy éreztem, ha egyszer nem venném fel a telefont, egy életre megundorodna tőlem. Hatodik játszma: elkezdte érezni, hogy kötődik, ezért szétbombázta köztünk az intimitást. Próbáltam megfelelni, megérteni, engedni, pedig nem akartam. Nem bíztunk egymásban.
Őrült nehéz hetek következtek ezek után. Én teljesen irracionális dolgokat kezdtem el belelátni Petibe. Ha nem voltunk együtt, ha nem írt két órán keresztül, azt gondoltam, mással van. Hogy napközben elmegy valami csajhoz, aztán felhív, mintha mi sem történt volna. Hogy a markába nevet, hogy átbaszhat. Rémképek jelentek meg előttem, ahogy mint egy állat, úgy kefél random lányokat. Hogy minden percben hazudik. Kihozta belőlem a legrosszabbat. Hiába látta be, hogy hibázott, azzal, hogy nem tudta megmagyarázni, miért történt, csak még rosszabb lett. Úgy éreztem, nem tud határt szabni magának, hogy nem képes arra, hogy visszafogja magát, hogy csakazért is tovább megy, tök mindegy, én mit érzek. Őrült bizalmatlan lettem, szó szerint beleőrültem. Szorongtam mindentől, azt sem hittem el, amit kérdez. Ettől úgy érezte magát, mint a régi kapcsolataiban, ahol mindenért számonkérték. "Tudod, hogy ezt mennyire utálom." Magának köszönhette.
Eltávolodtunk. Mérges voltam, elképesztően mérges, és tök mindegy volt, mit mond. Visszamentem terápiára, ő is elkezdte. Hetedik játszma: nem akarta, hogy olyan legyek, mint a volt barátnői, mégis kihozta belőlem. Nem bíztam benne, de ezért is én voltam a hibás.
Ki akartunk jönni ebből az egész szarból, de olyan mélyre jutottunk, mint azelőtt másokkal. Nem bíztam benne, egy fikarcnyit sem, ő pedig nem tudta túltenni magát azon, hogy mennyire megváltozott a hozzáállásom az elejéhez képest. Megijedt attól, hogy ugyanolyan lettem, mint a volt barátnői, pedig ő hozta ki belőlem. Kitalálta, hogy azért csinálta, hogy "kiugrasszon" ebből a tagadásból. Arról volt szó, hogy ez egy más kapcsolat lesz, ahol mindig őszintén elmondunk mindent. Azt hitte, hazudok magamnak az elején, úgy érezte, megvezettem, és igazából ugyanolyan vagyok, mint a többi. Pedig csak azt nem akartam, ami lett belőle.
Nem tudom, milyen nyakatekert logika ez. Kérek valamit, hogy ne csinálja, de megcsinálja, hogy bebizonyítsa, hogy tényleg nem akarom, hogy azt csinálja? Fuck logic. Ha tiszta lapokkal játszik és figyel a kéréseimre, nem megyek át krézibe. Ha nem köt bele minden szarba, ha nem hergel a végtelenségig, ha nem bizonygatja, hogy ő bármit megtehet, nem jutok el idáig. De ő azt akarta, hogy átmenjek krézibe. Mert csak akkor szeretem igazán, ha megőrülök érte. Pedig csak miatta őrültem meg.
Feküdtem a mellkasán szex után, kértem, hogy hadd bújjak oda. Megölelt, jó volt, aztán azt mondta, milyen jó lenne másik két csaj a másik oldalra... A padlóra küldött és még belém rúgott kétszer. Nem tudom, valójában kire haragudott jobban, rám vagy magára. Elzárkóztunk egymástól.
Nyolcadik játszma: menekülőre fogtuk. Máshogy néztünk egymásra. Megtörtük egymást. És most itt állunk, nem bírunk együtt lenni, pedig szeretjük egymást.
Attól félt, én leszek az önsorsrontó, pedig valójában ő intézte el. Az elején én basztam el, nem kellett volna adnom a jégkirálynőt, de nem is kellett volna aláfeküdnöm. Ami viszont lett belőle... Az rajta múlt főleg. Nyilván nem fogom magamat felmenteni, pontosan tudtam, hol vannak a fájó pontjai, tudtam, mit kell megnyomni, hogy visszaigazolást kapjak... Tényleg üldöztük egymást. Be akartuk bizonyítani, hogy a másik igazából nem is szeret. Elvégre, ezeknek a játszmáknak ez a célja. Kérdések vannak mögöttük. Hoztuk a régi szarokat, és a kapcsolatunkat terheltük velük. Mindkettőnk kérdése az volt, hogy tényleg akarsz-e. Hogy tényleg elfogadsz-e. Hogy maradsz-e. Ugyanaz a motor hajtott bennünket, nem hiába akadtunk így össze. Őszinték akartunk lenni egymással, nagyon próbálkoztunk, de az őszinte kommunikáció nem egyszerű. Ha nem ismered a saját motivációidat és félelmeidet, lehetsz akármilyen őszinte, félre fognak csúszni a dolgok.
Nem tudom, hogyan tovább. Biztosan kell sok idő, hogy ezt feldolgozzam, feldolgozzuk. Talán tényleg segít a különidő, a pszichológus, a közös terápiás ülés - ha lesz. Talán megtanulunk kapcsolódni a másikhoz játszmák nélkül, de az is lehet, hogy csak magunkról tanultunk sokat, és ez csak egy jó lecke volt. Most jó pihenni. Jó tisztán látni. Aztán úgyis eldől, merre van az arra. A lényeg, hogy ne stoppoljuk magunkat, se egymást. Mindenkinek fejlődnie kell és fel kell dolgoznia a múltat. Még nem akarom a mi lehetőségét elengedni, de nem is ragaszkodom hozzá foggal-körömmel. Az nem elég, hogy nagy benne a potenciál, ezt megtanultam, megint. Nem hibába őt sodorta elém az élet. Örülök, hogy megtörtént, közelebb kerültem magamhoz. A nap végén meg csak ez számít igazán.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése