Elképzelem, mit mondanék, ha leülnénk közösen a pszichológussal. Hogy hogy fogalmaznám meg az érzést, amit keltettél bennem, hogy miért lett ebből a szép lovestoryból egy véget nem érő ámokfutás. Ha rád gondolok, felfordul a gyomrom, annyira torkig lettem ezzel az egésszel. Reggelente arra ébredek, hogy szorít a mellkasom. Te vagy az első, aki az eszembe jut, lefekvéskor pedig te vagy az utolsó gondolatom. Úgy érzem magam, mint akit megrágtak és kiköptek. Nem tudnék a közeledben lenni, mégis te vagy éjjelem-nappalom. Egyszerűbb veled foglalkoznom, mint a saját fájdalmammal.
Mindig azt mondod, hogy te tudod, mit akartál: csak szexet. De te nem tudsz csak szexelni. Neked a szex hatalom. Eszköz. Késztetés. Ez minden, amid van. Ezzel közeledsz, ezzel távolodsz. Az egész kapcsolatunk a szexuális teljesítményedről szólt. Ha elmentünk egy kocsma mellett ahol korábban felszedtél egy csajt, elmesélted. Háromszor. Amikor szex után a mellkasodon feküdtem, azt mondtad, jó lenne még két csaj a másik oldalra. Ha épp nem szexelsz, nőket nézel a telefonodon és körbesajánol őket, amiért biztosan nincsenek jól megdugva, és szegényeknek milyen alacsony lehet az önbecsülésük, hogy így kipakolják mindenüket. Istenem, te még rosszabb vagy náluk! Körbebástyázod magad nőkkel, szexszel, hogy elégnek érezd magad. Peti okos, Peti ügyes, Peti férfi... Aztán ha nem kap visszaigazolást a tökéletességére, összeomlik.
Annak, aki veled van, te kell légy a minden. A tökéletes férfi. Addig mindent megkap, amíg te is mindent megkapsz. Aztán amikor előjönnek a problémák, az elvásáros, a hibák, menekülsz vissza a kislányokhoz. Amikor elkezd nehéz lenni, inkább megcsalsz mindenkit, csak ne kelljen szembenézned azzal, hogy talán te sem vagy hibátlan. Bármit megteszel, csak érezd, hogy irányítás alatt tartod a dolgokat. Létrehoztál magadnak egy világot, ahol te vagy minden alfája és omegája, hogy ne kelljen szembenézned a kisPeti ürességével.
Olyan vagy, mint egy gyerek, aki teszteli a szülei szeretetét. Na vajon ez a csíny még belefér? Nem? Akkor nekem se kellesz!
Azt várod, hogy feltétel nélkül szeressenek és elfogadjanak. Megvannak az eszközeid arra, hogy megkapj minden visszaigazolást. De azt, amit apád elvett, egy nő sem fogja tudni pótolni. Én elfogadtam, hogy nem vagy monogám, sőt, mindent meg is tettem, hogy visszafelé is működjön neked a dolog. De képtelen voltál ezzel megbírkózni. A gondolat, hogy nem te vagy az egyetlen férfi, aki magáévá tesz, kikészített teljesen. Mert olyan nincs, hogy valakinek te ne lennél elég. Csak olyan van, hogy neked nem elég valaki.
A szakításunk előtti héten csend volt. Nem történt semmi extra, nem nagyon tudtunk szexelni a sebed miatt, buli se nagyon volt. Ketten voltunk. Aludtunk sokat, főztünk csendben, takarítottunk, zenét írtál, én olvastam. Nem volt kellemetlen, sőt. Meghitt volt. Mondtad, hogy szeretsz, mondtad, hogy jó kimondani, leírni. Aztán egyik pillanatról a másikra minden idegesítő lett. Minden megváltozott. Lett benned ez a rossz érzés... Annak az érzése, hogy valaki közel jött. Meglátott valamit, amit minden áron el akartál dugni. Amivel te sem mersz szembenézni. Nem tudtad irányítani az érzéseimet, nem tudtál uralkodni, így elfutottál. Visszamentél a saját kis világodba, ahol minden nőt csak te tudsz boldoggá tenni. Tényleg elkeztél érezni egy kötődést, megérezted a meghitt, szürke hétköznapok langyosságát és fura volt a biztonság. Neked vagy a jéghideg kell, vagy a tűzforró, vagy minden, vagy semmi. Folyton lebegni kell, rohanni, szaladni, kielégülni, játszani, szórakozni. Mindig fenn kell lenni.
Azt hiszed, itt csak nekem kell jobban lennem, pedig legalább annyi melód van, mint nekem. Be akartad bizonyítani, hogy ugyanolyan vagyok mint a volt barátnőid, mert legbelül féltél, hogy ez most más lesz. Beteljesítetted a legrosszabb elképzelésemet, és csodálkozol, hogy szétbaszódott köztünk minden. Gyűlölted, hogy az elején adtam a jégkirálynőt, azt akartad, hogy ugyanúgy legyek érted oda, ahogy a többi csaj. Ahogy te értem. De ez az egész egy illúzió volt és nem akartuk észrevenni a valóságot.
Távol vagy, elképesztően távol, olyan, mintha nem is ismernélek. Nem tudom, hogy csak izolálom-e az érzéseimet, vagy tényleg nem maradt már bennem több a szánalomnál. Nem tudom, érdemes-e még egyáltalán rád gondolnom, hogy szembe tudsz-e nézni a problémáddal, magaddal, azzal, amit csinálsz. Én tudom, hogy jól leszek, előbb-utóbb jól leszek. Erős bennem az elhatározás, elfogadom, bármi is jön. Egyedül attól félek, hogy továbbra is engem fogsz hibáztatni. Hogy rám fogod aggatni a balhét és én leszek a következő féltékeny barátnőd, aki szétbaszta a kapcsolatot, pedig te csak azt csináltad, amit megbeszéltünk.
Lehet, hogy már csak az egómat bántja ez az egész. Rossz elfogadni, hogy a kettőnk kapcsolata is meddő. Olyan jól indult, miért basztuk el...? Remélem, mindketten eleget tanultunk belőle.
Mindig azt mondod, hogy te tudod, mit akartál: csak szexet. De te nem tudsz csak szexelni. Neked a szex hatalom. Eszköz. Késztetés. Ez minden, amid van. Ezzel közeledsz, ezzel távolodsz. Az egész kapcsolatunk a szexuális teljesítményedről szólt. Ha elmentünk egy kocsma mellett ahol korábban felszedtél egy csajt, elmesélted. Háromszor. Amikor szex után a mellkasodon feküdtem, azt mondtad, jó lenne még két csaj a másik oldalra. Ha épp nem szexelsz, nőket nézel a telefonodon és körbesajánol őket, amiért biztosan nincsenek jól megdugva, és szegényeknek milyen alacsony lehet az önbecsülésük, hogy így kipakolják mindenüket. Istenem, te még rosszabb vagy náluk! Körbebástyázod magad nőkkel, szexszel, hogy elégnek érezd magad. Peti okos, Peti ügyes, Peti férfi... Aztán ha nem kap visszaigazolást a tökéletességére, összeomlik.
Annak, aki veled van, te kell légy a minden. A tökéletes férfi. Addig mindent megkap, amíg te is mindent megkapsz. Aztán amikor előjönnek a problémák, az elvásáros, a hibák, menekülsz vissza a kislányokhoz. Amikor elkezd nehéz lenni, inkább megcsalsz mindenkit, csak ne kelljen szembenézned azzal, hogy talán te sem vagy hibátlan. Bármit megteszel, csak érezd, hogy irányítás alatt tartod a dolgokat. Létrehoztál magadnak egy világot, ahol te vagy minden alfája és omegája, hogy ne kelljen szembenézned a kisPeti ürességével.
Olyan vagy, mint egy gyerek, aki teszteli a szülei szeretetét. Na vajon ez a csíny még belefér? Nem? Akkor nekem se kellesz!
Azt várod, hogy feltétel nélkül szeressenek és elfogadjanak. Megvannak az eszközeid arra, hogy megkapj minden visszaigazolást. De azt, amit apád elvett, egy nő sem fogja tudni pótolni. Én elfogadtam, hogy nem vagy monogám, sőt, mindent meg is tettem, hogy visszafelé is működjön neked a dolog. De képtelen voltál ezzel megbírkózni. A gondolat, hogy nem te vagy az egyetlen férfi, aki magáévá tesz, kikészített teljesen. Mert olyan nincs, hogy valakinek te ne lennél elég. Csak olyan van, hogy neked nem elég valaki.
A szakításunk előtti héten csend volt. Nem történt semmi extra, nem nagyon tudtunk szexelni a sebed miatt, buli se nagyon volt. Ketten voltunk. Aludtunk sokat, főztünk csendben, takarítottunk, zenét írtál, én olvastam. Nem volt kellemetlen, sőt. Meghitt volt. Mondtad, hogy szeretsz, mondtad, hogy jó kimondani, leírni. Aztán egyik pillanatról a másikra minden idegesítő lett. Minden megváltozott. Lett benned ez a rossz érzés... Annak az érzése, hogy valaki közel jött. Meglátott valamit, amit minden áron el akartál dugni. Amivel te sem mersz szembenézni. Nem tudtad irányítani az érzéseimet, nem tudtál uralkodni, így elfutottál. Visszamentél a saját kis világodba, ahol minden nőt csak te tudsz boldoggá tenni. Tényleg elkeztél érezni egy kötődést, megérezted a meghitt, szürke hétköznapok langyosságát és fura volt a biztonság. Neked vagy a jéghideg kell, vagy a tűzforró, vagy minden, vagy semmi. Folyton lebegni kell, rohanni, szaladni, kielégülni, játszani, szórakozni. Mindig fenn kell lenni.
Azt hiszed, itt csak nekem kell jobban lennem, pedig legalább annyi melód van, mint nekem. Be akartad bizonyítani, hogy ugyanolyan vagyok mint a volt barátnőid, mert legbelül féltél, hogy ez most más lesz. Beteljesítetted a legrosszabb elképzelésemet, és csodálkozol, hogy szétbaszódott köztünk minden. Gyűlölted, hogy az elején adtam a jégkirálynőt, azt akartad, hogy ugyanúgy legyek érted oda, ahogy a többi csaj. Ahogy te értem. De ez az egész egy illúzió volt és nem akartuk észrevenni a valóságot.
Távol vagy, elképesztően távol, olyan, mintha nem is ismernélek. Nem tudom, hogy csak izolálom-e az érzéseimet, vagy tényleg nem maradt már bennem több a szánalomnál. Nem tudom, érdemes-e még egyáltalán rád gondolnom, hogy szembe tudsz-e nézni a problémáddal, magaddal, azzal, amit csinálsz. Én tudom, hogy jól leszek, előbb-utóbb jól leszek. Erős bennem az elhatározás, elfogadom, bármi is jön. Egyedül attól félek, hogy továbbra is engem fogsz hibáztatni. Hogy rám fogod aggatni a balhét és én leszek a következő féltékeny barátnőd, aki szétbaszta a kapcsolatot, pedig te csak azt csináltad, amit megbeszéltünk.
Lehet, hogy már csak az egómat bántja ez az egész. Rossz elfogadni, hogy a kettőnk kapcsolata is meddő. Olyan jól indult, miért basztuk el...? Remélem, mindketten eleget tanultunk belőle.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése