Ugrás a fő tartalomra

Feszültség

Mindig a gyomromból jön. Összeszorul, aztán mindenem remegni kezd. Nem tudok sírni, nem tudok, nem jön ki semmi, belülről emészt fel. Dühös vagyok. Néha-néha lüktet egyet. A szívem is összeszorul.

Nem tudom, mi oldaná fel. Kinek mit kellene mondani ahhoz, hogy elmúljon.

Peti hozza elő. Ha rá gondolok, vagy arra, amit csinált, összeszorul mindenem. Üvölteni tudnék vele, amiért ekkora egy önző, gyerekes rohadék volt. Amiért nem vette komolyan, amit kérek. Amiért elbaszta, és még van pofája mentegetni magát. Dühös vagyok, hogy képes volt ezt megcsinálni velem. Játszani az érzéseimmel azért, hogy neki egyszerűbb legyen. Mérges vagyok, hogy ilyen ostoba és egoista, mérges vagyok, hogy ilyen helyzetbe hozott, hogy nem volt tekintettel rám. Mérges vagyok, hogy ilyen nyomást gyakorolt rám, hogy nem nézett szembe az érzéseivel és rajtam verte el a port. Mérges vagyok, hogy nem fogad el tőlem semmit. Hogy kifogásokat keres, ha mondok neki magáról valamit.

Úgy megszabadulnék ettől az egésztől. Gyűlölni akarom, bántani akarom. Úgy, ahogy ő is engem. Azt akarom, hogy érezze, mit okozott. Üvölteni akarok vele, hogy vegye már észre magát.

Nem értem, miért érdekel. Mit akarok én ettől? Miért maradok benne? Miért nem adom ki az útját? Pedig kurva jó lenne a földbe döngölni. Megérdemelné. Minek legyek vele megértő? Mi hasznom belőle? Miért nem keresek inkább mást, aki majd nem bánt meg?

Egy hang beszél hozzám a fejemben:

Mit érzel, Zsófi? Mit akarsz? Mit vársz? Mennyit érsz? Ki vagy te? Jobb vagy ennél? Tényleg? Hogy tudnál határokat húzni, ha magad sem tudod, hol vannak azok? Hogy akarsz boldog lenni, ha nem tudod, mi tesz boldoggá? Egy okostojás vagy, aki mindenkinél jobban tudja, hogy a másik mit érez, de a saját életéért nem vállalja a felelősséget. Belemászol mások fejébe, hogy megmutasd nekik, mekkora szemétládák, de a saját tükrödbe már nem nézel bele. Tele vagy haraggal és indulatta, az egész világot utálod. Miért nem csinálsz akkor végre magaddal valamit? Szívod a cigit a teraszon mint a nagylányok, aztán azt sem tudod, merre van az arra. Belekötnél másba, amiért megbántott, de mégiscsak te engedted meg. Azt mondtad, kemény vagy, mint a kád széle. Akkor most mi a faszt rinyálsz? Ezt kapod, ha sérülékennyé válsz. Így jár az, aki gyenge. Elvérzik mások hibáin. Mégis hogy várod, hogy szeressenek, ha magadat is gyűlölöd? Miért nem mutatod meg másoknak, hogy kell téged szeretni? Miért várod el, hogy kitalálják azt, amit te sem tudsz?
Már megint bőgsz. Mire mész vele? Ha odatartod az arcod, miért csodálkozol, hogy megütnek? Azt hiszed, tudsz uralkodni bárkin is? Még magadon sem tudsz. Kevés vagy te ahhoz. Magadban sem bízol, másban így hogy akarsz? Azt hitted, ezen már túl vagy, mi? Dehogy vagy! Nincs elég tököd ahhoz, hogy megvédd magad. Te hülye liba, elhiszed, hogy tényleg szeret? Hogy érsz bármit is? Hogy komolyan gondolja veled? Ezért kérdezted ki, hogy előre tudd, hogy fog megalázni. Ezt akartad. Azt hitted, majd most más lesz? Kevés vagy te ahhoz is, kisanyám. Egy nagy, kövér lábtörlő vagy, akin bárki átgyalogol. Szívj el még egy cigit, majd attól biztos jobb lesz. Csak arra tart, hogy ápolgasd a lelkét. Egy buta játékszer vagy. Matyi is ezt csinálta veled, örömmel hagytad. Imádod ezt, mi? Sajnáltatni magad. Brühühü, szegény Zsófi már megint áldozat lett. Anyád, apád is csak annak volt jó, te miért lennél más?
Nem is vagy éhes, mit nézegeted a pizzákat? A Puntos pizzafutár már csukott szemmel eltalál hozzád. Buta bálna. Jobb is, ha egyedül maradsz, legalább nem okozol megint csalódást. Már azt is csodálom, hogy egyáltalán volt merszed próbálkozni. Mondjuk tudtad te is, hogy el fogod kúrni. Ezért sem értem, miért vagy szomorú. Egy buta, szőrös tehént mégis ki akarna maga mellé? Tudtad te is pontosan, hogy ennyit érsz. Be is bizonyítottad. Látod, ehhez legalább volt elég eszed. Hülyegyerek. Szedd össze magad és dolgozz. Legalább annyi hasznod legyen. Az majd segít. Istenem, de szánalmas vagy, hogy elhitted... Az év vicce ez az egész, komolyan.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

I wanted to tell you so many things when we meet, but it seems that will never happen. So I don’t really have another choice but to talk about my feelings to a phone, again. Maybe you’ll listen, maybe you won’t — it doesn’t really matter at this point. I just wanted to put it out there before my birthday. You know, starting with a clean slate, or something like that.  Cutting contact with you was one of the hardest things I’ve ever done. I cared about you deeply. I worried about you all the time. But after you went back in April, slowly but surely, it started to feel like there wasn’t really space for me in your life anymore. And that’s okay — it was a very messed-up situation, you needed space, and I wanted to support you. But in the end, I felt like my needs and feelings weren’t really considered anymore. That since you didn’t need me as much, it was somehow okay to be careless with me. Having that closeness, curiosity, reciprocity, and consistency in the beginning meant the worl...
Volt egy barátnőm az oviban, Ivett. Már nagyon fiatalon is odáig volt a fiúkért. Én is, de én csak titkon, csendben. Zsolti volt a leghelyesebb fiú a csoportban. Megkért, hogy legyek a barátnője. Olyan boldog voltam... Aztán kiderült, hogy ugyanezt kérte Ivettől is. Teljesen összezavart, nem értettem, hogy ennek mi az értelme. Miért kell játszani ezt a játékot? Miért kell megbántani másokat, akik nem érdemlik meg...? Nem emlékszem, hogy Ivettel beszéltünk-e a dologról. Nagyon közeli barátnők voltunk, egy ideig azt hittem, hogy szerelmes vagyok belé. Borzasztó korán elkezdett érdekelni a szex és a szexualitás, el is indultunk ebbe az irányba. Így visszanézve csak közelségkeresés volt, de ijesztő belegondolni, hogy ennyire át akartam lépni ezt a határt.  Ez a mintázat az egész életemet végigkísérte. Sok fiú tetszett, de sosem történt velem semmi ezen a területen. Mindig a barátnőimet választották, őket akarták. Én pedig félreálltam. Ha valaki nem engem akar, hát legyen, ha a barátaim...
Július van. Másfél hónapja egy szót sem beszéltünk. És nem tudom, még meddig nem fogunk. Néha azt érzem, hogy bármelyik percben megszólalhat a telefonom, máskor pedig azt, hogy a nyáron már nem fogok róla hallani. De az is lehet, hogy soha többé nem fogom látni.  Ettől félek a legjobban, hogy itt fogok maradni ezzel a sok nehéz érzéssel, és igazából sosem fogom tudni rendesen lezárni, mert nem tudom, mi történik vagy történt valójában. Előfordul az is, hogy magamat hibáztatom emiatt, végül is, én intéztem el, hogy ne legyen köztünk kommunikáció. Ha nem lennék ilyen hiperérzékeny, ha egy kicsit erősebb tudtam volna maradni, akkor legalább tudnám, hogy mi van. Aztán visszakérdezek magamnak: tudnám, hogy mi van? Ő sem tudja, hogy mi van, akkor én honnan tudnám?  Én nem vagyok olyan jó a lebegésben, mint ő. Pillanatok alatt beszorongok egy-egy gondolattól. Bár ő a legerősebb indikátor, nem csak a brazil miatt. Ahogy változik az anyámékkal a kapcsolatom, ahogy leér az, hogy tényleg...